Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-190

280 190. országos ülés 19Í1 Julius 1-én, szombaton. teremnek, talán az ilyen kecsegtető ígéretek in­dítják a föld népét arra, hogy százezer- és millió­számra megmozdulva hagyja itt a hazai rögöket ? (Ellenmondások jóbbfelöí.) Nem, t. képviselőház. (Zaj. Elnök csenget.) Igen, a népek százezrei, mert eddigelé több mint kétmillió ember az, a ki Magyarországból kivándorolt a statisztikai ki­mutatások szerint, és alig van esztendő, a melyben kétszázezer főnél kevesebbre menne a kivándorlók­nak csak az a száma, a melyet hivatalosan konsta­tálhatunk. Hát még a kik a hivatalos ut mellő­zésével mondanak bucsut a kapufélfának a nél­kül, hogy a főszolgabíró urnak azt mondanák, hogy : Isten áldja ! Ki indítja meg a népeknek ezen óriási tömegeit ? Bizonyosan — mondom — nem valami ilyen titkos varázs, nem a gazdag­ságnak ördöge. A mi népünk nem kapzsi, nem telhetetlen, nem kívánkozik kincsek után, megelégszik az édes magáéval, a mit szorgalmával és igyekeze­tével össze szokott kaparintani, azt mondja, hogy nem vagyok ur, de másra nem szorulok, szegény vagyok, de azért nem koldulok, nem kívánom, nem irigylem a másét, de a más foga az enyémre se vássék. A magyar nép nem kapzsi, nem telhetetlen, s hogy a magyar népnek mégis ilyen óriási rétegei vándorolnak ki, ennek oka nem lehet más, mint az, hogy a terheket már elviselni nem képes. Már jjedig minden ilyen katonai beruházás, minden Dreadnought-hajó és minden más egyéb ilyen katonai teheremelés elsősorban, főképen és jóformán elviselhetetlenül a szegény népet sújtja, és ennek eredménye vagy az ujabb kivándorlás és a kivándorlásnak még nagyobb mértékben való fokozása, vagy pedig az lesz, hogy népünk előbb-utóbb tönkremegy ezen óriási teher el nem viselhetése alatt, álla­munk is a vagyoni tönk szélére jut és esetleg olyan jelenetek fognak bekövetkezni, a melyek­nek bekövetkezését hazánk és nemzetünk érde­kében senki sem kívánja. (Igaz! ügy van' a szélsőbaloldalon.) Az a kérdés tehát, hogy vájjon akkor moz­ditjuk-e elő csakugyan népünk megerősítését, ha hadi erejét ilyen alig elviselhető terhek igénybe­vételével kívánjuk fokozni, vagy pedig akkor, ha belsőleg igyekszünk a népben a munkakedvet fejleszteni, a népnek munkaalkalmakat adni, a népnek megélhetését előmozditani 1 Azt hiszem, hogy nemcsak azzal fokozzuk a nemzet ellentálló képességét és véderőnknek erejét, ha számban, fegyverzetben, milliókban ujabban meg ujabban halmozzuk s tetőzzük a nemzet által már eddig hozott borzasztó áldozatokat, hanem akkor is, ha egyéb tereken igyekszünk népünk hatalmát és erejét emelni, ha igyekszünk benne fejleszteni a nemzeti öntudatot, mely azt hiszem, hogy van olyan fontos tényező egy hadseregnek harczképes­ségére nézve, mint a milyen mértékben fokozza pl. a tengeri haderőt egy ujabb Dreadnought­hajónak felépítése. Vannak tényezők, a melyeket teljesen figyelmen kívül hagy ebben a tekintetben a t. kormányzat és a t. túloldal, holott nemcsak a katonai kiképzés, nemcsak a katonai keretek­nek megerősítése, nagyobb számmal való betöl­tése fokozza a harczképességet, a nemzet had­erejének hatalmát, ennélfogva védképességét, ha­nemfokozza a nemzet erejét, gazdasági erőinek és kultúrájának emelése is és különösen az, a mit már az imént emütettem, a nemzeti öntudatnak fejlesztése. Ebben a hadseregben azonban erről szó sem lehet. A mi t. kormányunk nem is ezt igyekszik fejleszteni, hanem igyekszik azon a csapáson haladni, a melyen elődei is akartak előhaladni, de a mely előhaladásban, ha ugyan annak nevez­hető, a nemzet jó szelleme az ellenzék erejével meg tudta akadályozni mindig a nemzetre háruló ujabb és ujabb csapásokat, mert merem állítani, hogy a véderő ily fokozása nemzetünknek nem­hogy erejét emeli, hanem ellenkezőleg, gyöngíti, csökkenti, mert ennek a véderőnek ily alakban való megmaradása, ily szellemben való vezetése esetén annak erősítése nemzetünk gyöngitését je­lentené. Azoknak a vágyaknak és reményeknek tenné be az ajtót, azokat tenné lehetetlenné, a melyek kifejlesztését akarjuk, és a melyeket, ha elértünk, akkor a mi haderőnk erősebb, hatal­masabb lesz, mint bármiféle ily külső megerősí­téssel lehetne. Ezt a haderőt a mostani alakjában fejleszteni nem akarjuk. (Ugy van ! a szélsőba 1 oldalon.) Azért nem teszem magamévá Désy Zoltán t. képviselő­társunk határozatát. Én nem halasztást akarok a véderő-reform kérdésben, hanem egyáltalában nem akarom látni e véderő-reformot semmiféle formájában mindaddig, a mig az nem az önálló magyar hadseregre vonatkozik. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Még az 1867: XII. t.-czikknek a tartalma és lényege szerint is megőriztük állami független­ségünket, állami önállóságunkat, csak bizonyos kérdések azok, a melyekben mint két egyenjogú tényező a paritás alapján együtt járunk el Ausz­tirával, de megőriztük különösen hadseregünkhöz való jogunkat, határozottan ki van fejezve a tör­vényben, épen az 1867-iki törvényben is a magyar hadsereg, mint az egész hadsereg kiegészítő része. Mi ehhez a magyar hadsereghez, a melyet épen Haller István t. képviselőtársam is felemiitett, még pedig egy nagy, hatalmas elmének a felidé­zésével, Kerkapoly Károlynak, a honvédelmi bizottság egykori előadójának felidézésével, ehhez a magyar néphadsereghez ragaszkodunk, mert a mostani sem nem magyar, sem nem hadsereg. (Mozgás és derültség a jobboldalon.) Mert nem akar­juk, hogy a régi zsoldos hadsereg mintájára le­gyen a mi haderőnk, a melylyel a legfőbb hadúr kénye-kedve szerint rendelkezik. Mi oly hadsere­get akarunk, a mely nem a régi hivatásos szolda­teszka módjára dirigálható, talán a nemzet ellen is, talán a parlament felosztására is. Sümegi Vilmos: Nem talán, hanem bizo­nyosan !

Next

/
Thumbnails
Contents