Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.
Ülésnapok - 1910-191
19Í. országos ülés 1911 Julius 3-án, hétfőn. 297 Megvallom, hogy hazugabb frázis, mint a melyet az utóbbi időben többször hallottunk, még alig hangzott el a közéletben, mint a mikor azt mondják, hogy most a nemzet akarja a létszámemelést, most a nemzet kívánja azt, hogy végrevalahára a hadseregnek ezen bajai orvosoltassanak és annak sorvadása megszűnjék. Mutasson nekem a t. kormány egyetlenegy jelenséget, mely ezt az állítását igazolná. Talán azt bizonyítja, hogy a törvényhatóságok: Verseoz, Szeged, Hódmezővásárhely, Abauj-Toma, Kassa és a többiek sorra felemelik megint tiltakozó szavukat a nemzet ezen rendkívüli megterheltetése ellen ? Talán az bizonyítaná, hogy a nemzet ezt akarja, hogy minden vasárnap, minden ünnepnapon a népgyüléseknek egész sorozata tiltakozik az ellen, hogy a militarizmus ennyire túlterjeszkedik és a nemzet ityen elviselhetetlenül nagy uj vér- és vagyoni adóval rovassék meg ? Az igen t. kormány egyszerűen azt cselekszi, a mire már beszédem elején utaltam, hogy összetéveszti magát és pártját a nemzettel, a nemzet akaratát veszi a magáénak, és azt hiszi: ha az ő és pártjának érdekei ki vannak elégítve, akkor a nemzet is ki van elégítve és akkor a nemzetnek további panasza és kívánsága nincs. Indokolják ezt a javaslatot a nemzet megvédettségével. De hát ezzel szemben én utalhatok arra a körülményre, hogy Európában 40 év előtt zajlott le az utolsó háború, a mely a művelt államok között területszerzésre, területnek egymástól való elhóditására irányult. Azóta a művelt nemzetek rájöttek arra, hogy a hódítás, a területi terjeszkedés nem az ő érdekük, hogy a hódítás, a területi terjeszkedés és vágy — érteni ezalatt az Európán belül és nem a gyarmatokban és más világrészekben való hódítást — sokkal nagyobb kárral és veszedelemmel jár a nemzetre nézve, mint a mekkora hasznot hajt. Itt van az a példa, a mely 40 évvel ezelőtt mutatkozott : ElszászLotharingiának, ennek az igazán kisterjedelmű provinciának átcsatolása évtizedekig feszültségben tartotta a politikai helyzetet egész Európában. Itt van Bosznia okkupácziója és annexója, szintén nagy politikai benyodalmaknak, nagy fegyverkezéseknek vált szülőokává és csak pár év előtt majdnem egy nagy és veszedelmes háború szélére sodort bennünket. Ha tehát mérlegeljük azokat az áldozatokat, a melyeket vagyonban és vérben Magyarország eddig is meghozott ezekért a provincziákért, ugy azok a gazdasági vagy politikai előnyök, melyeket meríthetnénk valaha is — de nem merítünk — Bosznia és Herczegovina birtoklásából, teljesen eltörpülnek ezek mellett a nagy áldozatok mellett. Ugy, hogy a magyar nemzet régóta tisztában volt és ma is tisztában van azzal, hogy a hóditó politika ellen neki minden erejével küzdenie kell, hogy attól minden áldozatot és hozzájárulást meg kell tagadnia, mert az a hóditó politika az ő érdekeinek legnagyobb sérelme, az tőle a leghaszontalanabb és legkárosabb áldozatokat követeli, s ránézve politikailag is nemcsak KÉPVH. NAPLÓ 1910 1915. IX. KÖTET. előnyöket nem jelent, de veszedelmeket hoz, a mint ezt Bosznia okkupácziója és annexiója mutatja, hisz ez ébresztette fel a trializmus gondolatát is, mely a magyar állam integritása ellen határozott támadás. (Ügy van! balfelől.) Hogyha az a hadsereg csakugyan néphadsereg, csakugyan nemzeti hadsereg akar lenni, hogyha a kormánynak javaslata lépést akarna jelenteni e felé a nagy czél felé, akkor látnunk kellene, hogy az a hadsereg is az ő fejlődésével, szorosabb alapokra való helyezkedésével párhuzamosan, egyidejűleg közeledni iparkodik a nemzet lelkéhez, simulni igyekszik annak intézményeihez és annak államiságához. De a tapasztalatok ennek ellenkezőjét bizonyítják. A tapasztalatok azt bizonyitják, hogy ez a hadsereg ennek a nemzetnek csupán a húsából metszetett ki, de a lelkéből nem, (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) a tapasztalatok azt bizonyitják, hogy az a hadsereg ma is még azt a birodalmi eszmét képviseli, a mely a magyar nemzet államiságának és ez államiság teljességének élő, fennálló tagadása. Ma is még a legmerevebb, a legridegebb elzárkózást tapasztaljuk minden jogos nemzeti követelmény elől, a mely bármely irányban a politikai életbe 1 ! a nemzet lelkében felmerül. Látjuk azt, hogy hiába módosulnak azok a törekvések, hiába állítják fel egyrészt a legnagyobb mértékig, másrészt korlátozzák és redukálják a mimmumig ezeket a törekvéseket, a hatalom, mely ezt a hadsereget tisztán a magáénak tekinti, és a melyből a nemzetet teljesen expropriálja, ugy a minimumot, mint a maximumot a leghatározottabban visszautasítja. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Bizonyítja ezt a kilenczes bizottsági programnak gyászos, de nagyon tanulságos története. (Halljuk!) A t. túloldal részéről hallottunk oly felfogást, hogy az a kilenczes bizottsági programm sőt egyáltalában bármiféle nemzeti követelmény a hadsereg fejlesztésével, az annak javára szolgáló áldozatokkal semmiféle összefüggésben, semmiféle junktimban nincs. Ezzel szemben ón utalok arra — bár a kilenczes bizottsági programm nem a mi programmunk, és annak megvalósításáért mi nem lelkesedünk, mert tudvalevő, hogy ezen a téren a mi törekvéseink sokkal messzebbre mennek — hogy ezen kilenczes bizottsági programmnak, ha egyáltalában volt értelme, csak ugy volt értelme, hogy feltételként állíttatott fel a katonai körök részérői felállított követelésekkel szemben. Mert hiszen az a kilenczes bizottság abban az időben állíttatott fel, mikor a nemzet a legnagyobb mértékben felzúdult a katonai követelések ellen, (Ugy van! a szélsőbaloläalon) mikor hangosan követelte maga a nemzet jogainak érvényesítését, és mikor végre az akkor többségben levő szabadelvű párt sem térhetett ki, a közvélemény hatalmas nyomása elől, s ezért a nemzet megnyugtatására eszelte ki ezeket a kilenczes bizottsági pontokat, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon) tisztán azzal a czéllal, hogy azok kielégítésével a nemzet lelkét 38