Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-197

464 ÍÖ7. országos ülés Í9Í1 Julius ií-én, pénteken. sereg kiegészítésének. A közoktatásügy nem közös ügy, az utóbbit pedig világosan, félreérthetetlenül szintén a magyar országgyűlés kizárólagos jogának mondja az 1867 : XII. t.-cz. 12. §-a. Ha igazságos bírálatot akarnék teljesíteni, t. képviselőház, természetesen vizsgálat tárgyává kellene tennem azt is, hogy mi hát az ellensúly a mérlegnek a másik oldalán, ezekkel a tőlünk követelt, nagy katonai terhekkel szemben ? Ilyennek kellene tekintenem elsősorban a honvédségnek fejlesztését. Csakhogy a t. kormány a nemzetnek azt a rokonszenvét, a mely a honvédség irányában az ő lelkében mindenkor élt, nemcsak magának a honvédségnek a fejlesztésére használja fel, hanem arra, hogy a nemzeti véderőt egyoldalúkig és a közös hadseregben a nemzeti szempontoknak a figyelembevétele nélkül fejleszsze és ezt a fejlesztést igy vigye keresztül... (Folytonos zaj a jobboldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Bakonyi Samu : ... úgyhogy, t. képviselőház — a mint, ha arra kerül a sor, a honvédségi törvény tárgyalásánál el is fogjuk mondani és a mint azt a véderő-bizottságban már ki is fejeztük — a honvédségnek fejlesztését tartalmazó javaslatok nem képezik az ellenértéknek azt a részét, a melyet a tőlünk kívánt nagy áldozatokkal szemben joggal megkövetelhetünk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egy másik, már nem annyira közvetlenül nemzeti, mint inkább gazdasági tekintetben kétségtelenül fontossággal biró ujitása a törvénynek — és itt teljes mértékben hozzájárulok a t. előadó urnak erre alapított fejtegetéseihez — a kedvezményeknek ujabb, emberiesebb szabályozása. T. képviselőház, akkor, a mikor mindig azt halljuk, hogy az a bizonyos rekompenzácziós politika, a do ut des politikája, helytelen, a mikor ez a t. kormány által most ugy állíttatik be, mint egy rekompenzáczió a nemzettől kivánt, túlzott, nagy követelésekkel szemben: ezt, t. képviselőház, szintén nem engedhetjük meg semmiképen sem. A kedvezmények ezen szabályozása, a melyet, az egyenletes teherviselés, az emberiesség szempontjából már régen követeltünk, szintén nem vehető ellenérték számba. Sok éven át sürgettük ezeket és nem kellett volna azokra várni a véderőtörvény szerves megalkotásáig. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezeket novelláris törvényalkotás utján kellett volna már régen megadni, ugy a mint azt én, mint a függetlenségi és 48-as pártnak egyik tagja, a delegáozióban a közös hadügy ministeriunmak figyelmébe ajánlottam, a mikor ígéretet is kaptam arra nézve, hogy nem fognak ezzel várakozni, hanem igenis, hogy a kedvezmények arányosabban legyenek gyakorolhatók és a nép terhei igy könnyithetők legyenek, majd novelláris törvényalkotással fogják e kérdést rendezni. Ez azonban esak igéret maradt, és a mikor azt most beváltják, beolvasztják azt egy más törvényalkotásba, mint ellenértéket azon terhek vállalásáért, a melyeket ez az ujabb törvény a nemzet vállaira hárit. Ellensúlyként állítják azután oda a katonai büntető perrendtartás reformját. En nem fogok most annak a rendelkezéseivel tüzetesebben foglalkozni, de állitom azt, t. képviselőház, hogy a magyar állam igazságügyi szuverenitásának azon erős csorbáival szemben, a melyeket e törvényjavaslatnak különösen 80. §-a tartalmaz, mi inkább elnyomnók azokat a vágyakat, a melyeknek évtizedeken keresztül önökkel együtt hangot adtunk, — talán a mi részünkről mégis hangosabban és nagyobb energiával — hogy az igazságszolgáltatás akkor, a mikor az állampolgár a legnehezebb kötelességét teljesiti, ne legyen egy abszolút korszakból, a középkorból fenmaradt rendelkezések kereteibe szorítva, mi — mondom — inkább elnyomnók ezeket a jogászi vágyainkat, — legalább a magam részéről mondhatom ezt — semhogy bekövetkezzék az, hogy mi törvénybeiktatni engedjünk egy olyan állapotot, a melynek fentartása ellen küzdöttünk évtizedeken át a tőlünk telhető legnagyobb erélylyel. >,,.

; Mert, ha ennek a mórlegét felállítom, akkor, a nélkül, hogy itt belemélyednék a kriminalstatisztika katonai vonatkozásaiba, azt kell mondanom, hogy az a nem tudom hány ezer vádlott, a ki a katonai igazságszolgáltatástól várja a maga ügyének elbírálását, inkább sinlődjék addig, a mig a nemzet erősebb lesz és érvényt tud szerezni a maga teljes szuverenitásának az igazságügy terén, inkább szenvedje tovább a mai eljárás borzalmait. . . Székely Ferencz igazságügyminister: Ha agyon is lövik ? Bakonyi Samu : . . . . és hozza meg ezt az áldozatot a nemzet jövendőjének, mintsem hogy a parlament hozza meg azt a sokkal súlyosabb áldozatot, hogy maga iktassa törvénybe azt, hogy a hadseregben idegen nyelv legyen a szolgálati nyelv. (Elénk éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Ha a két áldozatot összemérem, akkor én az utóbbit tartom olyannak, a mit semmi szin alatt meghozni nem szabad. Darvai Fülöp : Túlzás í Justh Gyula : A ki azt mondja, hogy túlzás, az az osztrákoknak segit. (Elénk ellenmondás a jobboldalon.) Darvai Fülöp : Én megokolom ! (Zaj. Elnök csenget.) Justh Gyula : Én is ? Bakonyi Samu : Jogászilag is számos nagy sérelem van abban a javaslatban. Olyan rendelkezések vannak benne, a melyek miatt annak törvényerőre emelkedése még jogászi szempontból sem kívánatos. A maga idején majd rámutatok arra, hogy az Ítélethozatal, a bíróság összetétele, a vádképviselet, de különösen, a mi a legfontosabb a védelem szabadságának kérdésében: jogrendszerünknek alaptörvényszerű rendelkezéseivel áll az a javaslat kiegyenlíthetetlen ellentétben. Mind-