Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-242
2k2. országos ülés 1911 szeptember 12-én, kedden. 119 ez az összeg feltüntetve akár 1915-ig, akár az 1915 után kitüntetett összegekben ? Most összegezni kivánom azokat, a miket a reform rendkívüli szükségleteire vonatkozólag bátorkodtam előadni és megállapítom, hogy a mit a honvédelmi minister ur az ő számításaiban elénk tár, a mire a reform egész pénzügyi tervét felépiti, hogy t. i. 1921-ben a reform összes költségtöbblete 84'5 millió lesz, az teljesen illuzórius feltevés, meg sem közelíti azt a valóságos öszszeget, a miije a reform kerül, mert ez nem 84'5 korona, hanem több 200 millió koronánál. Az öszszes katonai kiadások pedig nem 294.2 milliót tesznek ki, a mint ő megállapította, hanem 420 milliónál sokkal többet, még abban az esetben is, ha a hadvezetőség szigorúan alkalmazkodik azokhoz a preliminárékhoz, a melyeket itt a javaslatban bevallani jónak lát. Már pedig erre nézve épen nem tekinthetjük biztató jelnek azokat, a miket ez iránt részben a t. müústerelnök úrtól, részben a közös hadügyminister úrtól hallottunk, hogy a hadvezetőségnek némely mérvadó köre ezt az általunk megszavazandó sok-sok milliót csak nyomorult morzsának tekinti, a mely alig félét kéjjviseli annak az összegnek, melyet a hadvezetőség eredetileg a reform teljes keresztülvitelére a két kormánytól igényelt. Már most rátérek beszédem utolsó részére : annak a kérdésnek megvizsgálására, vájjon nem beesüli-e túl a kormány a nemzet teherbíró képességét, midőn ezen terheket a nemzet vállaira kívánja rakni és vájjon nem épen olyan optimisztikus-e a kormány számítása a fedezetet illetőleg, mint a honvédelmi minister ur számítása a költségvetésben ? Midőn ezt teszem, beszélnem kell először is arról a bevételi többletről, a melyet a -kormány preliminál és arról, hogy a valóságnak megfelel-e, reális-e a kormánynak az a várakozása, hogy Magyarország állami bevételei évenként 60 millió koronával fognak növekedni, tehát 1921-ig 600 millió koronával. És midőn ezt teszem, nem fogadhatom el azt a módszert, a melyet a pénzügyminister ur a pénzügyi bizottságban alkalmazott, akkor, a mikor a reformnak költségeit mindenkor csak 1915-ig vette számításba, mert hiszen ha mi a reformot most megszavazzuk, akkor megszavazzuk már a költségeknek 1915 utáni, a minister ur szerint kimutatott feltétlenül szükséges részeit, t. i. azt az 57 millió koronát is, és midőn mi a honvédség szervezését azon módszer szerint, a hogyan kontemplálva van, megszavazzuk, akkor megszavaztuk azt a 258 millió koronát kitevő összeget is, a melybe a honvédség felállítása 1915-től 1921-ig kerülni fog. Ha tehát annak utána számítunk és azt keressük, hogy mik lesznek a reformnak valóságos költségei; ha tudjuk azt, hogy nem fogjuk a létszámot leszállítani 1915 után és hogy a csatahaj ókat 1915 után sem fogjuk lőpor nélkül hagyni: akkor az egyetlen helyes módszer az, a melyet a honvédelmi minister ur is alkalmazott, hogy t. i. 1921-ig számította ki a reformnak a költségeit, mert akkor lesz az befejezve, akkor mutatkoznak az összes költségek, és az 1912. évi budgetben kereste az addig megállapított költségek, fedezetét is. A honvédelmi minister ur megtalálta ezt nagyon rövid utón és megállapította, hogy 1921-ben az összes kiadások, a melyekkel a reform terhelni fogja 1921. évi budgetünket, leszámítva a vámjövedelmekből várható bevételt, összesen csak 18 millió koronát fognak kitenni, azon 600 millió koronából, a mely esetleg bevételünket képezi. A kormány tehát arra számit, hogy a közös vámbevételek évenkint fokozatosan 10 millióval fognak emelkedni ; ez tíz esztendőre száz millió, és ebből a kvóta szerint Magyarországra esendő rész 36'4 millió korona. (Zaj a jobboldalon.) Elnök : Csendet kérek ! PajZS Gyula : Bn azt mondom, hogy ha ez az állapot csakugyan bekövetkezik, ezt nagyon sajnálatosnak kellene mondanunk és vámpolitikánk csődjének kellene minősítenünk. (Helyeslés balfelöl.) Méltóztatnak tudni, hogy összes vámjövedelmeink körülbelül két harmadrésze védvámokból folyik be, a melyeknek az a feladatuk volna, hogy a belföldi ipari és gazdasági termelésnek megerősítése által önmagukat tegyék feleslegesekké. Növekedő vámbevétel nálunk Magyarországon vagy ipari vagy mezőgazdasági hibákra mutat, (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) vagy mindkettőre együttvéve. Mert hiszen méltóztassanak figyelembe venni, hogy 1909-ben, a mikor ez a szomorú, Ínséges esztendő köszöntött reánk, voltak vámbevételeink az eddig ismert legmagasabb fokon, (ügy van ! Ugy van ! halj elől.) Vámbevételeinknek ez az aggályos és sajnálatos emelkedése nem alkalmas arra, hogy minket nagyobb katonai kiadásokra csábítson, nem alkalmas különösen akkor, a mikor azt a sajnálatos jelenséget tapasztaljuk, hogy ez a növekedő vámbevétel külkereskedelmi mérlegünk ijesztő és folyton emelkedő passzivitását, közgazdaságunkijesztő egyoldalúságát és fogyatékosságát tünteti fel. (Ugy van! ügy van! balfelöl.) Még egyszer és utoljára idézem, mint koronatanút, Hegedüs Lórántot. Csak egész röviden, de szükséges, hogy hivatkozzam az ő beszédére, a melyet a folyó évi budget általános tárgyalása alkalmával, mint a pénzügyi bizottság előadója tartott és a melyben ő erre a kérdésre vonatkozólag bőven és az ő ismert szaktudásával nagyon alaposan nyilatkozott. Azt mondotta (olvassa) : »A mi közösügyi kiadásaink a költségvetésben aránylag nem nagy tétellel szerepelnek. Ebben a költségvetésben összes közösügyi kiadásaink az 1672 millióból csak igen csekély . . . stb. stb. . . « Azután folytatja (olvassa) : »Most ugy állunk, hogy meglehetősen ingadozó alapra van fedezetünk akpitva,. . .« — vagyis azon alapra, a melyre a pénzügyminiszter ur tulajdonképen egész számi1 tását alapítja — (tovább olvas) :» ... és a mai