Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-182

június 21-én, szerdán. 53 182. országos ülés 1911 bízva és a biró kötelezi azt a társaságot" arra, hogy neki a magyarországi üzlet mérlegét mutassa be, akkor megtörténik az, a mi megtörtént a budapesti törvényszék birájával, a kinek határozatával szemben a 95.740/908. sz. a. beadott felfolyamodására a budapesti kir. Ítélőtábla végzésüeg kimondotta, hogy a határozatnak felfolyamodással megtámadott részét, a mely a felfolyamodó képviselőjét kötelezte a budapesti fióktelep külön mérlegének bevételi és kiadási kimutatásának bemutatására, megváltoztatja és ezt az intézkedést mellőzi, a mivel a budapesti királyi tábla ugy döntötte el a kérdést, hogy az osztrák és külföldi társaságok külön mérleget a törvényszéknek bemutatni és ezt közzétenni nem kötelesek. A magyar társaságok azonban kötelesek ezt bemutatni. Igaz, hogy a bemutatott mérlegből nem lehet semmit se megállapitani. Ebből képtelenség megállapitani azt, hogy a tartalék képzése helyesen történt-e ? Képtelenség megállapitani, hogy a dij tartalékok törvényszerüleg hogy és mikép vannak elhelyezve, de a mérleget legalább bemutatni kötelesek, mig a külföldiek ezt még bemutatni sem kötelesek, mert végérvényes birói határozat van reá. Azoknak szabad a vásár, azoknak szabad a gazdálkodás, mert adót sem fizetnek és tőkét sem fektetnek be. Hogyha én egy külföldi gyárost felszólítok arra, hogy gyárat alapítson, hozza be a millióit, folytasson itt üzletet és nem kötelezem erre, ezt még értem. De hogy egy biztosító-társaság fiókot létesíthessen, a melyhez egy krajczár tőke sem kell és évenként 10—20 millió koronát kivihessen díjtartalék alakjában, bocsánatot kérek, t. igazságügyminister ur, hogyha csak egyetlenegy ilyen eset lenne is az egész országban és egész jogterületünkön rendezett viszonyok uralkodnának, ez is szégyenére válnék a magyar jogszolgáltatásnak és a magyar parlamentnek, hogy évtizedek óta folyik itt a vásár és mindig akadnak képviselők, mint protektorok, a kik elmennek annak a társaságnak igazgatóságába tagul és eltűrik ezt a helyzetet. Megengedem, hogy a t. minister ur alatt ez nem történt meg, hogy nem erre törekszik. Hogy lehetséges azonban, hogy évtizedeken keresztül elődei mindig szabadon engedték itt folyni a vásárt és sohasem próbálták meg ezt a kérdést rendezni, úgyannyira, hogy olyan beözönlés, mint ma, sohasem volt, mert minden hónapban uj társaság fiókja jön be Magyarországba. Hogyha azonban valamely magyar társaság nyit külföldön fiókot, köteles az utolsó fillérig letenni a díjtartalékot osztrák értékben, olasz értékben vagy szerb értékban, vagyis minden áüamnak a saját értékében. Ellenben, hogyha valamely osztrák vagy más czég Magyarországon létesít ilyen fiókot, az a »paritás« alapján dolgozhatik szabadon, sőt még mérlegét sem köteles bemutatni. De nemcsak ez a baj, mert nemcsak külföldiek vannak itt, hanem vannak magyar társaságok és pedig annyi, a mennyit akarni méltóztatik. Például, ha a biztosító-társaságokról szóló évkönyvet veszem, itt van a Magyar Elet- és Járadékbiztosító intézet, mint szövetkezet. Nem kicsi czég, hanem nagy. Ennek a mérlege az 1910. évi biztosítási compassban foglaltatik és 1,619.000 korona díjtartalékot tüntet fel. Ez tehát bemutatja legalább az évi mérlegét. De ha a »Vagyon« oldalát nézzük meg, akkor ennek ellenében csak két különös tételt veszek elő, az egyik »Szerzési jutalék* czimén 539.000, a másik »Szerzési költség* czimén 547.000, tehát közel 1,100.000 K-val. E szerint az a díjtartalék, a mely ki van mutatva, mint szerzési jutalék és szerzési költség jelentkezik, a mi annyit tesz, hogy a törvény értelmében jogosítva vannak a társaságok az alapítási és szerzési költségeket több évre felosztva vagyonként szerepeltetni. Ámde az ügynökök az egyik biztositótól a másikhoz viszik a biztosítottat és ennek következtében az, a mi itt mint, szerzési költség és mint vagyon szerepel, abból már régen semmi sincsen, mert hiszen a biztosított akkor már a harmadik vagy negyedik intézetnél van. Itt vannak a kölcsönös segélyző és a kölcsönös biztosító szövetkezetek. Ezek is az élet után nehezen sántikáló igazságügyi állapotok szülöttei, mert hogy Magyarországon uzsorás szövetkezetet lehet csinálni, azt már bemutattam, de hogy biztosító szövetkezetet is lehet csinálni egy krajczár nélkül, hogy nemcsak fel lehet élni annak egész tőkéjét és az összes befizetéseket, hanem ki is lehet dobni a biztosítottat, ha eljön és panaszkodni kezd, ez a legczifrább. Ha én befizetek életbiztosítás czimén bárminő összeget, ha tovább fizetek, akkor ez e törvény szerint el nem veszhet, hanem azt vissza kell kapnom, még akkor is, ha a társaság időközben feloszlik. Erre való a díjtartalék. De ezek a szövetkezetek a törvény világos rendelkezése ellenére először is alapszabályba veszik a következőket (olvassa) : »A tag kizárásáról az igazgatóság határoz. A tag kizáratik: 1. ha kétségtelenül bebizonyítható, hogy a tag belépési nyilatkozatában rosszakaratulag valótlan adatokat vezetett be ; 2. ha kétségtelenül bebizonyítható, hogy a tag a szövetkezet érdekei ellen tör ; 3. ha a harmadszori figyelmeztetése daczára sem tett eleget fizetési kötelezettségének.« íme, egy alapszabály, a mely a törvény kogens rendelkezésével ellentétben álló pontozatokat tartalmaz és hatóságilag mégis tudomásul van véve. Ha pedig megnézem a kötvényt, abban a tagok jogairól és kötelezettségeiről még részletesebb rendelkezéseket találok, mert ennek értelmében a tag kizárandó, ha beigazoltatik, hogy a tag a szövetkezet érdekei ellen tör, hogy a szövetkezetet nyilvánosan avagy titokban rágalmazza, (Mozgás.) vagy pedig arról rossz híreket terjeszt; kizárandó, ha a szövetkezet igazgatósága tudomást szerez arról, hogy a közönséget a szövetkezetbe való beírásról lebeszéli. Botrányos, a végtelenségig botrányos, hogy az ilyesmi bírósági ellenőrzés, bírósági ítéletek