Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-182

182. országos ülés 1911 Magyarországon a 44 évi alkotmányos élet után vannak telekkönyvezetlen falvak, a hol az ingatlanok ingószámba mennek és a hol az ingatlanokat ingók módjára árverezik el és adják-veszik. Ha egyetlenegy ilyen falu volna csak Magyarországon, akkor is meg kellene állapítani a magyar igazságügyi kormányzatnak botrányos tehetetlenségét, mert a mit a Bach-korszak az egész országra nézve nem egészen két évtized alatt el tudott végezni, azt mi négy évtized alatt nem tudtuk kijavitani és a mit ők félbehagytak, az még most is félbe van hagyva. De tovább megyek a telekkönyvi állapotok jellemzésében. Van választókerületemben község, a melynek 10.000 parczellája közül 600 áll a tényleges tulajdonos nevén ; az illető tulajdonosok román nemzetiségűek. Milyen helyzet áll most elő ? Az a román ember sem a telekkönyvhöz, sem a magyar nyelven folyó birói eljáráshoz nem ért, azonban kölcsönt akar felvenni, elmegy tehát, hogy megszerezze a saját ingatlanára a kölcsönt, de a takarékpénztár elutasítja, mert nem áll a nevén semmiféle ingatlan. Az az ember persze nem tudja megértem, hogy a községi jegyzők nem adták be a haláleset felvételi iveket a bírósághoz és hogy nemzedékeken keresztül nem folytatták le a törvényes világos parancsa ellenére a hagyatéki eljárásokat, ugy, hogy az ingatlanok még mindig őseinek nevén állanak. A másik viszont bemegy és kölcsönt akar felvenni, és annak adnak annyit, a mennyit csak akar, mert háromszor annyi ingatlan van a nevén, a más hasonnevüeket is beszámítva. Azonban az az ügyvéd, a ki kinézi a telekkönyvi hatóságnál a számokat, nem tudhatja, hogy melyik az a másik, hogyha ugyanaz a név szerepel. A takarékpénztár pedig megadja a kölcsönt, nem törődik azzal, hogy az illető ember nem ért semmit, és így a bekebelezési nyilatkozatot egész nyugalommal irja alá, a jóhiszemű takarékpénztár szerez az ingatlanra jelzálogi követelést, és mikor az adós nem fizet, elárverezik három-négy-öt, sőt több embernek is az ingatlanát. És akkor jön a lázadás a községben, a miatt, hogy a magyarok tönkreteszik őket, jönnek a nemzetiségi izgatók, a tönkretett emberek pedig vándorolnak ki. Annak az angolnak, a ki itt járt a választási visszaéléseket tapasztalni, a melyekből igazán szép bokrétát lehet kötni, nem ajánlanám magyar szempontból, hogy nézze meg telekkönyvi és egyéb jogszolgáltatási állapotainkat, mert hiszen, ha egyszer Európa elé lenne tárva az, hogy 44 éves alkotmányos élet után nem birtunk még törvényjavaslatokat sem csinálni, hogy nem birtuk még az előkészítés munkáját sem elvégezni, akkor Magyarországba nem jönne senki sem gyárat alapítani és üzletet kötni velünk, sőt azon bizonyos európai jóhirnevünket sem tudnók megtartani. Engedelmet kérek, ezek a telekkönyvi áUapotok nem orvosolhatlanok. De ha mi az igazságszolgáltatásból pénzforrást csinálunk és a telekkönyvi átalakító dijnokokat hat-nyolcz éve megXÉPVH. HAPLÓ 1910—1915. IX. KÖTET. június 21-én, szerdán. 49 szerzett telekkönyvvezetői vizsgával napidijasokként nyomorogtatjuk ugyanakkor, a mikor az igazságszolgáltatás az egész vonalon jövedelmező üzletág az államkincstár részére, s hogy ha mi olyan kérdéssel, mint pl. az idegen nyelvű telekkönyvek kiküszöbölése, illetőleg magyar nyelvű hiteles fordításokkal való ellátása, azoknak odamellékelése, a nem telekkönyvezett községeknek végre valahára a XX. században való telekkönyvezése, ha ezekkel évtizedekig bírunk várni: akkor mit szóljunk a többi kérdésekről, a melyek momentán felvetődnek, és a melyekről most rövidesen beszélni akarok, mint a milyen a pornográfia elhatalmasodása, uzsoratörvényeink hiányossága, a biztosítási jog terén uralkodó jogbizonytalanság és végül a mi saját ügyünk, a kúriai bíráskodásnak mai állapota ? Nagy Ferencz t. képviselőtársam, mint előadó, a Kúria tehermentesítését is szóbahozta ; szóbahozta, hogy a bírák száma apad, a restancziák száma pedig nő, mert a legfelsőbb bíróság a kúriai bíráskodással is meg van terhelve. A t. minister urnak e tekintetben egyet vagyok bátor figyelmébe ajánlani. A restanczia csak egyszer orvoslandó, ha különben a rendszer helyes ; ha a restancziát egyszer feldolgozzák, soha többé hátralék nincs, mert a folyó munkát elvégzik. Ha ellenben erre sohasem gondolunk, akkor minden egyes ügynek eüntézése akár egy évszázadon keresztül egy-két három esztendei késedelmet szenved. Hogy többet ne mondjak, a helyzet olyan, mint diákkoromban tapasztaltam, a mikor a tanuló elkésett a könyvnélküli leczke megtanulásával ; ugyanis minden napra fel volt neki adva tíz sor és mindig később tanulta meg egy héttel a feladatot, és igy a mikor felhívták, sohasem tudott felelni, pedig naponként ugyanannyit tanult, mint az a jó tanuló, a ki előre tanult, egyetlenegyszer, 100 sort, és valahányszor felhívták, mindig száz sorral volt előnyben a többi felett; és a tanárok nem vették észre, hogy az a jó tanuló nem minden egyes esetre tanult száz sort előre, hanem csak egyetlenegyszer. Ha tehát a Kúriánál restancia van, a kisegítő bírák intézményével, vagy egyébként, a mint már egészen szépen folyamatban volt, csak egyszer kellett volna kivételesen ledolgoztatni a hátralékokat, és nem kellett volna a Kúriát ujabb dolgokkal megterhelni, és akkor a Kúria egészen szépen elvégezte volna feladatát. De ha mi ezen egyszer sem segitünk, ha azt véljük, hogy a meglevő birói létszám mellett, a mikor a választási bíráskodással is annyit kell foglalkoznia a Kúriának, mégis elintézik a dolgot, akkor bizony évtizedeken át még mindig hátralékban leszünk. (Mozgás.) A mi a jogszolgáltatás terén felmerülő bajokat illeti, ha addig fogunk várni, a míg a polgári törvénykönyv meglesz és mindent a polgári törvénykönyv utján akarunk orvosolni, megint oda jutunk, a hol a szövetkezeti dolgokkal vagyunk, hogy majdnem egy évtizeden keresztül állandóan beszéltem a házban és hoztam fel példákat, hogy 7