Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-166

ÍG6. országos ülés 1911 émóczió nélkül Hallottam Damián Vazul t. képviselőtársunktól azt a jelzőt, melylyel az én javaslatomat, az 1907. évi XXVII. törvényczikket illette, midőn azt szerencsétlen törvénynek nevezte. Pop Cs. István : Igaza van ! Gr. Apponyi Albert: Én nagyon sajnálom, hogy nem magyar ajkú polgártársaink vezetőinek egy része oly állásponton áll, a mely álláspontból kifolyólag nekem, mint a ki ezt a törvényt kezdeményezte, másnak, mint bóknak ennek a jelzőnek alkalmazását tekintenem nem lehet. (Élénk helyeslés.) És ha már ennél tartunk, legyen szabad az igen t. vallás- és közoktatásügyi minister urnak igazán tartalmas és tározája egész ügykörére kiterjedő programmbeszédéből a népiskolákra vonatkozó részszel foglalkoznom elsősorban. Itt előreboosátok egy általános megjegyzést az egész vallás- és közoktatásügyig költségvetésre és annak számarányára nézve. Ezen költségvetésnek számarányai az utolsó négy év alatt kerek összegben száz százalékkal nagyobbodtak. Igen boldog volnék, ha ennek a száz százaléknek megf el előleg száz százalék kulturális haladást is lehetne konstatálni, de ez hiu dicsekvés volna, mert mindenki tudja, hogy minden tárcza körében, ugy a vallásés közoktatásügyi tárcza körében is, a költségnövekedésnek igen nagy része oly körülményekre esik, a melyek autonomioze működnek és a melyek nem függnek össze nagyobb és tökéletesebb teljesítéssel. Ilyenek a drágaság folytán a dologi kiadásoknak óriási növekedése minden téren, az épitkezési kiadásoknak roppant növekedése, a fizetésrendezések nagy tömege, a melyek csak indirekt összefüggésben állanak a tárcza körében telj esitett munkák tökéletesbitésével. Tehát, daczára annak, hogy ezen költségvetés az utolsó években ekkora emelkedést mutat* be kell vallanunk, — s mindenesetre az a férfiú, kire e tárcza kezelése reá van bizva, érzi ezt legjobban — hogy még mindig, hogy ugy fejezzem Id magamat, koldustarisznyával jár ez a tárcza (Igaz ! Ugy van !) és hogy egyedül a népnevelés terén az égető szükségletek kielégítésére az én számitásom szerint 2-1—30 millió többkiadásra volna szükség. Négy évvel ezelőtt, mikor a közoktatási tárcza vezetését átvettem, azoknak az iskolaköteles gyermekeknek a száma, kik iskolában nem jártak, beleértve az iskolakerülőket is, de mindenesetre igen nagy hányadot véve azokra, kik iskolába azért nem jártak, mert iskolát nem találhattak, 340.000-nél valamivel több volt. A mindennapi iskolakötelezetteket veszem, nem az ismétlősök egész számát, mert hiszen az ismétlőiskolába nem járóknál vajmi ritkán az iskola nem léte. oka annak, hogy iskolába nem járhatnak, hanem ott igazán az oroszlánrésze a mulasztásnak az iskolakerülésre esik. Most pedig a kultuszmimster ur által felhozott adatok szerint ezeknek a mindennapi iskolásoknak a száma, a kik iskolába nem járnak, 280.000. Tehát ez alatt a négy év alatt 60.000-nyi csökkenését értük el ennek a számnak. SÉPTH. NAPLÓ 1910 1915. VIII. KÖTET. május 27-én, szombaton. 57 Ez az eredmény — sietek kijelenteni — épenséggel nem kielégítő és nem felel meg azoknak a reményeknek és azoknak a várakozásoknak, a melyeket magam tápláltam, midőn ennek a nagy bajnak a megszüntetésére magamnak egy tervet készttettem. Mert beállítva — a mint az utolsó években mindig beállittatott — 500 uj tanítót, arra számítottam, hogy körülbelül nyolcz év alatt az egész bajnak a nyakára lehet hágni. Itt közbevetőleg mondom, ha a nyolcz évet valaki soknak tartja, hát figyelembe kell venni, hogy ezen a bajon, akármennyi pénz álljon is rendelkezésünkre, hirtelen, bizoiiyos átmenetek nélkül segíteni nem lehet, mert nem vagyunk képesek egyszerre akkora megfelelő tanító-matériáiét előállítani, mint a mennyire szükség volna. Tehát hogy csak fokozatos és csak több évre elosztott segítséggel lehet ebből a bajból kimásznunk, azzal számoljon mindenki, arra legyen elkészülve mindenki — csak túlságosan hosszú ne legyen majd ez az idő. Igen, de az évi 500 tanítóra alapított kalkulusnak két hibája van. Az egyik az, hogy számításba kell venni a népességszapiorodást, a mely természetesen a tankötelesek számát is állandóan szaporítja, a szükségletet mindig nagyobbá teszi, és számításba kell venni azt, hogy lehetetlen ezt az 500 uj tanítót ugy venni, hogy ennyivel szaporodott a tantermek száma, mert átlagban évenként 125—130 ezekből abszorbeáltatott azok által az iskolák által, a melyek tarthatatlan állapotban voltak, összeroskadtak, vagy melyeket meg kellett szüntetni, ugy hogy ott ez a szám nem jelentette az iskolák, a tantermek szajjoritását, hanem csak javítását. Ez is mindenesetre fontos és szükséges dolog, de csak arra az eredményre jutok, hogy akármilyen számot veszünk kiindulási pontul, akárhány uj tanítót állítunk be, ezekből egy nagy részt arra a számlára kell helyeznünk, hogy tarthatatlan, összeroskadó iskolákat látnak ezek majd el és csak egy részt lehet az iskolák szaporítására fordítani. Mindezekből kifolyólag ministerségem utolsó éveiben teljesen átláttam, hogy feltétlenül szükséges gyorsabb léptekkel előrehaladnnnk ezen a téren, az uj tanítóknak nagyobb számát állítani be a költségvetésbe — nem mondom mennyit, nem mondok számot, ez nem az én dolgom — és nagyon örülök, hogy a jelenlegi minister ur szintén át van hatva ettől a tudattól és hogy ahhoz, hogy ezen a téren gyorsabban előrehaladhasson, tárczáját is hajlandó hozzákötni. Itt egy dolgot. akarok a t. ház figyelmébe ajánlani. Ha jól értettem Damián Vazul t. képviselőtársamat, ő czélzott egy statisztikai adatra, a mely félrevezetőleg hat sokak előtt, a Iák nem foglalkoznak behatóan ezzel a kérdéssel. Ez az iskolák számának rendkívül lassú szaporodása sőt némely években az iskolák számának hanyatlása, daczára annak, hogy néhány száz tanítóval több van. Ez azt jelenti, — eltekintve a statisztikai felvételek rendszerében beálló módositások8