Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-234

14 23k. országos ülés 1911 au mondja, hogy az 1905-iki választások után ugy érezte, hogy neki támogatnia kell azt a pártot, a mely a magyar katonai követelményeknek, elsősorban a vezényszónak kivívását irta zászlajára, nem ismeri el azonban perdöntőnek az 1910-iki választást, a melynek többsége ennek a külön kikötése nélkül is hajlandó a hadsereg szükséges létszámemelését és az ezzel kapcsolatos terheket megszavazni. Azt mondom, hogy bizonyos illúzió van ebben, és azt hiszem, hogy ez az illúzió a legjobban kitűnik akkor, ha felállítjuk a kérdést, hogy vájjon ezt a magyar nemzetet 1906-ban, az áprilisi paktum után, mi indította arra, hogy a mikor a koaliczió a maga programmpontjaiból semmit sem valósított meg, (Ellenmondás a hal- és a szélsőbaloldalon.) és csak egyetlen uj programmpontot vett fel, a mely ellen előzőleg a leghatározottabban küzdött, t. i. a Kristóffy-féle általános szavazat jogot: mi indította, mondom, azt a magyar nemzetet, hogy oly kitörő lelkesedéssel fogadja a koaliczió vezéreit, az akkori kormány tagjait, mint a mily kitörő lelkesedéssel itt Budapesten fogadták. Azt hiszem, ha gróf Andrássy Gyula kicsit mélyebben pillantott volna a nép lelkébe, talán megtalálta volna azt a szempontot, a mely őt meggyőzhette volna arról, hogy az 1910-iki választás tulaj donképen csak folytatása annak a népérzületnek, a mely 1906-ban megnyilvánult. (Mozgás.) Azt hiszem, az ő véleményével szemben egy ebben a tekintetben igazán a magyar nép lelkét analizáló és azt minden tekintetben megértő nyilatkozatot hozhatok fel egy egyszerű vidéki hirlapirótól, dr. Balassától, a ki ezt a kérdést felvetve, a következőképen válaszol reá. (Halljuk ! Halljuk !) »A nagy ministerium megalakulásának ténye örömmámorba hajtotta az egész nemzetet. A ministerek budapesti érkezése diadalmas Cézárok ünneplésének fénykörében történt. Ilyen ünneplést nemzetek csak azok számára szoktak fentartani, a kik nagy tettek művelésével fölemelik, dicsőséghez juttatják. Ilyennek képzeltük a vezérek ünneplését arra az esetre, ha csak parányi részletét is kiküzdik a nemzeti követéléseknek. Semmit sem küzdöttek ki, csak önmagukat küzdöttek fel a hatalmi polczra és mégis bokáig ér lábuk alatt a borostyán. Miként lehetséges ez ? Akként, hogy a ministeri tárczák a béke jegyében születtek meg. Ám, ha a béke elég ok arra, hogy a nemzet nemcsak abszolválja a vezéreket a nemzeti követelések elejtésének bűne alól, hanem a bukott kormány programmja alapján ministereknek is szívesen látja őket, akkor ebből kettős irányú következtetés vonható le. És pedig először az, hogy a nemzet többsége nem foglalt állást a nemzeti követelések mellett, nem ismervén el azokat olyan döntő fontosságú reformoknak, a melyek miatt érdemes volt volna a koronával erőhatalmi összeütközésbe keveredni, (ügy van! a jobboldalon.) Ha ez nem lett volna a nemzet többségének vélekedése, akkor ünneplés helyett meglincselte volna a nemzeti vezéreket a nemzeti ^gusztus 31-én, csütörtökön. követelések elejtéseért, bármennyire óhajtotta is a békét, a melyet épen az elejtett nemzeti követelésekért szított anarchia nyomán támadt általános pusztulás tett közóhaj tárgyává.« Kossuth Ferencz," Teljes elmezavar! Darvai Fülöp: Kritika ! Antal Géza: Én azt hiszem, hogy az a hangulat, a mely 1906-ban a nemzetet eltöltötte, hogy t. i. a koronával való meddő összetűzés helyett lépjünk a béke útjára . . . Bakó József: A megaláztatás útjára ! Antal Géza: — nem a megaláztatás útjára, majd leszek bátor erre kitérni. . . ugyanaz a hangulat volt, a mely at 1910-iki választásokon többséget adott ennek a pártnak, a mely ezeket a meddő küzdelmeket el akarja háritani a nemzet és a király közül (Ugy van! a jobboldalon.) és mely békét akar teremtem, hogy a béke ölén szabadon fejlődhessék ez az ország. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam beszédében van egy passzus, mely arra enged következtetni, hogy maga gróf Andrássy Gyula is belátta azt, hogy ezek a nemzeti követelések nem olyan nagy horderejűek a magyar nemzet szemében, mint a minőnek ők feltüntették és meg vagyok győződve, a maguk legerősebb hite szerint vallották. Azt mondja ugyanis gróf Andrássy Gyula (olvassa) ; »Mikor a szerb bonyodalom alkalmával mobilizálás volt, nagyon simán ment minden; minden magyar rezervista a lehető legjobb szellemben volt az eshetőségekkel szemben.* Miért ? Megfelel rá gróf Andrássy Gyula : »Megvolt talán a katonai vezényszó ? Megvolt talán a századnyelv ? Nem, t. ház.« Gr. Apponyi Albert: Hitték! Antal Géza." Gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur maga válaszol rá, hogy nem, hanem azért, mert (tovább olvassa) : »Jó ideig hallgatott e kérdésben a politikai agitáczió, (Ugy van! a jobboldalion.) csend és béke volt és nem csengett mindenkinek a fülébe, hogy ez a hadsereg nem a mienk. De tegyük fel, hogy ilyen mobilizáczió akkor történik, mikor élére van állítva a dolog.« De t. ház, ki állította élére a dolgokat ? íme, az a nemzet, midőn a koaliczió vezérei voltak kormányon, a mobilizálás esetén .gróf Andrássy Gyula nyilatkozata szerint lelkes hangulattal ment volna a háborúba, pedig ugyanaz volt a helyzet, mint ma, azóta az semmiben sem változott. (Ugy van! a jobboldalon és középen. Ellenmondások a baloldalon és jelkiáltások : Tévedés !) Győrffy Gyula : Remények voltak ! ígéretek ! Antal Géza : Én azt hiszem, hogy ezzel maga gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam szolgáltatott igazságot annak az egyszerű vidéki hírlapírónak, a ki azt mondotta, hogy 1906-ban sem a vezényszó, hanem a béke volt a nemzetnek az óhajtása. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.)