Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-210

194 210. országos ülés 1911 Julius 29-én, szombaton. Kívánom ezért" igenis a véderőreform priusaként a választói jog megalkotását, kívánom a gazdasági önállóság utjának szabaddá tételét. (Elénk hdyeslés balfelöl.) Ha ezeket elértük, akkor annyit, a mennyit a nemzet kifejlődő anyagi ereje megenged, hajlandó vagyok megszavazni és készséggel alávetem magamat a népparlament ítéletének a tekintetben is, hogy a nemzeti s gazdasági és egyéb tereken minő követelményeket állit fel a véderőreform fejlesztésével szemben. (Helyeslés balfelöl.) T. képviselőház! Végtelenül sajnálom, hogy időm nem engedi meg, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) pedig szerettem volna részletesebben foglalkozni ezen problémákkal annál is inkább, mert ugy látom, hogy igen sok kérdésben publikumunk még abszolúte nincs felvilágosítva a helyzetről. Vermes Zoltán: Onnan kapjuk a felvilágosítást ! Gr. Batthyány Tivadar: Ha Vermes Zoltán t. képviselőtársam lesz szives felvilágosítani, épen olyan figyelemmel fogjuk meghallgatni, mint Márkust; addig, a míg ő nem teszi, igyekezni fogok én felvilágosítani. (Halljuk! Halljuk I) T. képviselőház! Az egyik kérdés a melyre bárminő röviden is, de ki kell terjeszkednem, vonatkozik magára a véderőreform problémájára. E tekintetben nem akarok itt részletekbe menni, hiszen méltóztatnak jól tudni, hogy a nemzetnek beígértük a kétéves szolgálati időt. A nemzet, — választó és választott egyaránt — ugy gondolta ezt, hogy talán ugy lesz, mint Francziaországban, talán ugy lesz mint Olaszországban, hogy a kétéves szolgálati idő általánosságban azt jelenti, hogy az emberek csak két évig fognak aktive a hadseregben szolgálni. Az a meglepetés, a mely e tekintetben az embereket mindinkább éri, a midőn látják, hogy ez a kétéves szolgálati idő mit jelent, egy nagy kiábrándulást idéz elő, épen ugy, a mint teljes volt a kiábrándulás Németországban is a kétéves szolgálati idő tekintetében. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy épen azon pártok, a melyek argumentum gyanánt a kétéves szolgálati idő mellett a szocziális, a közgazdasági előnyöket, az igazságérzetnek és jogérzetnek szempontjait hozták fel és ezen jelszavak megvalósítását követelték, fordultak legvehemensebben a kétéves szolgálat ellen, a mikor látták, hogy mi annak az ára és milyen módon akarják azt keresztülvinni. De meg kell említenem az igazság okáért, hogy a német két éves szolgálati idő még sokkal kevésbbé súlyos, sokkal kevésbbé igazságtalan és aránytalan, mint a mit nálunk terveznek. Ne immoráljunk soká e kérdésnél; bizonyos az, hogy a harmadik szolgálati év a gyalogságnál, ugy a honvédségnél, mint a közös hadseregnél — maga a miniszter ur volt szives az ő igazságérzetével elismerni — a leggyengébb oldala az egész reformnak. Hiába argumentálnak az urak, ez a nép lelkébe nem megy át; mert igazságtalanság, hogy az a katona, a ki intelligens ember, jól viseli magát, tehát java az ujonezoknak, a besorozott katonáknak, abban a dicsőségben és jutalomban részesüljön, hogy két év után még egy esztendőt, összesen tehát három évet szolgálhat. Megengedem, hogy egy szép szónoklat keretében el lehet magyarázni, minő magasztos dolog az, ha mondjuk Horváth József barátom, az a zsellér, napszámos, feleséggel, pár gyermekkel otthon, feljogosittatik arra, hogy a hadi sorban még a harmadik évben is szolgálja királyát és hazáját. Erről lehet verseket írni, lehet ditirambusokat szónokolni, de senki sem fogja avval az emberrel elhitetni, a miniszter ur som. hogy ez neki előnyére volna. Tény az, hogy az igazságtalanság meg fogja magát bosszulni egész véderőrendszerünk diszcziplináján; mutatkozni fog ez a szolgálati kedv ellanyhulásában, de különösen a diszczrplinában, mert ilyen módon egy jó altiszti kart a véderő részére bistositani lehetetlen. És itt kénytelen vagyok, t. képviselőház, csak pár szóval szemrehányást tenni hadvezetőségünk ezopfos mivoltának. (Halljuk! Halljuk!) Legyen szabad csak néhány példát felhoznom erre. (Halljuk! Halljuk!) Evekkel ezelőtt egy kiváló nagy elme, a ki bíborban született, megirt egy brosürát, tartott egy előadást, » Drill und Erziehung« czim alatt. Az az előadás mementó volt az elavult osztrák katonai czopffal szemben arra, hogy térjünk át végre-valahára az ősi ezopfos instrukeziós rendszerekről egy modern nevelési rendszerre, hogy ne akarjuk lánczczal, korbácscsal és durvasággal beleverni abba a szegény emberbe a Dienstreglament szabályait, hanem neveljük jószerével, okossággal, előzékenységgel modern katonává. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Az a katonai ezopf, a mely azt a nagy elmét, bár bíborban született, Johann Orth-tá változtatta át, és exiliumba küldötte, egy másik bíborban született zseniális embert lent, a monarchia alsóbb tengerparti vidékén is arra kényszerit, hogy visszavonultságban éljen, hogy zseniális képességeit a köznek, a haditengerészetnek oltárán ne áldozhassa fel. Ezek intőpéldái annak, hogy a ezopf még mindig uralkodik a hadseregben. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Látok ugyan kedvező jelenségeket is. Örömmel elismerem, hogy az utóbbi években bizonyos kinevezések reményt nyújtanak arra, hogy egy kissé modernebb, a huszadik század katonai téren való gondolkozásának jobban megfelelő emberek fognak talán a jövőben érvényesülni, de ez csak gyönge reménység azon ténynyel szemben, hogy a ezopf uralkodik, hogy az előrelátás hiánya hadseregünkben még ma is fennáll, a mit legjobban bizonyít az a különbség, a kétéves szolgálati időt megelőző előkészítő stádiumban mutatkozik nálunk és Németországban.