Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-190

274 ISO. országos ülés 1911 július 1-én, szombaton. A mennyiben nem találnák elegendőknek az érveket a bizalmatlanság megindokolására, a melyeket tényekből, tervekből és azok hiányából voltam bátor meríteni és felsorolni, igen jó pótérveket lehet találni egy rövid kormányrendszer megítélésére azokban a mellékkörülményekben, a melyek annak születésénél és életének eddigi folyásánál mutatkoztak; a melyek eddig minden tevékenységét kisérték. Nem lehet tagadni, hogy ennek a mai rendszernek születését elősegitette és lehetővé tette a pohtíkai erkölcsöknek nagy devalvácziója. (Ugy van! a néppárton.) Nem akar ez vád lenni senkinek magánbeosülete ellen ; ilyennel sohasem éltem és sohasem fis kivánok élni. A politikai erkölcsök devalvácziója alatt azt értem, hogy — a mint kétségtelen szemlélői, látói vagyunk — ugy a házban, mint a házon kivül meglazult az elvekhez való szilárd ragaszkodás. Ezt felváltotta a helyi, a vidéki és az önérdek azon hajhászása, a mely akárhányszor a közérdek mezébe tudott burkolózni, (Mozgás jobbfelől.) a mely azonban kétségtelenül azt mutatja, hogy nálunk politikai meggyőződés erőssége megrendült és ennek, valamint az ideális törekvéseknek helyét elfoglalta a materializmus, a mely megengedhetőnek tartja a helyi, a vidéki és az önérdek hajhászását akkor is, midőn tulaj donképen a politikai meggyőződést kellene érvényesíteni, (ügy van! a néppárton.) Főképen az intelligenczía esett bele ebbe a politikai erkölcstelenségbe; (Ugy van! a néppárton.) főkép az intelligencziánál volt alkalmunk látni, hogy tegnap még igy gondolkozott és erre esküdött, ma pedig annak homlokegyenest az ellenkezőjét teszi. Rakovszky István: Erre azt mondják, hogy kijózanodtak. (Derültség a balközépen.) Haller István : Igaz, hogy a nép egy része is megtette ezt, de ez sokkal kisebb hibája a népnek, mint az intelligencziának. (Ugy van! a néppárton.) Mert az intelligencziától igazán meg lehetne követelni, hogy fontolja meg, tegye komoly konszideráczió tárgyává állásfoglalását a politikában, és ez az állásfoglalása legyen következetes akkor is, ha az elvek szolgálata áldozatot követel; még ha talán azt követelné is, hogy az ellenzékbe menjen ; legyen következetes akkor is, ha bizonyos jogosoknak vélt önérdekeket az elvekhez való következetes ragaszkodás esetén nem tudna többé szolgálni és kielégiteni. Én figyelmeztetem a t. túloldalt, hogy ezen politikai erkölcstelenség, a mely lehetővé tette a t. többség születését, egyszersmind a legnagyobb veszedelme is a mai többségnek. (Ugy van! a balközépen. Mozgás és zaj a jobboldalon. Az elnök csenget.) Mert, t. ház, ez a politikai erkölcstelenség az önérdek kielégítését követek. Ugy látszik, a koaliczió nem akarta, vagy nem tudta megfelelő mértékben kielégiteni ezt az önérdeket. Megengedem, hogy a túloldal sem akarja és nem is fogja kielégiteni, de ha nem akarja és nem fogja kielégiteni, akkor ez a politikai erkölcseiben meggyengült intelligenczia adandó alkalommal ép ugy fog az urak ellen fordulni, mint a hogy a koaliczió ellen fordult és épen ugy fogja önöket cser

1 ben hagyni, hogy egy uj politikai alakulás bábája legyen, mint a hogy tette a jelen esetben. (Mozgás és ellentmondások a jobboldalon. Elnök csenget.) Bevallom, lehetne a támogatásnak és a poli tikai kitartásnak, a melylyel az urak politikáját szolgálni fogják, egy sokkal jobb és erkölcsösebb indokát is találni. Ez az volna, hogy tényleg egy bizonyos erkölcsi felemelkedés állana elő; hogy bizonyos erkölcsi megj avulás venne erőt azon az intelligenczián, a mely a múltban oly könnyen cserélgette meggyőződéseit. Ez lehetséges, azon-' ban azt hiszem, hogy a túloldal politikája nem alkalmas arra, hogy ezt az erkölcsi felemelkedést előidézhesse, (Halljuk ! Halljuk !) mert a mikor a t. kormány és a túloldal politikája a lemondást a gyakorlatba átvitte, a mikor a nemzeti aspirácziók hiábavalóságát tényekkel dokumentálja, egyszóval : lemondásra, rezignáczióra tanítja és szoktatja a nemzetet; a mikor csüggeteggé teszi, óvja mindenféle küzdelemtől, az önérdek mindenféle feláldozásától, akkor a korrupcziónak nyitja a legtágabb kaput (Igaz! Ugy van! balfelől.) s akkor nem marad más hátra, mint az erkölcstelenség, a korrupczió, az önérdekhajhászás, mert a hol nincs idealizmus, a hol nincs erkölcsi felemelkedettség, ott ennek okvetlenül be kell következnie. (Ugy van! balfelől.) Egy olyan politika, a mely a nemzetet lemondásra tanította és szoktatta, sohasem fogja előidézni az erkölcsök javulását, hanem ellenkezőleg, folytatni fogja azt a korrupcziót, a melyet sikerült talán egy pillanatra megállitani, de a mely most annál nagyobb rohamban, mint a felgyülemlett és erőszakkal visszatartott viz rohanása, ugy fogja elárasztani újból ezt az országot. (Ugy van! balfelől.) Engedje meg a t. ház, hogy egészen röviden kitérjek arra is, hogy mit képvisel ilyen politikai viszonyok mellett a parlamentben a néppárt. (Halljuk !) Azért kérem, hogy engedje meg a t. ház ezt a rövd kitérést, mert ez itt a házban szóvá tétetett, és mert a sajtónak egy része igen, igen koptatja a tollát abban, hogy valamikép kimutassa, hogy a néppárt meghalt, hogy agyonütötték, hogy nem létezik, hogy semmi czélja, semmi rendeltetése és feladata a mai világban, a modern életben nincs. Hát először is. nagyon csodálatos és roppant komikus látvány, a mikor odaáll valaki olyan mellé, a kit hullának vél, a kit meghaltnak gondol, a kit a mondat első felében ennek hirdet, odaáll mellé és őrült dühhel, gyűlölködéssel, frazeológiájának minden itt nem reprodukálható kifejezésével hányja a sarat reá és üvölti és — bocsánat az imparlamentáris kifejezésért — megugatja ; mondom, nagyon csodálatos jelenség ez azzal szemben, a kit meghaltnak vélünk. Ugy látszik, hogy ugyanazok, a kiknek nagy passziójuk ez az igen különös és bátorságra abszolúte nem valló okoskodás és viselkedés, mégis csak ugy találják, hogy