Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-210

180 210. országos ülés 1911 Julius 29-én, szombaton. Méltóztassék elhinni, bizonyosan ugy áll a dolog, a mint mi Ítéljük, hogy sem a véderő-bizottság tagjai, a kik e javaslatnak sürgős törvényre emelését javasolják, sem a honvédelmi minister, sem a kormány nem jár el könnyelműen és meggondolatlanul akkor, a mikor ily kijelentést tesz és ily törvényjavaslatot terjeszt a ház elé, (Ugy van ! a jobboldalon.) mert teszi abban a bizonyos tudatban, ö felsége a koronás királylyal együtt, hogy erre a magyar nemzetnek és a magyar hazának szabadsága, függetlensége és a békés munka lehetősége végett elodázhatatlanul és sürgősen szükség van. (Helyeslés jobbfelöl.) Utaltak arra is, hogy miért tartunk mi szövetségeseket, ha nekünk mégis a magunk haderejét kell folyton fejleszteni ? Erre vonatkozólag már gróf Tisza István meggyőzően beszélt, mikor elmondta, hogy szövetségese esak annak lehet, ki maga is erős. A gyenge embert, a gyenge nemzetet, a harczkészségben visszamaradt országot semmi esetre sem fogja szövetségesül fogadni senki és ha szövetségese volt, előbb-utóbb otthagyja, mert a szövetségnek czélja épen az, hogy egymás létét biztositsák. Hol az egyik szövetséges abban a tudatban él, hogy csak ő képes a másiknak segíteni. de a másik nem képes neki azt viszonozni, ott a szövetség tartós, őszinte és megbízható nem lehet. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Miután arra vonatkozólag, vájjon szükséges-e, sürgős-e és alkalmas-e ez a javaslat, az imént már megfeleltem, további kérdés az, vájjon olyan-e ez a javaslat, melyet pénzügyileg az állam megbírj? B tekintetben igen t. képviselőtársamra, gróf Apponyi Albert úrra hivatkozom, ki csodálkozását fejezte ki a felett, hogy Magyarország összes pénzügyministerei közt épen a legtakarékosabb és — úgymond — a legzsugoribb pénzügyminister, Lukács László volt az, kinek pénzügyministersége alatt ezen javaslat a ház elé került. A mit ő meglepőnek tart, t. ház, abban mi megnyugvást találunk, (Helyeslés jobbfelől.) mert Lukács Lászlót mindenesetre az egész monarchiában tartják olyan szakembernek, mi pedig tartjuk olyan tiszta és becsületes hazafinak, hogy nem támogatna ilyen javaslatot, nem vállalná az ezzel járó terheket az országra, ha nem volna meggyőződve arról, hogy ezt az ország megbírja és teljesíteni képes a nélkül, hogy az országra váró gazdasági, kulturális, humanisztikus és egyéb közérdekű feladatok ez által megbénítva ne legyenek. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Évszázadoknak küzdelme és az a szerencsétlen helyzet, hogy Magyarországnak saját ereje és az európai nemzetközi vonatkozások sokszor összeütközésbe jutottak, és Magyarország és Ausztria közt sokszor hiányzott az az összhang, melynek meg kellett volna lennie, az a körülmény, hogy Magyarországon a saját nemzeti, úgynevezett banderiális hadseregen kivül egy másik idegen hadsereg is létezett, ezek természetes eredménykép hozták magukkal azt, hogy a hadsereg fejlődése bizonyos átmeneteket igényelt. Az 1715: VIII. t.-czikk veti meg az állandó hadsereg eszméjének alapját. Ezen állandó hadseregre vonatkozólag ugyancsak gróf Apponyi Albert azt mondta, hogy ennek alkotói nem jó törvényt hoztak, illetve idézte e részben Deák Ferenczet. Kérdem, vájjon az 1868-iki törvény ehhez képest nem domboritja-e ki inkább Magyarország önállóságát, önrendelkezési jogát, mint az előbbi ? Hiszen igaz, hogy a vezénylet, vezérlet a királynak joga, de méltóztassék megállapítani, vájjon ezen hadsereg szükségleteinek és ujoncz jutalékának megállapítása nem-e Magyarország, a magyar nemzet és a magyar parlament szuverén joga ? Ha itt egy pillanatra időzni bátorkodom, ezt az ügy fontossága hozza magával. (Halljuk ! Halljuk I) A függetlenségi törekvésekkel szemben, melyek Magyarországon folyton és folyton az önálló hadsereg mellett hangoztatva lettek, és a melyek egyáltalában nem vesztek ki a magyar közvéleményből a mai napig sem, természetszerű, hogy Ausztriában az uralkodó felfogással szemben nagyon nehéz volt azt a harmóniát mindjárt a kezdetben biztositani, mely teljesen alkalmas volna a magyar nemzeti jelleg és a magyar nemzeti állameszme kidomborítására, bár e tekintetben állandóan megvolt a magyar nemzet és a magyar kormány részéről az a törekvés arra, hogy ezen a helyzeten lehetőleg javítsunk és segítsünk. Vájjon az a programm, melyet a kilenczes bizottság programmja néven ismer az egész magyar közvélemény, s a melynek nagy része már meg lett valósítva, nem alkalmas arra, hogy egyrészt megszüntesse ama folytonos konfliktust, a melyet e kérdésnek napirendentartása és a politikai életbe való belevonása az uralkodó és a nemzet és Ausztria között állandóan a felszínen tart, vájjon nem fogja ez közelebb hozni a nemzetet uralkodójához és vájjon nem fogja-e ez közelebb hozni a magyar nemzetet ehhez a hadsereghez és a hadsereget magát a nemzethez ? (Helyeslés jobbfelől.) Mi van még tulaj donképen e programmból hátra ? A jelvényeknek kérdése és a zászló kérdése, mert a magyar államnyelv érvényesítése abban a perczben teljes mértékben megtörténik, a mint a magyar tisztképzés és a kiképzett magyar tiszteknek a hadseregbe való belépése és hosszabb ideig való szolgálata bekövetkezik. A mint a magyar állam annyi iskolát állított fel, hogy azokban az állampolgárok magyarul megtanulnak és a továbbképző iskolákban kiképeztetésüket folytatni képesek, s így a nem magyarajku legénység is már ugy lép be a hadseregbe, hogy magyarul beszélni tud, abban a perczben a kiképzés, az érintkezés teljesen és kizárólag magyarul történik, mert, a mint beszédem elején mondottam, ép az a czélja a modern harczászatnak és a modern harczászat érdekében készült eme javaslatnak, hogy az egyéni kiképzést tegye tökéletesebbé. Hát hogy lehet tökéletesebben és könnyebben képezni ki valakit, mint azon a nyelven, a melyen beszélni tud, s a mely neki, ha nem is anyanyelve.