Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-180

4á4 180. országos ülés 1911 kokat, a melyeket természetesen már gyermekkorukban tanultak meg. (Igaz I ügy van ! a szélsóbaloldalon.) Sümegi Vilmos: A versenyeken ott van az egész kormány. (Zaj.) Hock János: Most talán én beszélek! (Derültség a "jobboldalon.) Azt látjuk, hogy egész Anglia az ő testi erejét, nagyságát és jellemerejét e testedző játékoknak köszöni. Nálunk a társadalom erre még nincsen ránevelve. Ámbár örvendve látom, hogy ujabb korban a testnevelés hatalmas, erős lendületet vett a mi ifjúságunknál is. Ma büszkén megy ki footballt játszani az illető versenypályákra, a hol egyes nemzetközi mérkőzések alkalmával 20—25 ezer embert látunk a társadalom minden rétegéből összejönni és a hol azok az ellentétek, a melyek a különböző osztályérdekek miatt kifejlődnek, azok a társadalmi szocziális ellentétek az előkelő és a munkásosztály között elsimulnak, mert ott érintkeznek és találkoznak egymással. Munkás football-csapatok, a M. A. C. csapatával mérkőznek ezeken a footballversenyeken. Azért hozom fel a M. A. C.-ot, mert ezt valami olyan különös gentry footballcsapatnak tartják és az a csapat együtt játszik a munkáscsapatokkal, összeméri velük az erejét és ez által a társadalom minden rétege között ezek az erős megkülönböztetések eltompulnak, elsimulnak és tulaj donképen közelebb hozzák az embert az emberhez, mert ott nem a származás, hanem az ügyesség, a testi képesség és fejlődöttség a döntő. És minő nevelő hatása van annak a footballnak. Nem pusztán a testi előnyök vannak általa kifejlesztve, hanem bizonyos lelki tulajdonságok is fejlődnek ki. Nemcsak az izomerő gyarapszik, hanem önmérsékletet, bizonyos altruizmust ébreszt az illető ifjúban, a midőn a lapdát odaadja az egyik a másiknak, és nem arra vágyik, hogy ő érjen el eredményt, hanem a csapatja által győzzön és ezáltal a szolidaritás érzéke fejlődik ki benne. Ezek mind olyan tulajdonságok, a melyek az emberben, az ifjúságban a különböző képességeket harmonikusan fejezik ki. Mert nem lehet beleültetni egyszerre egy lélekbe kifejlődött kéjDességeket. önmagában kell annak lassankint megizmosodnia és kifejlődnie. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldahn.) Hiába adok én napfényt annak a növénynek, hiába adok neki harmatot, hogyha abban a fában nincsen meg az életerő, a mely őt magát fejleszti, az kifejlődni, megerősödni sohasem fog. Épen igy van ez az ifjúságnál is, a társadalom bármely osztályából legyen kiválogatva, legyen bár a legjobb helyzetből származó, hogyha önmagában nem birja azokat az életerőket, a melyek a fejlődésnek, a megedzésnek erőfeltételét képezik, hogyha ezek az életkörülmények nincsenek meg önmagában abban az ifjúságban, satnya lesz az a nemzedék, satnya lesz az az ifjúság, a melyre nemcsak, hogy a nemzet nem támaszkodhatik, de nem támaszkodhatok a családja sem. (Igaz ! ügy van ! június 19-én, hétfőn. a szélsőbaloldalon.) Az az ifjú pedig, a ki beteges és satnya, önmagának is terhére van. T. ház ! A mit a gyermekkorban meg nem tanulunk, azt felnőtt korunkban nem fogjuk gyakorolni. Nálunk a friss levegő, a mozgás szabadsága, a testedző játékok felkarolása helyett, a régi időkben, nem állott más az ifjúság rendelkezésére, mint a torna, a melyet a 60-as évek közepe táján 1866—67 körül hoztak be. Polónyi Dezső: 1863-ban. Hock János: Igen, 1863-ban hozták be, de általánossá csak 1867-ben lett. Én a tornának sem vagyok ellensége és t. barátom, a Id bizonyos összeköttetésben áll azzal az, egyesülettel, nagyon helyesen tette, hogy ezt az érdeket is képviseli itt a házban, mert ezek mind mellékágai, hajtásai annak a nagy gondolatnak, a melyet testi nevelésnek nevezünk. De kétségtelen, hogy a magyar közoktatásügyben hibát követtek el, a mikor a testi nevelést kezdetben csupán a tornára akarták alapitani, mert az nem felel meg teljesen a magyar géniusznak. A német temperamentumnak felel meg, a mely hozzá van szokva ahhoz, hogy mindent szisztematikusan cselekedjék, a miben nem annyira az egyéniség ereje fejlődik ki, mint az a bizonyos nemzeti közszellem, a mely ösztönszerűleg, fajilag nyilatkozik meg a németben. Hiszen a kutatás terjesztése helyett ők inkább már a készen adott anyag feldolgozására, kicsiszolására törekszenek ; nem annyira uj eszméket vetnek fel, mint inkább az eszméket viszik bele a társadalomba minden téren. És ez az ő hivatásuk. Hiszen a nemzeteknek is megvan a maguk faji temperamentumuk szerint a faji hivatásuk. Anglia gyarmatosít, mert csizmáján viszi magával a gyarmatokba is az anyaföldet. A franczia szellem eszméket, gondolatokat vet fel és ezért mondjuk, hogy ez a nemzet marche ä la tété de la civilisation, a német pedig, a mi anyagot megkap, kifaragja, kidolgozza, beleviszi a társadalom erőteljes, szisztematikus gondolkozásába és megerősíti azt. A német temperamentumhoz illenek a rendgyakorlatok is, azért tud katona a sorokban is olyan csodálatos önhangzó rendgyakorlatokat végezni. Még a lépésük is természetellenes, de begyakorolt és rendszeres. A magyar temperamentumnak ez nem való. Az a német megvárja a vezényszót, arra lő és vezényszóra, taktusra emeli a puskát. A magyar katona temperamentuma nem ez, ha verekszik, megfordítja a puskát és a tusával üt. (Derültség). Itt nem lehet eltekinteni a nemzeti sajátságoktól. Ez a mi természetünk, más szóval törvényünk, mivel ez a mi temperamentumunk. Erre mondotta egyszer itt a házban Hermann Ottó, hogy a nemzeti géniusz nem üres jelszó, azt meg kell értenünk, az a temperamentumbeli sajátságoknak az egész nemzetben való megnyilatkozása. Az a magyar paraszt, a mikor valakivel beszél, az ő értelmes egyéniségét mindig beleviszi a maga gondolkodásába. Van valami művészi tehetség a magyar fajban, mint még ki nem forrott kultúrájú népben,