Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-193

34G Í93. országos ütés 1911 Julius 5-én, szerdán. levonjuk a 165 millióból, akkor is nem 152, hanem 158 millió korona marad. Kezelés tekintetében is tehát azt állítom, hogy az ugyanazon évre vonatkozó két költségvetés idevonatkozó tételei nem felelnek meg egymásnak. A magyar költségvetésbe be van állítva, mint bruttó bevétel, mind a három pénztárból, 169 millió korona ; az osztrák költségvetésben, az osztrák péiizügymmisterium bevételei között, bevételként szerepel 165 millió korona; a vámkezelési költségátalány pedig, mint említettem, csak 7 millió és pár százezer koronát tesz ki. Ha tehát az összes három pénztár bevételeiből a vámkezelési átalányt le is vonom, semmikép sem lehet kikapni az emiitett számot. Ez az egyik része a kérdésnek. Hogy állunk a kérdés azon részével, melyre Földes Béla képviselőtársam czélzott, hogy a közös kiadások fedezetére felhasznált vámbevétel is, illetve annak reánk eső része mint bevétel és kiadás tüntettessék fel a saját költségvetésünkben ? A magyar költségvetésben a t. pénzügyminister ur szerint csak a részletezésben kapjuk meg a közösügyi kiadásokat, illetve bevételeket és kiadásokat, az általam előbb ismertetett összeállításban. De magában a költségvetésben egyetlenegy fillér bevétel nem szerepel sem a bevételben, sem a kiadásban. És én azt tartom a helyes, törvényszerű kezelésnek, ha már az eddigi gyakorlatban nem volt benne, hogy a kvótaszcrüleg reánk eső vámbevétel ott szerepeljen, mert a törvény értelmében a közösügyi kiadások fedezetére elsősorban a közös vámbevételek fordítandók, tehát nem a mi eljárásunkat kifogásolom, hanem azt az eljárást, hogy egy jövedelemnek, a melyet az 1867 : XII. t.-czikk és az azóta hozott törvények egész sorozata, valamint az 1907-iki idevonatkozó intézkedések elsősorban a közös ügyek fedezésére fordítandó jövedelemnek jelölnek meg, bruttó összegét az osztrák pénzügyminister beállítja, mint saját bevételt, a nettó összeget pedig beállítja mint Ausztriának, illetőleg a birodalmi tanácsban képviselt királyságoknak és országoknak a közös ügyekhez való hozzájárulását. De hát, t. pénzügyminister ur, én ennek a kérdésnek ma pénzügyi fontosságot nem tulaj donitok. De fontosságot tulaj donitok egy későbbi, a maitól eltérő alapon történő rendezés szempontjából, a mikor igen furcsa konzekvencziákat lehet majd negyven egynehány évi költségvetésnek és zárszámadásnak — különösen ismerve osztrák barátainkank velünk szemben való önzetlenségét, nagylelkűségét és bőkezűségét — az eredményéből levonni. Én ezt a kérdést elsősorban csakis a pénzügyi kezelés szempontjából és nem ezen vagy másik kormány ellen, — mert hiszen így cselekedett 1867 óta minden kormány — mint annak a bizonyítékát hoztam fel, hogy az 1867. évi XII. t.-czikkben foglalt kiegyezés kezelése nem történik olyan módon, a mely a két állam békés, minden összeütközést és összezördülést kizáró' együttélését biztosítaná. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) És felhoztam, mint annak a bizonyítékát, a mire czélozni bátor voltam. Én is azt tartom, a mint a pénzügyminister ur helyesen jegyezte meg, hogy óvatos figyelemmel kell kisérni minden ilyen, még kezelési kérdést is, mert oly szokatlan alakulatnak, mint az 1867-iki kiegyezés által teremtett helyzet, természetében fekszik, hogj'' az állami önállóság és függetlenség igen könnyen elhomályasitható egyik vagy másik állam tényei által. És különösen veszélyes ez az eljárás azért is, mert hiszen a mi volt annak az előzménye, amint már czéloztam rá : az az abszolút állam. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az 1867-iki kiegyezés egy vesztett küzdelem után, az abszolút korszak után következett be. És én a nélkül, hogy utána néztem volna, épen olyan tisztában vagyok vele, mint a t. pénzügyminister ur, hogy 1867 előtt az összes vámbevételek ugy szerepeltek az osztrák pénzügyministerek bevételei között, mint saját bevételek, épugy szerepeltek a kiadások is, azokon a czimeken, a mely czélokra fordíttattak. Én tehát azt állítom, hogy a vámbevételeknek ez a kezelése fentartja azt az állapotot, a melyre az 1867 : XII. t.-czikk fátyolt akart borítani, a melyet egyszer s mindenkorra meg akart szüntetni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hammersberg László: Orvosolni kell! Désy Zoltán : És ezzel rátérek beszédem azon részére, — mivel köztem és a pénzügyminister ur között pénzügyi tekintetben igen kevés az eltérés — a mely elsősorban és legfőképen indokolja azt a bizalmatlanságot, a melylyel a kormány iránt viseltetem s egyszersmind azon eljárásomat is, hogy az előttem fekvő törvényjavaslatot nem fogadom el. (Halljuk ! Halljuk !) A t. ministerelnök ur múltkori felszólalásomra válaszolva, a szó komoly értelmében vett zseniális egyszerűséggel elfogadja az általam felállított tételek felét. Felállítottam a tételt, hogy minden parlamentarizmus tulaj donképen csakis egy elvnek, a többségi elvnek alapján állhat fent, de hozzátettem, hogy önként értetődik, hogy csak akkor, ha valódi parlamentarizmus van. (Igaz ! Ugy van ! baljelől.) Ha a többségi elv nemcsak egyszer és máskor, nemcsak egyik vagy másik párttal szemben, hanem mindenkor és minden pártra nézve meg lesz tartva. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az igen tisztelt pénzügyminister ur e kérdésre vonatkozólag a pénzügyi bizottságban teljes alkotmányos érzéssel adta meg a választ. Kijelentette, — és erre megnyugvással hivatkozhatom — hogy abban az esetben, ha olyan tárgyalási módozatok léptettetnek életbe, a melyek a költségvetések tárgyalásánál a többségi akarat érvényesítését biztosítják, abban az esetben igenis, ő maga is hozzájárul ahhoz, hogy vége legyen annak az állapotnak, hogy Magyarországon költségvetés nélkül is lehessen kormányozni.