Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-198

484 198. országos ülés 1911 július 15-én, szombaton. rus clausust, s a meg nem számlálható összes védkötelezettek tömegét átadta a közös hadseregnek. Ezt egybevetve a sokszor emlegetett, 1888. évi XVIII. t.-czikkel, a melynél az ország alkotmányos jogaira nézve veszedelmesebb törvény még nem alkottatott, (Mérik helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) a mely abban a teljesen hamis. de a törvény betűjével, ugy a hogy indokolható értelmezésében, a melyet azóta nyert, alkalmat és módot ad arra, hogy az országgyűlés által meg nem szavazott uj ónozok, sőt az országgyűlés által visszautasított ujonczok helyett póttartalékosokat rukkoltassanak be; mondom, ezzel egybevetve az 1889-iki véderőtörvény igen nagy visszaesést mutat a katonaságban való nemzeti érdekek megvédése tekintetében, és a mint mondom, az ellenzék, fascinálva azon két nagy sérelem által, ezeket a látszólag kisebb sérelmeket nem honorálta kellő figyelemmel és kellő küzdelemmel. Azonban az 1889-iki véderővita és véderőtörvény egyszersmind fordulópontot képeznek abban a katonai quietizmusban, a mely az egész nemzetet 1867 óta átjárta. Annak kapcsán, hogy a 25. §. tiszti vizsgája és az esetleg utántöltendő második szolgálati év a német nyelvet nem biró vizsgázóra nézve megállapit-hatja a magyarság birságát, ebbe a részletbe belekapcsolva, a mely aztán tényleg nem is vált be oly nagy kiterjedésben, ébredt fel a nemzet arra, hogy hiszen neki tulajdonképen nemzeti katonasága nincsen, hogy tulaj donképen itt olyan katonai intézménye van, a melybe minden fiát besorozzák, a melyet nevezhet a maga hadseregének, a melyet nevezhetünk a mi hadseregünknek, mert a mi fiaink abban szolgálnak, mert annak költségeit részben mi viseljük, a melyet nevezhetünk a mi hadseregünknek, konczedálom, még abban az értelemben is, hogy ha külellenség minket megtámadna, minket is megvédene, de a melyet nem nevezhetünk a mi hadseregünknek abban az értelemben, a melyben minden más nemzet a maga hadseregét, »a mi hadseregünknek* nevezi, (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) hogy t. i. az a nemzeti életnek egy szerve, a nemzeti életből táplált és ismét a nemzeti életet tápláló, abba beleilleszkedő szerv. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) És most azután megindul a görgeteg- Nem akarták látni a nemzet közvéleményében való ezt az ébredést; nem akarták megérteni és próbálták a hadsereg extenziv fejlesztését az ujonczlétszám felemelése által a nélkül, hogy ezeknek az állapotoknak bármilyen korrektúráját is eszközölték volna. És akkor azután a képviselőháznak előbbi kisebbsége emelte fel tiltakozó szavát és folyamodott a legélesebb parlamenti fegyverekhez. De ennek a kisebbségnek háta megett nemsokára ott állott az egész országnak közvéleménye, ugy hogy akkor kormánypárti körökben, a mikor az országgyűlésnek gondolható feloszlatásáról volt szó, semmi kétség nem volt, vagy alig volt kétség az iránt, hogy az uj választások minden valószínűség szerint az ellenzék győzelmére fognának vezetni. Azért tehát erre a különben természetes expediensre nem is gondoltak, hanem megindultak a kísérletezések, az alkudozások, a melyeknek részleteivel a t. házat fárasztani nem akarom. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Ez volt a hadsereg terén folytatott, már 3889-ben gyökerező nemzeti küzdelem első fázisa. Következett a második fázis. Az egymást követő válságokba beletolódott a szabadelvű pártnak az a törekvése, hogy az ellenzéknek a közvéleményben mindinkább észlelhető térhódítását valamivel ellensúlyozza. Arra a belátásra jött az akkor többségben levő párt, hogy neki lehetetlen erkölcsi erőforrásokat nem keresni, lehetetlen bizonyos pontig eleget nem tenni annak a gondolatnak, hogy a katonaság katonai szempontból való fejlesztésével együtt kell járnia a nemzeti szellem, a nemzeti érdekek honorálásának, és igy keletkezett az a kilenczes bizottsági programm, a melyre a t. ministerelnök ur, mint a mai kormánynak programmjára is hivatkozott. Ez a kilenczes bizottsági programm, t. képviselőház, semmi egyéb, mondjuk ki ridegen és nyíltan a valóságot, mint az akkor a létszámemelés ellen folytatott küzdelemnek eredménye. (Ugy van ! ügy van I a baloldalon.) Ha ez a küzdelem nincs, a t. szabadelvű párt tovább képviselte volna a katonai kvietizmusnak azt a rendszerét, a melynek párnáján még alhatott volna egy ideig, ha hozzá nem nyúlt volna a hadsereg intézményéhez, ha a status quo-val megelégedett volna. Ez a kilenczes bizottsági programm, a mely programm eredeti szövegének megállapításában én is részt vettem, tartalmaz értékes dolgokat. Tartalmaz értékes dolgokat különösen a katonai oktatásban, a magyar nyelvnek bizonyos pontig való bevitele tekintetében, de különben nagyon nem helyes ezt programmnak nevezni, mert csak megjelölése bizonyos feladatoknak, a melyeket meg kell oldani. így hangzik ez az úgynevezett kilenczes bizottsági programm: a zászló és jelvény kérdésének Magyarország közjogi helyzetéhez képest vagy azzal egybehangzó megoldása. Ennek értéke tisztán attól függ, hogy ez hogyan ültettetik át a valóságba. A magyar nyelv jogainak érvényesítése a katonai büntető perrendtartásban ; ez is magában véve még csak megjelölése egy kérdésnek, értéke tisztán attól függ, hogy milyen a keresztülvitele. Az alapítványi tiszti helyeknek szaporítása — ez az egy dolog, a mely valóban programm— ; mégis történt azóta a törekvés arra, hogy elég tétessék annak a királyi leiratnak, a mely már 1868-ban jelent meg és a mely az országot biztosította, hogy a magyar csapatoknál lehetőleg csak magyar tisztek fognak alkalmaztatni. De ez, t. képviselőház, a dolog természete szerint egy lassú proczesszus, mert ennek lebonyolítása előtt áü az az akadály, a mit a tömérdek, jóhiszemű katonatiszt jelent, a ki odakerült a csapatokba és a kiknek érdekei felett nem lehet egyszerre napirendre térni és azokon átgázolni.