Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-183

74 183. országos ülés 1911 június 22-én, csütörtökön. vékenységét kritizáljuk. Ebben a tekintetben is a legkényelmesebb helyzete van a t. minister urnak, mert a mit ő eddig tett, azt teljesen akczeptáltuk. Kétségtelen, hogy nagy szerencséje van, a melyhez én szivből gratulálok, mert sikerült neki egy oly intézményt, melyet három igazságügyminister nem birt dűlőre juttatni, a házon keresztül hajtani. Ez a siker, ha másként nem is, de a szerencse tekintetében minden esetre oly kiváló tulajdonságát adja az igazságügyministernek, a mihez mi szívesen gratulálunk és nagyon szívesen veszszük, ha több alkotásainál is hasonló szerencse kiséri az ő kezdeményezéseit. Az kétségtelen dolog, hogy az ő egyéni felfogása vagy mondjuk jobban, az ő világnézete tökéletesen távol áll attól a világnézettől, melyet mi képviselünk és a melyért mi a parlamentben vagyunk. Ez azonban nem fog gátolni bennünket sohasem abban, hogy a midőn oly javaslatokat hoz, oly intézkedéseket inicziál, melyek az igazságügyek terén üdvösek és jók, mi minden differencziát félretéve őt ezen munkálkodásában ne támogassuk. Előttem szólott t. képviselőtársaim végigtarlózták az igazságügy mezejét, és miután bizony elég sok vadvirágot és bogáncsot lehet Magyarország igazságügyeinek terén találni, egy-egy szálat téptek, sőt volt közöttük, a ki egy kis csokorral is kedveskedett az igazságügyminister urnak, de nem hiszem, hogy letariózták volna teljesen azt a mezőt, s azt hiszem, volna még mit produkálni és felajánlani a t. igazságügyminister ur figyelmébe. De én nem fogom őket követni ezekben a részletekben, mert kétségtelen, hogy egy oly tárcza keretén belül, a melyben a munkálkodás, az ujitás körülbelül 20 éve pang, nag)'on sokat lehet találni, sok javítani valót, sok hiányt, de ez nem az igazságügyminister ur bűne, mert ő erről nem tehet. Bűnévé válnék, ha nagyon sokáig ülhetne a ministeri székben, és nem csinálna ebben a dologban semmi üdvöset. Figyelmét felhívni egyes részlethibákra, talán nem egészen a plenáris ülésnek a dolga ; én ezért csupán az egyes képviselőtársaim által különösen hangsúlyozott és feltűnőbben megemlített dolgokat óhajtanám megvilágítani. Ezek közé tartozik elsősorban a Lengyel Zoltán képviselő ur által felemiitett az a kérdés, illetőleg az ő óhaja, hogy a választások feletti bíráskodást vegyük el a kir. Curiától és adjuk vissza a háznak. T. képviselőtársam talán nagyon fiatal és nagyon kevés szomorú tapasztalatot tett a ház bíráskodásáról, s ez az egy momentum mentheti az ő óhajtását. A kiknek alkalmuk volt a ház bíráskodását tapasztalni, sőt abban fungálni, azok nagyon jól tudták és tudják, hogy mennyire kényelmetlen és kellemetlen az exponált politikusoknak más exponált s talán ellentétes irányú politikusok mandátuma felett Ítélkezni. Utóvégre is ez a pszichológiai momentum talán elsősorban veendő figyelembe, mert látjuk mindannyian, hogy a legritkább esetben tudják exponált politikusok és, mondjuk: erős sziwei és erős lélekkel dolgozó politikusok is, félretenni politikai színezetüket. Politikusokat politikusok felett bírákká tenni tehát, különösen mandátum kérdésében, nézetem szerint az ítélkezés legelemibb fogalmával áll ellentétben. Hisz e téren szomorú tapasztalataink voltak. Hogy szomorú tapasztalataink voltak, azt legjobban és legfényesebben az a körülmény igazolja, hogy a mindenkori többség, tehát a kormányon levő többség inicziálta az ellenzék részéről alkalmazott több-kevesebb douce violenee folytán, hogy ez a bíráskodás vétessék el a háztól és adassék át egy tökéletesen pártatlan, egy tökéletesen objektív fórumnak, melynek eljárását lehet kritika tárgyává tenni, a melynek az eljárásában lehetnek hibák, de ez a körülmény és az, hogy rossz a törvény, az elvet nem dönti meg, legfeljebb arról lehetne szó, hogy magát a törvényt revideáljuk, mert egy sereg kontradikczió foglaltatik benne. Tudjuk, hogy mikor Günther Antal igazságügyi ministersége alatt felvetették a kérdést, kiderült, hogy pártárnyalati különbség nélkül mindenki talált benne nagyon sok és nagyon fontos kifogásolni valót. Azóta az élet és a praxis is adott néhány argumentumot, melyek alapján nagyon jól meg lehetne javítani ezt a törvényt. Én tehát semmiképen sem tudnék hozzájárulni ahhoz és nem tudnám megnyugtatni lelkiismeretemet, hogy a választási kérdések feletti bíráskodás joga visszaadassék a háznak, és ismét politikai, tehát elfogult bíróság döntsön a választások érvényessége felett. Tudom, hogy sokat lehet ez ellen felhozni. Beszéltek a ház szuverenitásáról, beszéltek arról, hogy a pohtikai kérdéseket a birák nem tudják eléggé mérlegelni, beszéltek a bíróság merevségéről, sok mindenről, azonban egyről megfeledkeztek mindenkor, megfeledkeztek arról, hogy itt a biró psychologiai egyénisége és lelkiismerete az első. És ha mi nem tudjuk megadni a lehetőségét annak, hogy az a bíróság igazán teljesen objektíve ítélkezhessek, akkor hiába keresünk bíróságot, mely helyesen intézhesse el a dolgot. A t. igazságügyminister ur Sághy Gyula t. barátom felszólalására közbevetőleg kijelentette, hogy a perrendtartás törvénybeiktatását be fogja tetőzni azzal, hogy a lehető legrövidebb idő alatt beterjeszti az életbeléptetésről szóló törvényjavaslatot. Nagyon örülök ennek, mert őszintén megvallva, régen nélkülözzük azt. Hiszen időközben már dolgozhattunk volna valamit e kérdésben, annál inkább, mert az életbeléptetési törvény, a mint én tudom, már készen is volt. E kérdésben csak egyet óhajtanék a t. igazságügyminister ur figyelmébe ajánlani. Abba az életbeléptetési törvénybe, a melyet Plósz Sándor t. képviselőtársam mint igazságügyminister kidolgoztatott, az én inicziativámra felvett egy intézkedést a kiszálló bírósági intézményről. Nagyon kérem a t. minister urat, hogy ezt ne hagyja ki.