Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-205

104 205. országos ülés 19Í1 Julius 24-én, hétfőn. sem áU a züllésnek azon a fokán, a melyen ellenségei gondolták. Szerencsés véletlen, hogy ez megtörtént, és szerenesés véletlen, hogy ezáltal monarchiánk presztízse is részben helyreállott. De bocsánatot kérek, arra a mozgósításra és annak a körülményeire gondolhatunk bizonyos megelégedéssel, jogosult megelégedéssel abból a szempontból, mert megmutatta azt az erkölcsi tőkét, annak intaktságát, a mely a hadseregben is, de a nemzeti társadalomban is megvan és a veszély pillanatában karöltve, tettre készen nyilvánult meg, de katonai készenlétünk szempontjából az is csak megerősíthette a legsúlyosabb aggodalmakat. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Mert arra, hogy egy pár hadtestet hadilábra állítsunk, és hogy ezt megtehessük póttartalékosok igénybevétele nélkül, más hadtestektől kellett a rezervistákat elvonni, más hadtesteket kellett dezorganizálni, ugy hogy ha abban a pillanatban mégis bekövetkezik egy nagy bonyodalom, mégis bekövetkezik egy általános mozgósítás veszélye, nem is jó arra gondolni, hogy milyen helyzetben érte volna ez a monarchiát. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezek rettenetesen komoly dolgok, ezek a nemzeti életet a maga alapjáig, a maga velejéig érintő dolgok, a melyeken sem könnyelműen elsiklani, sem pedig ezeket más kérdésekkel összekapcsolni, és más kérdések miatt ezeknek az égető bajoknak megoldását elodázni nem lehet. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen. Ellenmondások a bal- és a szélsőbaloldalon.) Igaz, hogy a gyaloghadosztályok teljes kiegészítése szempontjából szükséges ujonczlétszámemeléshez hozzájön az a létszámemelés és annak nagy jjénzügyi következménye, a mely a kétévi szolgálat behozatalával jár együtt; ha ezt el lehetne hagyni, akkor kivált pénzügyileg kisebb volna az a teher, a mely a magyar nemzetre hárulna. De azt kérdem, hogy, eltekintve attól az óriási katonai előnytől, a mely én előttem nagy sulylyal bír, hogy igy azután az első csatákban képződő fogyaték pótlására is, nem póttartalékosok, hanem kiképzett katonák fognak rendelkezésre állani, a mi monarchiánk haderejének belső értékét óriási módon fokozza, s eltekintve attól is, vájjon a kétévi szolgálat nem nynjt-e előnyt a társadalomnak : vájjon nem jár-e az egyenlő teherviselés elvének oly megközelítésével, szemben a jelenlegi állapottal, (Igaz ! Ugy van ! jobbfdől.) mely indokolttá teszi, hogy hozzuk meg az azzal járó pénzügyi áldozatokat % (Igaz ! Ugy van ! jobbjelöl.) Én tehát azt hiszem, hogy a jeleidegi törvényjavaslatban lefektetett fejlesztés a maga méreteiben, midőn egyfelől semmi mást nem akar, mint hogy a gyaloghadosztályok teljes kiépítéséhez szükséges ujonczlétszám meg legyen és e mellett megadja a katonaságnak, a társadalomnak is a két évi szolgálat lehető leggazdaságosabb felállításával járó előnyöket, épen nem megy tul azokon a kereteken, a melyekre feltétlenül szükség van és a melyeket, ha súlyos áldozatokkal járnak is, meg fog bírni a magyár nemzet közgazdasági- és pénzügyi ereje; (Igaz 1 Ugy van ! jobbfdől.) Itt félre kell hagynom egy egész lánczolatát az okoskodásoknak, a mely arra irányul, hogy más nemzetek gazdagabbak, tehát más nemzeteknek nemzeti jövedelméből nagyobb hányadot lehet annak tnlfeszitése nélkül katonai czélokra használni, mint minálunk. Hiszen ez, fájdalom, igaz. De a nemzetek közti katonai versenyben nem az egyenlő teherviselésről van szó. Ott a dolog természeténél fogva a szegényebbre nagyobb teher háramlik. Ezzel meg kell küzdeni. Ezen nem tudunk segíteni. Nem az a kérdés, hogy a teher sulyosabb-e ránk nézve, mint másra, hanem a kérdés az, hogy feltétlenül szükséges-e (Helyeslés jobbfdől.) és másodszor, hogy megbirjuk-e, nem fognnk-e alatta összeroskadni ? (Helyeslés jobbfdől. Mozgás a baloldalon.) Én ebben a tekintetben nem akarok most elveszni — igy is soká veszem a t. ház türelmét igénybe — (Halljuk ! Halljuk !) a számok tömkelegében ; meg vagyok győződve, hogy ebben a tekintetben t. barátom a pénzügyminister ur meg fog felelni azokra a támadásokra, melyek az ő számcsorjortjait érték. Egyszerűen konstatálom azt, maguknak a szembenülő t. képviselőtársaimnak nyilatkozataiból is, hogyha súlyos is az a teher, ha sok tekintetben ítyomasztó is, de azért egyebet nem köt le, mint a m&gy&r. állani jövedelmei természetes emelkedésének egy bizonyos, fájdalom, j e I entékeny hányadát. A mint pedig igy áll a dolog, a mint csak arról van szó, hogy a természetesen fejlődő államjövedelmek jelentékeny hányadát adjuk oda katonai kiadásokra, a melyekre nemzeti létünk, nemzeti biztonságunk, nemzeti akczióképessógünk szempontjából fetétlenül szükség van, akkor igénytelen nézetem szerint nem habozhatunk abban, hogy megadjuk-e ezeket az áldozatokat. (Élénk helyeslés és taps jobbfdől.) Én, t. ház, nem tehetem függővé ez áldozatok meghozatalát a külügyi helyzettől, szövetségeink mai megnyugtató állapotától sem. Már korábban emiitettem, hogy egy ilyen szervezeti katonai reform a maga kihatásaiban csak évek múlva nyilvánul. (Halljuk! Halljuk!) Azok a sebek, a miket az ujonczlétszám elégtelensége ütött már a hadsereg testén, csak évek sorozata alatt fognak teljesen begyógyulni. Minden esztendő, melyben megkapja a hadsereg a kellő ujonczjutalékot, csak egy bizonyos csekély hányadát pótolja a mutatkozó hiánynak, (Ugy van ! jobbfdől.) és négy-öt esztendőn belül nem is álmodhatunk arról, hogy hadseregünk azt a mértéket üsse meg, a melyet mindnyájan kívánunk. (Ugy van! jobbról. Mozgás bálfelől.) Ez természetes. Ezzel nem mondok újságot Bakonyi Samu t. barátomnak, ki sokkal többet foglalkozik katonai kérdésekkel, semhogy ne tudná hogy ez igy van. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) Ily viszonyok közt nem lehet kérdés az, hogy minő a külpolitikai helyzet ma ? Annál kevésbbé lehet