Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-208

208. országos ülés 1911 július 27-én, csütörtökön. 155 évvel ezelőtt egy második rémes szerencsétlenség, ezt követte, mint harmadik, a mostani katasztrófa. Az utolsóelőtti robbanás alkalmával, mint azt a sajtóból és a hivatalos nyilatkozatokból is kétségtelenül megállapíthatjuk, az elsőfokú iparhatóság felismerve azt, a mit különben mindenki tud, hogy nagymennyiségű benzinnel való minden foglalkozás a közveszélyes üzemek közé tartozik, igen helyesen és igen logikusan a közérdeket tartva szem előtt, az üzemnek ezt a részét betiltotta és a kitelepitést határozta és rendelte el. így van ez, t. képviselőház, más államokban is. Talán Franeziaországban vitték a legnagyobb tökélyre a gőzmosást, illetőleg a mosásnak vegyi és egyéb alkatrészekkel való végzését, s ott igen nagy súlyt helyeznek arra, hogy az ilyen üzemek mind a városnak határán jó messzire túl, teljesen izoláltak legyenek és az üzemnek az a része, a mely különösen veszélyes, külön elhatárolva kezeltessék. Ez volt a czélja az elsőfokú iparhatóságnak, a mikor, igen bölcsen, három évvel ezelőtt ezt elrendelte. De a mi hatósági eljárásainkban nem szokatlan — és itt van, a mivel ez az eset belekapcsolódik a t. háznak és kell hogy belekapcsolódjék a kormánynak érdeklődési körébe —, nem szokatlan az az eljárás, hogy közbenjárások és a jó Isten tudja még mifélék, fellebbezések révén a felsőbb hatóság megadta az engedélyt arra, hogy Kovaldék ezt a közveszélyes üzemet itt benn a Szövetség-utczában, tehát a város közepén folytassák. Biztos értesülésem van arról, hogy az akkori robbanás idejében — természetesen azután — Kováid eljárt a városi tanácsnál, memorandumokat nyújtott át a tanácsnak, terveket bocsátott rendelkezésére és hatósági támogatást kért arra vonatkozólag, hogy ő az üzemnek e veszélyes részét a város határain belül helyezhesse el. Akkor a városi tanács szükkeblüsége, részben pedig Isten tudja minek a révén, szó nélkül megváltoztatták az elsőfokú iparhatóság határozatát, megadták az engedélyt. Hogy helytelenül tették, azt mutatja az, hogy itt van a napokban bekövetkezett szerencsétlenség, (ügy van! ügy van! a haloldalon.) Hányféle eset lehetséges ? Az egyik, ugy-e bár, az, hogy, a mikor a másodfokú hatóság indokok alapján jogosultnak találja az elsőfokú hatóság határozatának megváltoztatását, ez a második hatóság a maga hivatásának teljes tudatában járt el akkor, a midőn — Kiss Ferencz előljáró urnak nyilatkozatából lehet erre következtetni — állitólag megszabta azon feltételeket, a melyek mellett a veszélyes üzem folytatása megengedhető. Már most miféle hatóság az, a mely megszabja azt, hogy igenis abban a tudatban, hogy ez közveszélyt okozhat, emberi élettel lehet megfizetni e feltételeknek elmellőzését, vagy negligálását, egyszerűen kiadja Írásban a rendeletet, de esztendők telnek el azután és nem akadt egyetlen vizsgáló közeg, sem a kerületi mérnök, sem az iparfelügyelő, a kinek kötelessége ottan állandó vizsgálatot tartani, hogy észrevegye, hogy a benzin a vascsöveken keresztül épen azon teremben, a hol a munka folyik, a hol tehát élet veszedelmes, nap-nap után szabadon párologhat annyi benzin, hogy a szakértők állítása szerint, ha csak 17%-kal van telítve a levegő, ez feltétlenül robbanást okoz. Mindnyájunknak emlékezetében van, a mikor évekkel ezelőtt robbanás történt, egy munkás elcsúszása és csizmája patkójának súrlódása a padozattal, váltotta ki a szikrát, ez okozta a robbanást. Ha ennyire veszélyes üzemről van szó, nem tízszeresen, százszorosan lett volna-e kötelessége a felügyeleti hatóságnak eljárni és a gyárat a szükséges óvintézkedésekre kötelezni ? (ügy van ! TJgy van ! a baloldalon.) Én magam, mint ügyvéd ember, sokszór tapasztaltam, hogy pl. a telep engedélyezése alkalmával hányféle akadálylyal találkozik, a ki valamely uj telepet akar felállítani, mondjuk, különösen faluhelyen, a hol az érdekek a legnagyobb szerepet játszszák. Mondjuk, két fakereskedő van és egy harmadik akar betelepedni, a másik kettő elszalad az elöljárósághoz, és minden lehető eszközt igénybe vesznek, hogy megakadályozzák a betelepülést. Jönnek a felebbezések, felkerül az ügy a kereskedelmi ministeriumba, a hol ragaszkodnak az ipartörvény megfelelő szakaszához, hogy értesítve lettek-e, vagy nem. Ha értesítve lettek, akkor hiba, mert a törvény előírja, hogy az értesítés külön vétiv mellett történjék, ha pedig nem lettek értesítve, akkor az a hiba, hogy dobszóval nem lettek meghiva. Szóval, a míg egyrészről látjuk, hogy az ij^arfejlesztés szempontjából, mielőtt megindulna az ipar, a legnagyobb ellenállást fejtik ki a hatóságok, másrészről épen az ijjarüzem megindítása alkalmával, akkor kellene hogy a kormány érdeklődését felkeltse az, hogy mihelyt az az iparág üzembe van helyezve, a közönség úgyszólván teljesen ki van annak szolgáltatva. Mi az oka annak, hogy a hatóságok, a mint azt nyilvánvalóan látjuk, — mert hiszen ezért tartjuk fenn ezeket az intézményeket, az iparfelügyelőségeket stb. — megteszik a maguk hagyományos jelentéseit, azután, midőn megtörténik a szerencsétlenség, kiszállnak a bizottságok és attól függ minden, hogy a sajtó nagyon verte-e a harangot; nagy érdeklődést tudott-e kelteni. Akkor azt mondják, hogy mulasztások, hibák követtettek el. Ha pedig a sajtó hivatásának magaslatán nem áll, akkor egyszerűen elhallgatják az egész dolgot. Pl. állványok szakadnak le ; kiszáll a bizottság és rögtön megállapítják, hogy olyan anyagból volt az állvány, hogy okvetlenül le kellett szakadnia. Leszakad az épületnek egy bolthajtása, és azt mondják, hogy kiszedték alóla a támaszgerendákat, hogy a munkások figyelmeztették a pallérokat és a vezetőket és be kellett ennek a leszakadásnak következnie. Minden alkalommal a hatósági élet annyira bekapcsolódik privát életünkbe, hogy kiszállnak a bizottságok, költséget felszámítanak, és azt minden egyes alkalommal állandóan bevasalják, 18*