Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-179
179. országos ülés 1911 június 17-én, szombaton. 427 Elnök: Megszavaztatok. Rudnyánszky György jegyző (olvassa): 4, Rovat. A budapesti I. ker. polg. iskola tanitóképzőintézet épületének átalakítási és belső berendezési költségeire 60.000 korona. Elnök: Megszavaztatok. Rudnyánszky György jegyző (olvassa): 5Rovat. Az Erzsébet nőiskola és az I. ker. polgisk. tanitóképző-intézet részére psyckologiai laboratórium költségeire 2000 korona. Elnök: Megszavaztatok. Rudnyánszky György jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek 119.000 K. Elnök: Megszavaztatok. Rudnyánszky György jegyző (olvassa): Elemi iskolai tanító-, tanítónő- és kisdedovónőképzőintézetek. Rendes kiadások: ,XXI. fejezet, 25. czim. Rendkívüli kiadások: Átmeneti kiadások: X. fejezet, 17. czim. Beruházások: VI. fejezet, 8. czim. Rendes bevételek: IX. fejezet, ] 9. czim. Kiadás. Rendes kiadások. 1. Rovat. Személyi járandóságok: 1,374.618 K. Hammersberg László jegyző: Lengyel Zoltán! Lengyel Zoltán: T. ház! Azt hiszem, egész nyugodtan mondhatom, hogy nincs a költségvetésnek egy olyan tétele sem, a melylyel szemben a ház több jóakarattal és nagyobb lelkesedéssel viseltetett volna, s ez az elemi népoktatás ügye, a melylyel függ össze az előttünk fekvő tétel is. Mártonffy Márton: Van más is. Lengyel Zoltán: Voltak idők, a mikor azt' hittük, hogy az egész magyar politika az elemi oktatáson fordul meg, sőt voltak idők, a mikor azt hitték némelyek, hogy a nemzetiségeket pusztán az elemi népoktatás révén egyszerűen meg lehet szüntetni, és meg lehet magyarosítani. Ennek daczára azt kell tapasztalnom, hogy a népoktatás kérdése a tanítóképzés terén most is oly állapotban van, hogy az erre vonatkozó statisztika igazán megdöbbentő. Ma 26 állami tanítóképző van 56 felekezetivel szemben, és a tanítóképzés terén ott állunk, hogy 10 tanítóképezde idegen nyelven tanítja a tanítójelölteket. Ha akármilyen törvényt hozunk az elemi népoktatás dolgában, akármilyen kényszereszközöket alkalmazunk a tanfelügyelők utján, ele ugyanakkor a tanítók jó része nemzetiségi nyelven, nemzetiségi intézetekben képeztetik ki, soha a magyarság ügye kellőleg előhaladni nem fog, és az elemi népoktatás az óhajtott állapotba nem jut. A t. miniszter ur a maga részéről az e hó 16-án tartott beszédében a tanítóképzés államosításáról mint egy szimpatikus gondolatról beszélt. Xem elég ezt csak gondolatnak tekinteni és vele szimpatizálni. Vagy meg kell csinálni a tanítóképzés államosítását, vagy pedig ha nem lehet rögtönösen megcsinálni, akkor kevés az, a mit méltóztatott mondani, hogy a képzést a képesítéstől el kell választani. Mert azt a rendszert nem szabad itt is megcsinálni, •— a mit az igazságügy terén, — hogy a pályája végén levő embert megakadályozzák az ügyvédi vizsgánál, hogy ne tudjon ügyvéddé lenni, hanem igenis előbb kell a dolgon segíteni, hogy a fiatal ember ne töltse hiába az idejét, mert ha csak a képesítés kérdésénél fogjuk a tanítóképzést reformálni, akkor azt csináljuk, hogy hosszú időn át erre készülő embereket pályájuk végén teszünk tönkre és nem engedjük, hogy kenyeret keressenek. Ezt a magam részéről akkor is igazságtalan dolognak tartanám., ha ezek az elemek tényleg a magyarság rovására működnének és kivétel nélkül visszaszoritandók volnának. A tanítóképzés ügyét nem lehet így reformálni, hanem kezdeni kell a legszigorúbb ellenőrzésnél, hogy ne legyen Magyarországon senkinek se szabadalma, hogy magyarellenes tendencziákat kultiváljon, nemzetellenes czélokra tanítványokat neveljen, a kik a gyermekeket ugyanilyen irányban oktassák. Aztán pedig tarthatatlan állapot az, hogy tanítókat neveljünk idegen nyelvű tanítás utján. Törvényt kell alkotnunk, hogy tanítót képezni csak magyar nyelvű iskolákban lehet. Ez a magyar nemzet egyik életfeltétele, a magyar szupremaczia kérdése, kidobott pénz minden fillér a népoktatás tekintetében, ha ezt sem tudjuk megcsinálni. Ha nem merünk e kérdésbe belenyúlni és engedjük, hogy minden nemzetiség a saját nyelvén képezze a tanítókat és azután a tanfelügyelők révén akarjuk megcsinálni, hogy a tanfelügyelő szorítsa ki a nemzetiségi tanítóból azt, hogy az idegen nyelvű gyermekeket mégis magyarrá tegye, itt nemcsak a logikának kell megállnia, de minden fillér fölösleges, a mit e ezélra fordítunk. Azután ott van a tanárképzés kérdése. Nekem az volt a nézetem az egyetem kérdésében is, hogy a nagy kulturális reformot is felülről kell kezdeni, az egyetemeknél kell kezdeni és az elemi iskolánál végezni és nem fordítva. A tanítóképzés reformja is ott kezdődik, hogy a tanitóképezdei tanárok képzését kell első sorban megoldani. S ha 870 tanerőből, a kik a tanitóképezdében tanítanak, 72-nek van csak képezdei tanári minősítése, ellenben 273 tanitóképezdei tanárnak ez a tanárság csak mellékfoglalkozás. Lehet, hogy ez urak közt kitűnő erők is vannak, de azért ezt így hagyni bűn a közoktatásügy és a nemzet ellen. Ott van a tanitóképezdei tanterv kérdése. Méltóztassék megengedni, itt nem lehet sem tanszabadságról, sem egyébről beszélni. Ez valósággal az egyik legégetőbb nemzeti ügy. Szerény nézetem szerint tehát a minister ur, ha elválasztja a képzést nagyon helyesen a képesítéstől, ezt csak egy részletnek kell tekinteni ós csak egyik eszköznek arra, hogy ezen az utón a szigorú állami ellenőrzés, a magyar tanítási nyelv kötelező általános behozatala, a tanárt-i*
