Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-176
326 176. országos ülés 1911 június 13-án, kedden. ményezze a sikert. (Helyeslés.) iNe a családokat állítsák oda, hanem állítsák oda azt az embert, a ki tudományos működése folytán leginkább alkalmas valamely tanszékre. (Helyeslés.) Az egyetemekről szólván, rá kell térnem egyik legsikeresebb kultúrintézményünkre, melynek nagy hivatása van és a melytől még nagy eredményeket várhatunk, a melyről azonban itt a vita soránnem volt szó, értem az Országos Magyar Szépművészeti Muzeumot, örömmel látja az ember, hogy a fővárosban egy-egy ünnepnapon mily népvándorlás indul az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumba, a melynek részint régi, részint uj galériája oly fokon áll, a minőre kulturális intézményeink közül egy sem tudott emelkedni. Épen azért szükségesnek tartom, hogy ennek az intézménynek ne olyan szegényes apanázst adjanak, a minő a költségvetésben fel van véve, hanem erős, intenzív szubvenczióval támogassuk. Mielőtt azonban ezzel belterjesebben foglalkoznám, talán "vissza kell vernem egy kicsit azt a nizust, a mely a művészet uj áramlataival szemben oly ellenséges indulattal lép fel ugy a sajtóban, mint —a hogy azt a pénzügyi bizottságban tapasztaltuk — a képviselőházban is. Uj irányok megszületését megakadályoznia nincs sem a parlamentnek, sem semmi más fórumnak módjában. Az uj irányokkal szemben a meglévő irányoknak más hivatásuk nem lehet, mint az, hogy egy bizonyos jóakarattal ne állják útját az uj intézmény kifejlődésének. Ezek az uj irányok ma az egész világon megindították mozgalmukat. Még nincsenek abban a stádiumban, hogy egész és művészi becsű dolgokat alkossanak, de mindenesetre kutatnak, keresnek formákat, és minden uj irány csak addig uj irány, a míg a rákövetkező kor nem approbálja, nem szankczionálja. Ha nincs benne erő, iga.zság, művészet, akkor önmagától megsemmisül, ha jiedig van benne, akkor a rákövetkező kor okvetlenül approbálja. Hiszen ha kimeg}mnk a Szépművészeti Múzeumba, látjuk a nagy mesterek képeit, azokét, a kiket koruk kigúnyolt, megvesszőztetett, a kiket a pápák elkergettek és a kiknek művei most nagy kulturális becscsel bírnak, és a kiket okulással nézünk. A szépművészeti múzeumnak Budapesten legnagyobb hivatása van a kultúrintézmények közül. Ma ez a város nemcsak azért nevezetes, mert van halászbástyája, dunai korzója és az elevátora kitűnő intézmény, hanem ha valaki ebbe a városba érkezik és akármilyen városba érkezik a világjáró kultúrember, az első kérdése az, hogy milyen kultúrintézmények vannak abban a városban, mi látható benne művészet dolgában ? (Igaz ! ügy van !) Kölnben olvastam a Kölnisebe Zeitungban, hogy egyedül azért a Giorgione képért, mely ott van a Szépművészeti Múzeumban, érdemes idejönni. Mikor valamennyien érezzük, hogy az idegenforgalom nem attrakezió, nem szórakozások által, hanem igazi kultúrintézmények felállítása val érhető el, akkor egész erővel rajta kell lennünk, hogy ezt a kitűnően megágyazott kultúrintézményt a tökéletesség legmagasabb fokára juttassuk. Igen szegényes az, a mit erre a budget felvett. Figyelmébe ajánlom a minister urnak, hogy más országok hogyan szokták ezeket a dolgokat intézni. Ma mikor ezek a nagy kulturnxűvek mind erős kézben vannak, csak nagy intrikával, eselszövényekkel, invenczióval és furfanggal lehet hozzájutni egy ilyen műhöz, de nem állami adminisztráczióval. A német birodalom legnagyobb szakértője Bode, megjelenik mindenütt, a hol csak kis alkalom nyílik valamely neves képet megszerezni. Most, a portugál király elüzetésekor másnap már ott voltak a világ összes műkereskedői és állami megbízottai, hogy nem. tudnának-e valamit elcsípni azokból a nagy művekből. Franfurt városa pl. megtudta, hogy Luca della Robbianak egy hires fayence-a, Rembrandtnak egy nagyhírű képe, Sámson megvakitása, megvehető, örült nagy pénzeket kértek érte, és Frankfurt polgármestere összegyűjtötte tiz legvagyonosabb emberét Frankfurt városának, kik egy nap alatt összeadták azt az 500.000 K-t és megvásárolták a képet. A társadalmat kellene inkább igénybe venni, hisz tiszta dolog, hogy állami budgetünk nem engedi, hogy horrendus összegeket fizessünk ilyen kulturmunkákért. De viszont lehet az emberi hiúságra appellálni, és a hogy tülekedés folyik czimek és rang után, talán ezt lehetne megadóztatni arra, hogy a kultúrának valanű haszna legyen belőle. (Helyeslés halfelől.) A r an még egy körülmény, mely aláhúzza azt, hogy ezzel a kulturművészeti intézménynyel foglalkozni kell. Madridot kivéve, sehol a világon egy művészi múzeumban sincs olyan reprezentálása a spanyol művészeti iskolának, mint a magyar szépművészeti múzeumban. A Goyák, a Murillók, és a spanyol iskolának minden remeke össze van gyűjtve, talán csak a legnagyobbak hiányoznak, mert azokhoz pénzbehleg nem tudunk hozzájutni. De erre kellene rávetni egész tehetségünket. Hogy mi az összes iskolákat felhalmozzuk és idehozzuk Budapestre, azt nem tudjuk megcsinálni, de ez a spanyol iskolánk már ma oly erős, hogy ha a minister ur egész erejével és a társadalomból kiválasztott meczenásokkal ezen gyűjteménjrt gazdagítja, ez oly híressé válik, hogy csodájára fognak járni és kulturfokmérőjévé válik az országnak. (Helyeslés.) Ha már a művészetnél tartunk, egy dekadencziában levő kultúrintézményünkről kell megemlékeznem. A minister ur maga is kijelentette, hogy a magyar királyi Operaháznál bajok vannak. Nap-nap után érezzük, hogy milyen dekadens áramlat az, a mely felülkerekedett, milyen tehetetlenség uralkodik ebben a mi kultúrintézményünkben, mely csaknem egy millió koronát kap évente a magyar államól. Igenis foglalkozni akarok kissé belterj esebben ezzel a kérdéssel. (Halljuk! Halljuk!) Egy gróf Zichy nevéhez fűződik az első kis baj az Operánál. Ö t. i. felállította azt a nézetem szerint is helyes elvet, hogy az Operát európai
