Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-256

tä6. országos ülés 1911 szeptember %8-án, csütörtökön. 275 félreérthetés nélkül felel, felvilágosítja a parlamentet, hogy ha történtek visszaélések, azokhoz semmi köze nincs, azok a visszaélések felsőbb komárnyzati rendelkezésekre, sőt óhajokra sem támaszkodhatnak és felvilágosit arról, hogy a rendelkezésére állott legrövidebb idő alatt megtette az intézkedéseket, a melyek a visszaélés megszüntetésére szükségesek. (Ugy van ! a hal- és a szélsőbaloldalon.) De mondom, ez a kérdésnek egyik része, A másik része az, hogy nem szabad felelős parlamenti kormányzat mellett . . . Farkas Pá!: Technikai obstrukcziót csinálni! Désy Zoltán : . . . a kormányzati élet egyetlen pillanatának, egyetlen tettének sem lennie, a mely a nyilvánosság elől el van zárva. (Helyeslés baljelöl.) A mint már volt szerencsém hangsúlyozni, a parlamenti ministeri rendszer a szabadság rendszere, (Helyelés

1 balfelől.) a szabadság egyik eszköze pedig a nyilvánosság. Ismerjük azt a rendszert a múltból, ismerjük egyes szerencsétlen országok életéből a jelenben, a mikor a bürokratikus kormányzati tények egy mély bűvkörbe burkolt titkot képeznek nemcsak a hivatalos titok formájában, de titkot képeznek, a mely a nyilvánosság elől elzárja azokat a kormányzati tényeket, a melyeknek czélja legtöbbször nem a közérdek, hanem egyesek vagy pártok hatalmi érdeke. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Itt van a differenczia. Parlamenti felelős kormányzati rendszer mellett minden kormányzati intézkedésnek végczélja nem egyik vagy másik egyénnek, nem egyik vagy másik pártnak, hanem a közérdeknek érvényesülése. (Ugy van! Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldaíon.) Ezt a czélt soha, semmiféle kormányzat másként, mint a legteljesebb nyilvánosság bevonása mellett nem érheti el. Honnan tudhatja az a minister, ha bármilyen zseniális, ha bármilyen gyakorlati képzettséggel bír is, hogy mik történnek a perifériákon, hogy egyes kis basák mire használják fel hatalmukat, mire használják fel esetleg jogosulatlanul a felsőbb hatóság nevét, állítólagos akaratát? De most jön a kérdés második része. Az, hogy a többség tudomásul veszi egy minister feleletét, az még nem minden esetben jelenti, hogy ezzel a kérdés el van intézve. Tegyünk fel egy esetet a jövőből, hogy alakulnak trösztök a kormányzati hatalom megszerzésére, és akad egy szegény, anyagilag és erkölcsileg elgyengült ország, összehoznak irtózatos eszközökkel többséget, a melynek egyetlen czélja a kormányzati hatalomnak önérdekből való kihasználása. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldaíon.) Ebben az esetben bekövetkezik az, hogy a többség minden visszaélést, minden oly kormányzati cselekvést, a mely épen nem a közérdeket tartja czéljának, tudomásul vesz. Ekkor az interpellácziós jognak a szerepe, hogy a többséget a közvélemény ellenőrzése, a nyilvánosság ellensúlyozása alá helyezze. Ekkor kell, hogy felébreszsze a közvéleményt és az elseperje a többséget, a mely tudomásul vett oly feleleteket, a melyek az ország alkotmányával, a közkormányzat közérdekű ezéljaival nem egyeznek. (Ugy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldaíon.) Azt hiszem, hogyha elfogadjuk az általam elmondottakat, akkor megdől mindaz, a mit a t. rninisterelnök ur erre vonatkozólag mondott. Nem áll fenn az, hogy túltengésben szenvedhet az interpeUácziós jog, nem áll fenn az. hogy nem szabad azt széleskörű beszédben indokolni. Hiszen a czél az : teljes nyilvánosságot hozni be, és a nyilvánosság, mint a szabadság eszköze, elég sohasem lehet és sok sem lehet. (Helyeslés balfelől.) Végeredményében térjünk át most már a konklúzióra. Mit jelent az egész interpelláczionális jog, mikép vonható be a nyilvánosság a kormányzati tevékenység szolgálatába, mikép vonható be a közszabadság biztositékainak szolgálatába, ha a minister egyszerűen tetszés szerint felel, vagy nem felel az interpellácziókra — vagy a mint kifejezte magát — nem köteles a házszabályokban kikötött idő alatt felelni ? Hiszen akkor ez az egész jog, és az általa elérni kívánt czélok illuzóriusakká vannak téve. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Akkor az a parlamenti felelős ministeri kormányzat nem egyéb, mint a régi dikaszteriális kormányrendszer, a melyet kezelhetnek és kezeltek sokszor a nemzet érdekében, de kezelhetnek és kezeltek sokszor nemzetellenes érdekekben is. Egy hang (a jobboldalon) : Mint a névszerinti szavazás ! (Zaj és ellenmondás balfelől.) Farkas Pál: Mikor 8 interpellácziót jelent be a vitarendező bizottság ? ! (Zaj.) Désy Zoltán : Legyen megnyugodva t. képviselőtársam, azért kértem a ház engedélyét ahhoz, hogy a kérdés második részére bővebben kiterjeszkedhessen!, hogy azon kérdésekre is felelhessek, melyeket a ministerelnök ur is felhozott tegnap és t. képviselőtársam is most vádképen felhozott. De ne térjünk el az elsőtől, vizsgáljuk, vajjonköteles-e a minister feleim, vagy sem. Az én felfogásom, és minden alkotmányosan gondolkodó ember felfogása szerint, ha nem köteles a minister felelni, és pedig a házszabályokban kitűzött időn belül, akkor az elérni kivánt czél többé el nem érhető, akkor tényleg beszélhetünk arról, hogy túltengésben szenved az interpelláczionális jog, mert akkor felesleges annak az alkalmazása és igénybevétele. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A t. ministerelnök ur itt is czélzott arra, hogy módosítani kell a házszabályt. Majd a továbbiakban, mikor ismételten fordul elő a házszabálymódositás kijelentése, fogok erre reflektálni. Ezt a részét beszédemnek bezárom azzal, hogy magam és a pártom nevében tiltakozom az ellen, hogy visszaéltünk volna az interpelláczionális joggal, (Elénk helyeslés a baloldalon.) és visszahárítom azt a vádat a kormányra és a t. ministerelnök úrra, hogy a házszabályokban és a magyar alkotmányban erre vonatkozólag világosan megszabott kötelességüknek nem tettek 35*