Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.
Ülésnapok - 1910-187
187. országos ülés 191Í június 27-én, kedden. 213 ben vagyok, hogy ezen megszentelt helynek kellő módon való megtartása országos dolgot, országos szükséget képez. Azonban, miután Arad város közönsége megvásárolta ezt a helyet és annak a nemzet hozzáfűződő kegyeletérzésének megfelelően való fentartásáról gondoskodik, ezek a kérvények, mint ilyenek, tárgytalanokká váltak s ennélfogva a kérvényi bizottság javaslata az, hogy ezek a kérvények, mint ä melyek ezt a már megtörtént vételt czélozzák, helyeztessenek el az irattárba. (Helyeslés.) Elnök : Ha nincs észrevétel, kijelentem, hogy a ház a kérvényi bizottság javaslatát elfogadja és ennek értelmében a kérvények az irattárba helyeztetnek. Ezzel a kérvények harmadik sárjegyzékének tárgyalását befejeztük és a mai ülés napirendjét is kimerítettük. Bátor leszek a t. háznak javaslatot tenni a legközelebbi ülés idejére és napirendjére nézve. (Halljuk !) Ajánlom, hogy a ház holnap, szerdán reggel 10 órakor tartsa legközelebbi ülését s az ülés napirendjét következőkép állajátsa meg: először az indítvány- és interpelláoziós-könyvek felolvasása, miután szerdai nap van ; másodszor, a ma részleteiben elfogadott két törvényjavaslat, nevezetesen az ipari üzemekben alkalmazott nők éjjeli munkájának eltiltásáról szóló törvényjavaslat és az afrikai rabszolgakereskedés elnyomása érdekében kötött szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása ; harmadszor, ajánlom felvételét a következő törvényjavaslatnak : a hadrakelt seregek sebesültjei és betegei sorsának javítása végett Genfben kötött egyezmények beczikkelyezéséről a ministerelnök ur törvényjavasIlitelesücttek : Gr. Bethlen József s. h. naplóbiráló-i latát a véderőbizottság jelentése során ; azután a könyvtáribizottság jelentését a ház könyvtárának az 1910. év alatti gyarapodásáról, használatáról és számadásairól; azután a gazdasági bizottság két rendbeli jelentését, úgymint: a szolgálati szabályzat uj javaslata és a ház több érdemes régi tisztviselőjének előléptetése tárgyában. (Helyeslés.) Végül kijelentem, hogy a holnapi ülésben fog a ministerelnök ur, úgyis mint belügyminister választ adni a következő interpellácziókra : (Halljuk ! Halljuk!) Szmrecsányi György képviselő urnak inferpellácziójára a nagytapolcsányi főszolgabírónak a gyülekezési jog- és személyes szabadság ellen elkövetett törvénysértése tárgyában ; LJrmánczy Nándor képviselő urnak a marostordamegyei főispán kinevezése tárgyában ; Désy Zoltán képviselő urnak a rnarostordai megyei állapotok tárgyában ; Ivánka Imre képviselő urnak a kolera elleni védekezés tárgyában ; Ivánka Imre képviselő urnak a galaczi véres biióválasztás tárgyában ; Kovács János képviselő urnak az udvardi választási visszaélések tárgyában ; Huszár Károly (nagyzorlenczi) képviselő urnak a népszámlálás alkalmából oláh nyelvű kifejezés használata tárgyában és végül Huszár Károly (sárvári) képviselő urnak az ököritói tüzkárosultak részére egybegyűlt adományok körül előfordult botrányok tárgyában. Justh János: Hát a hunyadmegyei állapotokról ? Elnök: Méltóztatnak a napirendre vonatkozó javaslatomat elfogadni. (Igen !) Ezt tehát a t. ház határozataképen jelentem iű és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 50 pcrczkor.) Ciocán János s. k. ígi tagúk.