Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-255
255. országos ülés i91i szeptember 27-én, szerdán. 271 T. ház ! Ilyen viszonyok mellett utalok arra, a mit a Pesti Hírlap mai vezérczikke is igen helyeden regisztrált, hogy t. i. a legféktelenebb magyarellenes gyűlölet uralkodik Horvátországban, (Igaz ! ügy van! halfelől.) a legádázabb módon szitják ellenünk azt a gyűlöletet, a mely közel egy évezreden keresztül nincs semmivel rektifikálva. (Darvai Fülöp kifelé indul a teremből. Felkiáltások bal/elől: Ne menjen el ! Olyan kevesen vannak !) Eitner Zsigmond : Csak 13-an maradnak, az pedig szerencsétlen szám ! Darvai Fülöp : Nem megyek ki! Polónyi Dezső: Egy lyoni egyetemi tanár tanulmányt tett közzé, a mely igen értékes és érdekes, habár nem fedi mindenben a mi közjogi állásunkat. Érdekes mégis abból a szempontból, hogy mint idegen nem mulasztotta el észrevenni a horvát viszonyok tanulmányozása közben, hogy lehetetlen bárkinek is Horvátországban csak öt perczig beszélni is valakivel — legyen az öreg, avagy fiatal, férfi avagy nő — a nélkül, hogy az illetőből e rövid idő alatt is ki ne törjön a magyargyülölet. (Igaz ! Ugy van ! bal/elől.) Ilyen viszonyokat idézett elő Tomasics bánnak az a rendszere, a melyet ő inaugurált és a melyet ma is folytat. Reámutatok arra is, hogy a ministerelnök ur annakidején, gondolom : márczius havában, egy nyilatkozatot tett közzé, a melyben megmondotta : Végczélként előttünk olyan Horvátország képe lebeg, a melylyel békésen és testvériesen együtt működhetünk és munkálkodhatunk, ö maga konczedálta tehát, (Halljuk ! Halljuk ! bálfelöl.) hogy olyan jelenségek regisztrálhatók, a melyek igen sajnálatosak és a magyar parlament, szempontjából igen veszedelmesek. (Zaj. Elnök csenget.) Rámutatott arra, hogy nem lehetséges ezen jelenségeket egyszerre kiküszöbölni, és igy ő kénytelen ezekkel szemben a türelem, saját szavai szerint az »auslaufen lassen« politikáját alkalmazni. Én tisztelettel kérdezem, mikor lesz ennek a türelemnek vége ? Mikor fogják auslaufolni magukat ezek az emberek ? Csakugyan be akar,ják várni, hogy perfektuált tények elé állitsanak bennünket ? Méltóztassanak tehát megengedni, hogy tiszteletteljes kérdést intézzek a ministerelnök úrhoz, a ki végtelenül lekötelezne bennünket, ha ebben a dologban már most tájékoztatást nyújtana. Legyen azonban tisztában a ministerelnök ur azzal is, hogy ha ő, akár nem kielégitő választ ad, akár pedig nem ad választ, a történelem Ítélőszéke előtt a felelősség elsősorban és talán kizárólag őt fogja terhelni akkor, (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ha ezek a feltevések, a melyek ma még csak igy, ilyen alakban szerepelnek, a jövőben valóra is fognak válni. Tisztelettel kérem ezek után a ministerelnök urat, szíveskedjék válaszolni. Interpelláczióm a következő (olvassa) : »Interpelláczió a ministerelnök úrhoz. 1. Hajlandó-e a ministerelnök ur a B. t. k. 270. §-ának 2. pontjában és a 22.- számú kúriai teljes ülési határozatban foglalt jogszabályok értelmében Tomasics Miklós horvát bán ellen megjelent sajtótámadások miatti bűnvádi eljárás megindithatása czéljából — mint horvát bánnak felettes fóruma — a szükséges felhatalmazást megadni ? 1. Emlékezik-e a ministerelnök ur azon 1911. évi márczius hó 12-én publikált nyilatkozatára, melyben az áll, hogy: »Előttünk és politikánk előtt végczélként egy olyan Horvátország képe áll, mely a magyar anyaországgal a békés egyetértés, a kölcsönös megértés alapján együtt működik ? 2. Tudja-e a ministerelnök ur, hogy Tomasics bán kineveztetése óta rendszeresen és állandóan mindent megtett, a mi a társországokkal való békés és testvéries együttműködést lehetetlenné teszi ? 3. Tudja-e különösen a ministerelnök ur, hogy Tomasics bán ugy nyilatkozataival, mint kormányzati és egyéb cselekményeivel csak a magyarság elleni gyűlöletet szítja és ezen magatartása által már is sikerült neki az összes horvátokat egy magyarellenes táborba összetoborozni? 4. Tudja-e a ministerelnök ur, hogy Tomasics bán önmagát kifelé unionistának hirdetve, Horvátországban a nyíltan államellenes elveket hirdető politikai pártokkal szövetkezett és benső politikai összeköttetést tart fenn azokkal az elemekkel, a melyek a létező törvényes államjogi kapcsolatok megbontásával a két államnak uj — trialisztikus alapon való — berendezését követelik? 5. Hajlandó-e végre a ministerelnök ur komoly lépéseket tenni, hogy azok az alkotmányellenes törekvések, melyek hazánk területi és közjogi integritását, továbbá a társosszágokkal szemben fennállott, közel ezer éves testvéries együttműködést a legnagyobb mérvben veszélyeztetik, kellőképpen visszautasittassanak és megtoroltassanak ? 6. Hajlandó-e a ministerelnök ur ezen czél szolgálatában az állásának betöltésére semmiképen nem méltó Tomasics Miklós bán ... (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Gr. Batthyány Tivadar: Helyes, le kell mondania ! Gr. Batthyány Pál: Pusztuljon ! Polónyi Dezső' (olvassa) :. . . sürgős felmentése iránt intézkedni,. .. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Gr. Batthyány Tivadar: Mondjon le! Polónyi Dezső' (olvassa) : . .. és arról gondoskodni, hogy e diszes magyar közjogi méltóság a testvéries érzéseket ápolni kívánó megfelelő egyénnel és régi törvényeink értelmében a magyar honfiak közül valóval töltessék be.<< (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az interpelláczió ki fog adatni a ministerelnök urnak. Ki következik "