Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-219

334 219. országos ülés 1911 augusztus 9-én, szerdán. kodóház abban az esetben, ha mind a két államnak önálló hadserege volna, olyan középső vonalnak politikáját keresztülvinni. Olyan időben élünk, a mikor a közélet mindig szélesebb és szélesebb köröket von be magának hatalmi szférájába. Emlékezzünk csak arra, hogy a mikor azok a nagy nemzeti küzdelmek voltak Ausztriában, ezeknek nyoma a hadseregre sem maradt befolyás nélkül. Ez pedig sokkal nagyobb mértékben volna meg akkor, ha a hadsereg a priori önálló nemzeti alaprajvolna fektetve, mert hiszen most az egész hadsereg szervezete a neutralitás elvére van bazirozva. Gondoljunk esak arra, a mit a bankj avaslat tárgyalása alkalmával szakértői helyről hallottunk, hogy milyen kedvezőtlen Magyarország helyzete épen geográfiai fekvésénél fogva gazdasági szempontból. . . Lovászy Márton : Most nem mondják ! Schuller Rezső : . .. hogy a tengertől majdnem ugy el vagyunk zárva, mint Szerbia, hogy északon és nyugaton ausztriai tartományok vesznek körül. Képzeljük el azt, hogy Ausztria, az egy önálló hadsereggel biró Ausztria velünk szemben olyan politikát folytat, a mely egyenesen létérdekeinket érintheti. Lehetetlen, hogy ilyen helyzetben a hadsereg is teljesen érintetlenül maradjon a közvélemény kialakulásától. A tisztelt túloldalon azt mondják, hogy hiszen nem is lehet szó kölcsönös védelemről ma, a mikor a két államnak nincs önálló hadserege, a melylyel a másiknak védelmére kelhet. Képzeljük azt a lelkesedést, a melylyel mi egy olyan Ausztriának segitségére indulnánk, a mely velünk szemben élet-halálküzdelmet folytat gazdasági téren, vagy képzeljük el azt a biztonsági érzetet, a melyben mi volnánk, ha tudnók, hogy a mi biztonságunk esetleg azoknak az ausztriai faktoroknak befolyásától függ, a kinek hatalma egy önálló hadsereg által lényegileg nagyobb volna ! Nem közelfekvő-e az a lehetőség, hogy bennünket egészen cserben hagynának vagy legalább is olyan junktimpolitikát csinálnának ilyen esetben velünk szemben, a mely mellett érdekeink nem állhatnának meg ? (Ugy van! Ugy van ! jobb felől.) Kun Béla: Most is egészen osztrák a hadsereg ! Schuller Rezső: T. képviselőház ! Nem kételkedem természetesen abban, hogy a függetlenségi programmban foglalt az a pont, a mely a perszonal uniót fentártja, teljes meggyőződéssel van ott felvéve, de meggyőződésem szerint a reális viszonyok súlya következtében ez a programmpont tényleg nem bizonyulna egyébnek, mint egy fikcziónak, nem egyéb, mint egy olyan fügefalevél, a mely még eltakarni sem tudja azokat a veszélyeket, a melyek nyomban bekövetkeznének, ha az a függetlenségi programm különben megvalósulna. ( Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Epén azért azt hiszem, hogy a függetlenségi politika bizonyos circulus vitiosusban mozog, a mennyiben a magyar állam önállóságát akarja kiépíteni, de a mellett épen tekintettel az európai viszonyokra, egész létét fenyegető vészéinek teszi ki. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ebből pedig azt következtetem, hogy azok, a kik a 67-es alaphoz hűségesen ragaszkodnak, az országnak megteszik azt a legnagyobb szolgálatot, a melyet egyáltalában megtehetnek. (Ugy van! Ugy van ! jobb/elől.) Ez a SZÍVÓS, ez a dogmaszerű ragaszkodás ezen alaphoz tényleg nem valami dogmatikus gondolkozásnak folyománya, hanem világos felismerése azoknak a létfeltételeknek, a melyeket a sors Magyarország számára nyitva hagyott. (Ugy van! Ugy van! jobbfelól és a középen.) Azt hiszem, hogy politikával foglalkozó ember számára alig van érdekesebb dolog, mint a nemzetek pszichológiáját megvizsgálni. Ha valaki ezt a magyar nemzettel szemben teszi, hamar meg fog győződni azokról a belső ellentétekről, a melyek életében mutatkoznak. Az a körülmény, hogy a magyar nemzet aránylag kis száma daczára biztosítani tudta fennállását annyi évszázadon keresztül, mindenesetre életrevalósága mellett szól, daczára annak, hogy — azt hiszem — vannak oly tulajdonságai is, a melyek életét épen nem könnyítették meg, hanem megnehezítették. Azon tulajdonságok között a melyek elsősorban közbejártak a tekintetben, hogy magát mint államot, fentarthassa, azt hiszem elsősorban szerepel az ő SZÍVÓS nemzeti érzése, a mely visszatartotta attól, hogy olyan utakra térjen, a melyek az ő fennállására nézve veszélyesek lehettek volna. Daczára ennek, a viszonyok épen azt mutatják, hogy a sors a magyar nemzetet olyan helyzetbe hozta, a melyen inkább, mint más nemzeteknek, számolnia kellett idegen erőkkel, idegen erőviszonyokkal, a nélkül, hogy meggyőződésem szerint az a képessége, hogy ezekkel a viszonyokkal, legalább részben, a maga természetük szerint elbánjon, olyan nagy lett volna, mint pl. az az erő, mely nemzeti érzésében megnyilvánul. Közéletünk jellemzéséhez tartozik továbbá az is, hogy időről-időre mindig felhangzanak olyan hangok, a melyek nem akarják feláldozni azt a hitet, hogy mégis az ország küzdelmeiben az érzelmek ereje lesz a döntő és nem az észnek a követelményei. En azt hiszem, hogy azok az élettörvények, melyek a világon mindenütt érvényesülnek, érvényesek Magyarországon is. A japánok nemcsak érzelmekkel űzték ki az oroszokat Mandzsúriából, hanem ágyukkal is. Paris kapui nem a német gondolkozók és költők előtt, hanem a német fegyverek előtt nyíltak meg és azok a világrészek, a melyek ma Anglia birtokát képezik, nem érzelmi mámorban borultak az angolok keblére. Én vagyok a legutolsó, a ki a nemzetek életében az imponderabiliákat lekicsinyelni akarná. De én azt hiszem, hogy ezek, ugy mint a szív a testben, csak ugy működhetnek valósággal, hogy ha erős, reálpolitikai gondolkozásból álló csontvázban vannak elhelyezve. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, a Habsburg-dinasztiának m.agábanvéve semmi kifogása az ellen nem lehet, hogy a had-