Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-198

198. országos ülés 1911 Julius 15-én, szombaton. 477 a mi szükséges. (Vgy van! a hal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Ez ennek a kérdésnek egyedük komoly, egyedüH államférfiúi megoldása, nemcsak a nemzetnek, hanem a dinasztiának (Ugy van! Vgy van! balfdől.) és a pragmatika szankczió által teremtett kapcsolat biztosságának szempontjából is. (Igaz ! Vgy van ! Élénk helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Én azonban sajnálattal tapasztalom, hogy a kormány által a ház elé terjesztett törvényjavaslatok a maguk összességében — mert az összefüggés révén kénytelen leszek a többi katonai természetű törvényjavaslatokra is némely megjegyzést tenni — nem ezt a helyreállítását a benső harmóniának czélozzák, vagy ha czélozzák, igen rossz eszközöket választanak annak keresztülvitelére, mondjuk tehát: nem eredményezik ezt, nem alkalmatosak arra, hogy ezt eredményezzék, hanem egyszerűen kettévágják a gordiusi csomót és appellálnak a hazafiságnak csak azon megnyilvánulására, a mely áldozatokat hozni kész, és azt követelik, hogy gázolják el a hazafiság azon másik megnyilvánulását, mely csak nemzeti jellegű, csak nemzeti érdekeket szolgáló intézmények számára mutatkozik. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) De mielőtt ezen tételem bebizonyítására átmennék, még más szempontokat is kell figyelembe venni. Bárminő kielégítettnek találná is magát a magyar állami tudat és a magyar nemzeti érzés valamely katonai vagy akármilyen más javaslat által, mindig köteles volna felvetni azt a kérdést is, hogy harmóniában áll-e az a nemzet anyagi erejével, a nemzet teherviselési képességével. (Igaz ! Vgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha ebből a szempontból vetek egy futó pillantást a most benyújtott javaslatokra, oly sötét képet nyerek, hogy előttem szinte érthetetlen, miként történhetett, hogy pénzügyministereink egész sorozatában a legtakarékosabb, hogy ne mondjam, a legzsugoribb pénzügyminister volt épen az, ki a katonai követelések ily fokú túltengéséhez hozzájárult és azok fedezésére vállalkozott. (Igaz ! Vgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem tudnám megérteni, ha nem volnának bizonyos tünetek, melyek összegezése a magyarázatot mégis megadja. Ezekre a tünetekre fejtegetéseim fonalán vissza fogok térni. Most csupán ridegen, tárgyilagosan és legfőbb vonásokban óhajtom megvilágítani, még pedig tisztán a kormány által elénk terjesztett adatok alapján, pénzügyi képét ennek a véderő javaslatnak, a mennyire azt megvilágítani lehetőségünkben áll. (Halljuk ! Halljuk !) Az indokoláshoz mellékelt és a bizottsági jelentésben rekapitulált számösszeállitások szerint a véderő és a haditengerészet terén történt beruházásoknak együttes pénzügyi hatása Magyarországra nézve 1915-ig 61% mülió többkiadásban fog nyilvánulni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Évi !) Igen, évi kiadásban; akkor érjük el azt a stádiumot, midőn az évi többkiadás 61% milliót fog kitenni. A honvédségnél 31 millió a többláadás, mindig négy évről szólok, hogy ugyanazon elemekre alapítsam az összehasonlítást. Ez már magában véve 92% millió korona. De azért az a rendes emelkedése ugy a közös hadseregi, mint a haditengerészeti, valamint a honvédségi költségeknek, a mely kikerülhetetlen léttörvénye minden költségvetésnek, az nem fog elmaradni. (Igaz ! Vgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És hogyha mindezt együttvéve a magyar budgetben 6 millióra teszem — ugyebár rendkívül szerényen számitok — ez négy év múlva 24 milliót tesz ki, ugy hogy ezen törvények alapján kombinálva a rendes, nagyon szerényen számított évi növekedéssel, 1915-ig 116% millióval nagyobb évi katonai kiadással fogunk szembenállaní, mint ma. (Mozgás balfelől.) Állítsuk szembe ezzel azokat a számokat, a melyek összes többi állami költségeink terén mutatkoznak, t. i. alapul véve azt a fejlődést, melyet az 1911-iki költségvetés az 1909-iki költségvetéssel szemben mutat. Feltéve, hogy ugyanabban az ütemben fognak fejlődni az állam közigazgatási, közgazdasági és más, nem katonai költségeire fordított összegek, akkor azt találjuk, hogy ugyanezen cziklusban, minthogy 1909-től 1911-re 109 millió koronával emelkedtek az állami kiadások, — a katonaiakat leszámítva, csak a többiekről beszélek — tehát négy évre átszámítva, ez 228 millió koronát tesz ki. Ennek folytán a katonai természetű terheknek növekedésével, 116 millió koronával szemben fog állani az összes többi állami szükségleteknek 228 millió koronás emelkedése. Tehát majdnem több, mint felét teszi ki az az emelkedés, a melyet a katonaságnak szánunk, annak az emelkedésnek, — föltéve, hogy az eddigi ütemet folytathatjuk, — a melyet az összes többi állami szükségletekre szánunk. (Igaz ! Vgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem elég azonban, t. képviselőház, ezeket a számokat csak így szemügyre venni, hanem azoknak hátteréül oda kell festeni az ország pénzügyi és közgazdasági helyzetét. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Tudvalevő dolog, hogy jövedelmeinknek évi természetes szaporodása — a mit 50—60 millió körül lehet felvermi — nem képes, vagy alig képes már azokkal a zsugori módon eszközölt költségemelkedésekkel lépést tartani, a melyeket 1909-től 1911-re szólólag a költségvetésben látunk. (Igaz l Vgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Látjuk, hogy az állami szükségletek fejlődésével már nem tart lépést a jövedelmeknek természetes fejlődése. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ez nagyon természetes, mert a szükségletek fejlődnek, nem fejlődnek azonban önmaguktól egyarányban a gazdasági fejlődéssel. (Igaz ! Vgy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Sőt a szegénység is teremt szükségleteket, a melyek esetleg azért nagyobbak, mert a gazdasági elmaradottság azokat megteremti. Ott van azután, t. képviselőház, a pénznek deprecziácziója, ott