Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-257

257. országos ülés 1911 szeptember 29-én, pénteken. 293 Lovászy Márton jegyző : Baross János ! Baross János : T. ház ! (Halljuk !) A katonai javaslatokat két szempontból óhajtom bírálat tárgyává tenni : az egyik közgazdasági, a másik pedig általános politikai szempont. A javaslat általános pénzügyi részével Pajzs Gyula t, képviselőtársam (Éljenzés a baloldalon.) olyan alaposan és szakszerűen foglalkozott, hogy a kérdésnek ezt a részét tárgyalni hiábavaló szószaporítás lenne. Van azonban egy másik gazdasági szempont, a mely az eddigi vitában kevéssé volt megvilágítva, és pedig az, hogy a modern militarizmus, mint a nemzeti gazdasági élet legnagyobb fogyasztója, milyen mértékben és hogyan befolyásolja a nemzet gazdasági életét és a társadalmi fejlődést. A katonai kérdések közt talán ez a legmodernebb. Tudjuk azt, hogy mind a tudományban, mind a politikában ma a legfontosabb probléma az, hogy a gazdasági termelés hogyan fejlődjék a jövőben, kapitalisztikus, szoczialisztikus, egyéni vagy kollektív alapon, milyen legyen a javak forgalma a termelőtől a fogyasztóhoz, milyen legyen a jövedelem eloszlása a társadalomban és ennek alapján az osztálytagosulás. Meglehetősen figyelmen kívül hagyták eddig azt a körülményt, hogy a hadsereg ma a nemzet gazdasági életének legnagyobb, legjobban szervezett és állandó fogyasztója, tehát a hadsereg-ellátás ökonómiája óriási befolyással van arra, hogy minők legyenek az ipari és mezőgazdasági termelés, a munkabérek, a javak forgalma és a társadalmi tagosulás is. (ügy van! a bal- és a szélsőbaoldalon.) Csak néhány nagyobb számot idézek, épen Paizs Gyula t. képviselőtársam beszédéből, hogy t. i. ma 220 milÜó csak Magyarországon is a hadügyi kiadás, a mely 220 millió egyötöd része az egész állami budgetünknek, tehát majdnem annyi, a mennyit kulturális és szoezális czélokra adunk évről-évre. Ezt az óriási summát a társadalom széles néprétegeitől, mondjuk, édes mindnyájunktól vonja el az állam. Természetes, hogy nekünk nemcsak arra kell vigyáznunk, hogy a hadsereg nagy szükségletei a kvóta arányában Magyarországon szereztessenek be, hanem arra is, hogy kellő szocziális és gazdasági érzékkel dolgozzék a hadsereg, és hogy az az óriási summa pénz, amelyet a nép legszélesebb rétegeitől adófillérekben elvonunk, évenként ugyancsak a hadsereg szükségleteinek helyes ellátása folytán visszatérjen a nép széles rétegei közé. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A 220 millióból 75 millió esik ipari, hadfelszerelési, személyi szükségleti czélokra, és 50 millió emberi és állati élelmi czikkekre s a lóállomány kiegészítésére. Vizsgáljuk, hogy az ipari és mezőgazdasági czikkekkel való ellátása a hadseregnek mennyiben felel meg a követelményeknek, annak a premisszának a melyet az előbb felállítottam. Az ipari életben tudjuk, hogy krizis előtt áll az egész világon. Forradalmi időket élünk, mert a nagy kapitalista gyári vállalatok, a szabad verseny és a munkagépek segítségével egy őrületes versenyben részben már tönkretették, részben félő, hogy a jövőben egészen tönkre fogják tenni a kisiparosok százezernyi és milliónyi önálló gazdasági exisztencziát. A kisiparosok elvesztvén gazdasági létalapjukat, kénytelenek proletár munkásokként bemenni a gyárba, ugyanannak a nagyiparnak szolgálatába, a mely tönkretette exisztencziájukat. Ezzel a fejlődéssel szemben különböző eUenáramlatok fejlődtek. Az egyik a nemzetközi szocziálizmus, a mely e proczesszust szinte örömmel látja, mert azt képzeli, hogy ezáltal közelebb jut természetellenes megoldási módjához, t. i. az összes üzemek és az összes termelési eszközök állami kisajátításához és egy minden szabad egyéniséget elnyomó falanszter szisztémához. A másik ellenáramlat ezzel szemben a legmodernebb, akár keresztényszocziálizmusnak hívjuk, akár Carley-izmusnak, akár alaptermészetére nézve agrárizmusnak, ezen áramlat alaptétele, hogy ezt a gyilkos gazdasági versenyt társadalmi, vagy állami eszközökkel lehetőleg mértékek közé kell szorítani, és hogy elsőrendű állami és társadalmi érdek, hogy mind a mezőgazdasági, mind az ipari önálló, szabad gazdasági exisztencziák megvédessenek, sőt számuk szaporittassék is. (Helyeslés, ügy van ! a bal- és a szélsóbaloldalon.) Lássuk már most, hogy e kívánalmaknak mennyiben felel meg a mi hadseregünk ökonómiája : fogyasztása és ellátása. Szomorúan kell megállapítanunk azt, hogy a hadsereg ellátását eddig minálunk meglehetősen dominálták a múlt század kapitalista és merkantilista elvei, és minél kevesebb modern és szocziális érzéket találtunk benne. (Ugy van! a bal- és a szélsóbaloldalon.) Állításomat elsősorban a hadsereg ipari szükségleteivel fogom igazolni. Emiitettem, hogy 70—75 millióra tehető körülbelül äZ, cl mit személyi és felszerelési czikkekben szükségei a hadsereg. Nagyon jól tudom, hogy ágyukat, léghajókat, katonai automobilokat, sőt fegyvereket a technika mai kívánalmai szerint más, mint nagy kapitalista alapon berendezett gyárüzem előállítani nem bír, tehát itt a kisiparnak, az önálló gazdasági kisexisztencziák közreműködésének a hadsereg ellátásában vajmi kevés tere van. De azt azután már állithatom, hogy ruházati felszerelést, katonamundért, köpenyeget, bakancsot, csizmát, sapkát, szijövet, fehérneműt, ágyneműt, a mi körülbelül 70—75 millióra menő szükséglet a hadseregben, sokkal szolidabban és jobban tudnának előállítani és szállítani a hadseregnek a magyar kisiparosok százezrei, mint egyes nagyvállalkozók és gyárak. (Helyeslés balfelól.) Pedig sajnos, e czikkek beszerzésénél is azt tapasztaljuk, hogy a hadvezetőség inkább favorizálja még ma is a nagyliferánsokat és gyárosokat, mint a támogatásra nagy mértékben rászoruló magyar kisiparosokat. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Szinte hallom előre a hadügyi kormánynak