Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-230

462 230. országos ülés 1911 augusztus 26-án, szombaton. hogy esetleg a vállalkozást elnyerje. Mert a pályázatok felbontása alkalmával mindjárt az első szortírozásnál kitűnik, hogy vájjon kik azok, a kik ajánlati áraiknak megközelítő egyformasága révén reménykedhetnek abban, hogy a pályázatot elnyerik, és mindjárt kitűnik, hogy kik azok, a kik annyival drágább ajánlatot tettek, hogy a pályázat reájuk nézve kedvezően nem végződhetik. Tehát semmi indok nem lehet egyetlen egy hatóságnál sem arra nézve, hogy legalább ezek, a kiknek nincs reményük a pályázat elnyerésére, azonnal bánatpénzükhöz ne jussanak. Méltóztassanak elképzelni, hogy egy vállalkozóra nézve, a ki a mi viszonyaink között oly számos és nehéz akadályokkal küzd, részben az ipari és munkásviszonyok, de legfőkép a nagy tőkeszegénység következtében, hogy mit jelent ilyen vállalkozóra nézve, hogyha neki a bánatpénzeket ok nélkül, visszatartják, a melyeket íegtöbbnyire kölcsönökből, kölcsönvett papírokból, esetleg készpénzből kell fizetnie és utána kell fizetnie a drága kamatot a nélkül, hogy reá nézve valami előny származnék. De hátrányos továbbá még az is, hogy a pályázat elnyeréséről késedelmesen értesíttetik maga az illető legkedvezményesebb, a ki elnyerte a pályázatot, a ki a vállalatot tényleg keresztül fogja vinni, sokkal hamarabb megtehette volna a kellő intézkedéseket, kihasználhatta volna a kedvező konjunktúrákat, igy azonban azt sem tudván, hogy ő nyerte-e el a pályázatot vagy más, intézkedni sem tud, le van kötve vállalkozási szabadsága, munkaereje s tőkegazdagsága. T. képviselőház! További panasz, hogy a hatóságok nem is járnak el egyöntetűen ezeknél a kérdéseknél. Van hatóság, a mely szigorúan a készpénzhez ragaszkodik, van hatóság, a mely megelégszik papírokkal; azonban a papírok letéteményezése körül olyan különböző eljárások honosultak meg, a melyeket kormányzó közegek, a kiknek a felügyeleti jog a kezükben van, s a melyet nekik gyakorolniok is kell, nem hagyhatják érdeklődés nélkül, illetőleg kell hogy azok felhívják a ministerek figyelmét arra vonatkozólag, hogy egyöntetű eljárás iránt sürgősen és haladéktalanul intézkedniök kell. A mikor már befejeződött a pályázati eljárás és minden tárgyi feltétel meg van arra nézve, hogy a vállalkozó pénzéhez hozzájuthat, akkor is a legnagyobb szaladgálásra, lótás-futásra, ügyvédek közbelépésére, befolyások érvényesítésére van szükség, csakhogy a vállalkozó a maga saját tulajdonához hozzájuthasson. Ebben a tekintetben egyik ministerium sem kivétel, a mint ezt sajnálattal kell tapasztalnunk. Kétszer-háromszor meg kell tehát a vállalkozóknak ujitaniok a felvett nehéz és drága kölcsönöket, s igy méltóztassék elképzelni, hogy mennyire szaporodik fel a kölcsönök kamata és terhe ez által. A vállalkozóknak saját papírjaikat nélkülözniük kell az ujabb versenytárgyalásoknál. S ezekért a veszteségekért persze sem a pályázatot kiíró hatóság nem felelős, mert daczára annak, hogy a közszállitási szabályzat, illetőleg az ipar fejlesztéséről szóló törvény, a melyre hivatkoztam, mintegy megegyezés volt a vállalkozók és a kormány között, daczára annak, hogy a közszállitási szabályzat törvény alajjján bocsáttatott ki, maguk a ministeriumok és számos hatóság magában a pályázati feltételek jegyzékében kikötik azt, a mi egyenesen abszurdum, hogy »reám vonatkozólag a szabályzatnak ez meg ez a szakasza nem kötelező, magamra nézve kötelezőnek azt nem tartom«. Méltóztassék elképzelni, ha a ministeriumok ily példával járnak elő, a ministeriumok, a melyeknek a szabályzat ellenőrzése kötelességük volna, hogy ilyen inspirácziót találva, mit tesznek az alsóbb hatóságok. (Igaz I ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Itt van a »Közmunká«nak igaz, hogy folyó évi május 21-iki száma és lehet, hogy azóta, hogy ez megjelent, talán változott a helyzet és a hibák talán orvoslásra találnak, de ebből a számból hadd idézzek néhány példát arra nézve, hogy milyenek e téren az állapotok, (Halljuk! Halljuk!) ezek megvilágítják azt, hogy mint kezelik általában ezeket a kérdéseket. A pénzügyministerium öt hónapig tartotta vissza a vidéki munkásházakra vonatkozó árlejtés biztosítékait. Végül ugy döntött, hogy nincs pénz, tehát nem éját. Már most méltóztassék elkéj> zelni, hogy először felpiszkálják a vállalkozókat, hogy építtetni fognak, egész sereg vállalkozó beadja kérvényét, megteszi költségeit, tanulmányait, leteszik a nehéz bánatpénzeket és végül öt hónap múlva megtudják, hogy nem fognak építeni és akkor jön a lótás-futás, mert azután ujabb hónapokig tart, a míg a bánatpénzt nagy nehezen visszakapják. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Pest megye törvényhatósága útépítési ügyében az államépitészeti hivatal hónapok óta nem utalja vissza a bánatpénzt. A magyar államvasutak igazságtalansága ellen rettenetesek a panaszok. A jablonczai alagutra nézve az illető vállalkozót megbízták az építéssel, de a többi 19 vállalkozó nem birja visszakapni a biztositékát. A magyar államvasutak szegedi üzletvezetősége három hét előtt — ismétlem, hogy a Közmunka május 21-iki. számában van ez — megbízta a legelőnyösebb ajánlatot tevő vállalkozót a mehádia—feketehegyi vonalon építendő biztosítási munkákkal. A vállalkozó dolgozik már, de a többi 15 vállalkozó bánatpénzét még őrzik a pénztárak. Ezeken kívül bátor vagyok még saját praxisomból is esetekre hivatkozni. Például a kultuszministeriumban a sepsiszentgyörgyi tanítóképezde tekintetében egy évi jótállást kötött ki. Ez már lejárt 1911 június 5-én ; a felülvizsgálat megejtése iránt beadták a kérvényt 1911 május 25-én; a vállalkozónak 24.600 korona bánatpénze van letéve és mindez ideig nem tud hozzájutni