Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-175

június 10-én, szombaton. 294 175. országos ülés 1911 A népoktatás fejlesztése tekintetében én most a minister urnak elsősorban csak az 1907. évi XVII. törvényczikknek az egész vonalon való mielőbbi erélyes és teljes végrehajtását óhajtom figyelmébe ajánlani, különösen pedig az ellenőrzésnek minél jobban való megvalósithatása érdekében az állami felügyeletnek minél hatályosabbá tételét. Itt válaszolok Cserny képviselőtársamnak az ingyenes népoktatásra vonatkozó fejtegetésére is; véleményem szerint ez a korolláriuraa az általános iskoláztatási kötelezettségnek, ós e nélkül a néptanítókra és a népoktatásra vonatkozó törvényt teljes egészében erélyesen végrehajtani nem is lehet. Szerettem volna még más, jelesül egyes művészi kérdésekre is kitérni, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) azonban az idő rövidsége miatt most már még csak két megjegyzésre szorítkozom a néptanítók tekintetében. Az egyik a néptanítók fizetésrendezése. Magam is nagyon sürgősnek találom, ugy, a mint gróf Apponyi Albert képviselőtársam is kifejtette, a lakbérilletmények mielőbbi szabályozását, a mit különben a minister ur is kilátásba helyezett, de szükségesnek találom — a mire szintén rámutatott gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy a felekezeti és községi tanítók mielőbb az állami tanítókkal egyenlő illetményekben részesüljenek. Megvallom, jogosultnak tekintem a néptanítóknak azt a kívánságát is, hogy az ő alapfizetésük majdan a XI. fizetési osztálynál kezdődjék és nagyon kérem a t. minister urat, hogy, a mikor ennek pénzügyi akadályai elháríthatok lesznek, legyen szíves ezt is megfontolás tárgyává tenni. Még egyet kívánok érinteni! T. i. a néptanítók segélyezése czimén felvett összeget nagyon keveslem, mert megtörténik, különösen az állami iskoláknál, hogy pusztán csak a működő tanítók és tanítónők kapnak segélyt, ellenben az özvegyek és az árvák nem. Megtörtént, hogy egy szegény tanító hat évi szolgálat után leesett egy állványról és meghalt, özvegyet és árvákat hagyott hátra, de ezek semmiféle nyugdijat vagy segélyt nem kaptak, sőt még a befizetett nyugdíjjárulékot sem kapták vissza, mert csak valamivel több mint 4 év volt a nyugdíjba beszámítható. Ezért szükségesnek tartom, hogy a jövőben a minister ur gondoskodjék ennek felemeléséről, hogy az özvegyek és árvák is részesülhessenek segélyben. De addig is, a mig ez megtörténik, nagyon kérem a minister urat olyan intézkedésekre, a melyek már most is lehetővé tennék, hogy a néptanítók ily özvegyei és árvái is részesülhessenek ilyen segélyben a humanizmus elveinek megfelelően. (Helyeslés bal/elől.) Azzal a hő óhajtással fejezem be felszólalásomat, hogy törekedjünk a magyar nemzeti kultúra érdekében mindnyájan, ugy kormány, mint pártok minden széthúzást elhárítani és a nemzeti kultúrának minél magasabb fokra emelésével iparkodjunk a nemzeti erőt minden téren oly mértékben fokozni és erősíteni, hogy ezzel a magyar független nemzeti államnak megalkotását és a nemzeti jóllétet a lehető legteljesebb mértékben biztosithassuk. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelöl. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Hammersberg László jegyző: Egry Béla! Egry Béla : T. ház ! Sajnálattal konstatálom., hogy a magyar országgyűlés képviselőházában az utóbbi időben eddig teljesen szokatlan tünetek és szokások kezdenek lábra kapni. Ertem alatta azt az ideges türelmetlenséget, melylyel egyikmásik szónoknak felszólalását fogadják bizonyos részről, a mely már majdnem terrorszámba megy és ennek a türelmetlenségnek következményei azután azok a sajnálatos jelenségek, közbeszólások és jelenetek, a melyek a közeli napokban is, szerdán itt a képviselőház üléstermében előfordultak és a melyek semmi esetre sem alkalmasak arra, hogy a képviselőház tekintélyét és méltóságát emeljék. Kérve kérem tehát t. képviselőtársaimat, hagyják künn, a törvényhozás termén kivül, az ő, egyes egyének elleni ellenszenvüket és gyűlöletüket, mert ez mindig rossz tanácsadó volt és a szenvedelem, a gyűlölet és ellenszenv az ország javára jót és hasznosat nem alkothat. De annál megfoghatatlanabb ez a türelmetlenség, mert azt hiszem, t. képviselőház, hogy többen vagyunk, a kik ugy gondolkozunk, hogy a kultusztárcza és az azzal összefüggő intézmények, s a népnevelés és a népoktatás általában a legfontosabb mindenekfelett, mert ezen nyugszik társadalmunk műveltsége, s hazánknak jövendőbeli felvirágzása és boldogulása. És hogy nem egyedül magam vagyok ezen a véleményen, annak igazolására leszek oly bátor idézni a t. minister ur beszédei közül azon beszédének egy részét, a melyet ő abban az időben, a mikor még csak képviselő volt, mondott el itt a házban, annak a pártnak az élén, s mint annak a pártnak a vezére, a mely a legnagyobbf oku türelmetlenséget árulja el ezen vita alkalmával. Azt mondotta a t. minister ur 1902 április 10-én tartott beszédében, a mikor Wlassics Gyula volt a közoktatásügyi minister, hogy (olvassa) : >>A vallás- és közoktatásügyi tárczának vezetése egy kulturállamban, a XX. század elején, egyike a legfontosabb és mondhatnám legfelelősségteljesebb foglalkozásoknak. Mert ezen resszort ügyeinek vezetésétől, az ifjú generáezió nevelésétől, s oktatásától függ mindenekelőtt a nemzet jövője, ettől függ az uralkodó szellemnek irányzata, a társadalmi viszonyok alakulása, függ az állam erejének kifejlődése és ettől függ mindenekelőtt mindannak formácziója, a mi egy kultúrállam erkölcsi tartalmát képezi. Csak ha ezt teljesen felfogjuk, teljesen átgondoljuk és teljesen átértjük, akkor ébredünk tudatára annak, hogy minő óriási jogot ad egy nemzet kultuszministerének kezébe és hogy minő nagy, mondhatnám — emberileg szólva, — majdnem elviselhetetlenül terhes felelősséget vállal magára az, a