Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-255

%5. országos ülés 1ÖÍ1 szeptember 27-én, szerdán. 263 nem állit fel inkompatibilitást a bán személye tekintetében. Eitner Zsigmond: Egyéni tisztesség talán van ? Polónyi Dezső: Én nem tudom, be fog-e kö­következni, de a félhivatalos kommünikére való tekintettel méltóztassék nekem csak annyit meg­engedni, hogy konstatáljam, hogy ez rendszerint nem szokásos nálunk Magyarországon sem.'A'ini­nisterekkel szemben semmiféle inkompatibilitás felállítva nincsen, sehol törvényes jogforrás arra nincsen, hogy egy hivatalban levő minister egy ilyen természetű, mondjuk, üzleti tevékenységet nem folytathat. Ennek daczára azonban a minis­terek természetes következménynek tartották min­denkor, hogy ilyen netán fennálló inkompatibili­tásukat megszüntessék. (Igaz ! ügy van ! a szélső­baloldalon.) Már most befejezem, t. ház, interpellácziómnak ezt a részét azzal a megjegyzéssel, (Halljuk ! Hall­juk ! baljelől.) hogy nekünk szükségünk van arra, hogy ezt a kérdést alaposan megvilágítsuk. Mert Tomasics bán urnak egy sajátságos rendszere van arra, a melylyel az ilyen dolgokat megtorolni szokta. Nem szokta igénybe venni a sajtóbiróság ítéletét és a törvényes eljárási formákat, hanem — szám­talan esetet tudnék felsorolni, most azonban erre nem akarok rátérni — azt a rendszert követi, hogy magánúton megszerzett értesülései alapján ku­tatja : kiktől származhattak ezsk a hírek és a kiket ő ilyen módon meggyanúsít, azokat vagy barátaivá teszi, a maga közelébe vonja, vagy ellenük közigaz­gatási vagy politikai utón üldözéseket folytat. Legutóbb egy nagyon eklatáns eset történt erre nézve, a melynél a védői tisztet vállaltam el és így, sajnálatomra, akadályozva vagyok abban, hogy a t. háznak e. különben rendkívül érdekes jelenségeket elmondhassam. Hozzáteszem még ezekhez azt, hogy meggyőződésem szerint Magvar­ország közvéleményének hálásnak kell lennie azon újságíró működése iránt, (Igaz! ügy van! a bal­és a szélsőbaloldalon.) a ki az alább részletezendő dolgokra nézve vette magának a fáradságot és tájékoztatta a magyar közvéleményt oly kérdés­ben, a mely bennünket a legégetőbb formában érdekel. (Igaz! ügy van ! a bal- és a szélsőbal­oldalon. ) Es ne méltóztassék a t. háznak tőlem rossz néven venni, hogy ha azon »nagyhangu« kijelentéssel kezdem meg interpellácziómnak az indokolását : meggyőződésem szerint a magyar államiság szempontjából veszedelmesebb politikust, mint Tomasics Miklós bánt elképzelni sem lehet. (Igaz ! Vgy van ! a szélsőbaloldalon.) Eitner Zsigmond : Khuen tanítványa ! Polónyi Dezső: Több ízben voltam már bátor a t. ház előtt felszólalásaimban, egyes sporadikus esetekben, rámutatni arra, hogy a nemes bán miként rendezkedett be Horvátországban egy két­laki hírszolgálatra és pedig akként, hogy az ő tett kijelentéseit, melyek nem gyorsírói jegyzetek alapján készültek, a horvát és a külföldi lapok következetesen másként adták le, mint a hogy azok Budapestre érkeztek. Utalok legutóbb a költségvetési vita során mondott beszédemre, a melyben egyes konkrét eseteket hoztam fel. De ma is általánosságban fel kell állítanom a té­telt, hogy Tomasics Miklós bánnak kell, hogy szük­sége legyen ilyen eszközökre. Jól ismerjük a dél­szláv politikának azt a sajátságát, a mely czélszerü­ségből sohasem szokott nyílt homlokkal a küzdő­térre lépni, hanem oldalt búvó helyeket keres és onnan lövöldözi veszedelmes, mérgezett nyilait. Tomasics Miklós bánról alapos okom van feltéte­lezni, hogy legalább is hallgatólagos beleegyezé­sével folyik most is állandóan, hosszabb idő óta, egy rendszeres aknamunka, a mely végeredmé­nyében, meggyőződésem szerint, már egyenesen a felségsértési bűntett kritériumait meríti ki. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A költségvetési vita során voltam bátor rá­mutatni azokra a jelenségekre, — akkor részlete­sen kifejtettem, mely okok tolják e jelenségeket előtérbe — a melyek szerint a dinasztikus és — itt Apponyi Albert gróf ur által lettem helyréigazitva — a monarchikus nagyhatalmi érdekek szem­pontjából mily előnyös lenne Magyarországra nézve egy úgynevezett trialisztikus berendezkedés. Rá­mutattam akkor, hogy lent Horvátországban rend­szeres agitáczió tűzte ki a trializmus zászlaját s hogy az agitáczió központjában unionista palást alatt tulaj donképen maga a horvát bán áll. (Vgy van ! baljelől.) Akkoriban a ministerelnök ur — és ezt itt újból leszegezem — kitért az egyenes válaszadás elől és a humor mezejére átkalandozva, tréfás megjegyzéseket tett és oly módon intézte el a dolgot, hogy ő nem tudja, hogy Tomasics, az a nagy trialista, mivel foglalkozik ; szóval ő határo­zott és egyenes választ erre a kérdésre a mai napig sem adott. Azóta is volt alkalmam e tárgyban hozzá több ízben kérdést intézni, de soha eg}' hanggal sem válaszolt a lényeges kérdésekre. Hogy Tomasics bán politikai működését és az ő egyéniségét magunk elé képzelhessük, kény­telen vagyok mozaikszerűen kiszedni egy pár adatot az ő életéből, annak megjegyzésével, hogy szíves elnézésüket kérem, ha egy és más kérdésben kény­telen lennék ismétlésekbe bocsátkozni. (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) De ezek a dolgok egyrészt megérdemlik a figyelmet fontosságuknál fogva, másrészt talán az értelem rovására menne, ha ezeket a fontos momentumokat nem dombori­tanók ki. Tomasics már 1895-ben, midőn a horvát Szabóiban az állampolgárságról szóló törvényt tárgyalták, megtámadta Crnkovics horvát kép­viselőt és hazaárulónak bélyegezte azért, mert felszólalt olyan irányban, hogy a horvát törvény­ben is, a magyar törvény, az 1879. évi L. törvény­czikk rendelkezéseinek megfelelően, a »magyar állampolgárság« kifejezés kerüljön bele. Az auto­nóm törvény nem is ugy alkottatott meg, mert ott az egyikben »magyar-horvát«, a későbbiben már >>horvát-magyaL'« állampolgárságról van szó. Tomasics bán ezt az álláspontot képviselte és pedig

Next

/
Thumbnails
Contents