Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-174
174. országos ülés 1911 június u-én, pénteken. .261 dés, ugy hogy mig 1896-ban kártérítésekéit az államvasút bevételeinek minden koronája után mindössze csak 0-28 fillér esett, addig 1909-ben ez 015 fillér hiján 1 koronát tesz ki, és a határidő elmulasztásért ötszöröse annak, a mi akkor volt. Ez idézi elő azt a nagy emelkedést. Végül itt vannak a szocziális terhek is, t. i. a nyugdijalap, nyugbérpénztár, biztositási terhek, melyek szintén 2 1 j i millió koronányi emelkedést idéznek elő abban az időben. Ha mindezeket figyelembe méltóztatnak venni, akkor nagyjában elősoroltam azon okokat, melyek a pénzügyi helyzet megromlását szükségkép maguk után vonták. Három tételt figyelmen] kivül hagytam, a szervezetet a személyzetet és a viczinális vasutak kérdését, mely talán kikapcsolható a tárgyalás köréből. De érdekes megemliteni, a mint Széll Kálmán t. képviselőtársam az ország pénzügyi helyzetére vonatkozó nagyszabású beszédében annak idején nyomatékosan hangsúlyozta, hogy mig 1900-ban az államvasutak deficzitje a viczinális vasutak czimén nem egészen 4 millió korona volt, 1905-ben 8 és fél millió, addig 1909-ben már 2k8 millió korona az az összeg, a melyet az államvasút kimutatásai szerint a viczinális vasutakra ráfizettünk. Én nem osztom azt a felfogást, hogy ez ráfizetés az államvasutak részéről, de ez talán nem tartozik e tárgyalás keretébe, tehát teljesen ki is kapcsolom ; csak jelezni bátorkodom elvi álláspontomat e kérdésben, hogy a viczinális vasutakra forditott költség nem ráfizetés a maga egészében, mert hiszen ezek azon csatornák, a melyek a nagy medenczébe hozzák az egész szállítási anyagot. (Ugy van ! balfdől.) Mielőtt már most befejezem beszédemet az 1905—1909. évek végleges eredményének és a mérlegnek felállitásával, legyen szabad egy rövid idézettel terhelnem a házat. Nem hiúságból teszem, hanem tisztán a magunk igazolására, hogy nem kellett az államvasutak pénzügyi helyzetének megromlását utóbb terhünkre róni és szemünkre lobbantani, mert magunk voltunk azok, kik annak idején a maga módja szerint kötelességszerűen, a törvényhozásnak előre jeleztük az állapotok bekövetkeztét, melyek elkerülhetetlenek voltak, figyelmeztetve az állapotokra az államvasutnak azóta szolgálatából eltávozott példásan kitűnő tisztviselője, a pénzügyi osztály akkori főnöke, Neugebauer Viktor által, kinek a jelenlegi kormány igazán méltó utódot állitott. Figyelmeztettük a beruházási törvény 1908. évi juhus 11-én tartott tárgyalása alkalmával a házat a következőkép (Olvassa) : »Ezek az állapotok idézik elő azt, a mit itt hangsúlyozni kell a bekövetkezendők miatt is, hogy az államvasutak jövedelmezősége csökkenőben van azért, mert a fokozódó forgalmat nem képes lebonyolitani azzal a gyorsasággal, azzal a preczizitással, melyet a forgalom megkíván ; minél gyorsabb, minél nagyobb forgalmat érvényesíthetünk, annál nagyobb jövedelmezőséggel állunk szemben, Egyrészt növekednek a bevételek, másrészt csökkennek a kiadások. Ennélfogva hangsúlyoznom kell azt a leghatározottabban, eltekintve a minden téren mutatkozó drágaságtól, a fizetésfelemeléstől, az anyagdrágulástól, a széndrágulástól is, hogy az államvasutak jövedelmezősége, sajnos, ez átmeneti időszakban, mig annyira kialakulva lesz az államvasút, hogy az összes követelményeknek eleget tehet, előreláthatólag csökkenő irányzatot fog mutatni.« Abban az időben utaltam tehát arra, midőn a felelősség teljes súlya minket terhelt, (Ugy van ! balfelől.) midőn tehát kötelességünk volt tiszta bort tölteni a törvényhozás poharába. Már most végzek azzal a mérleggel, a melyet voltam bátor emliteni t. i. az 1905 és 1909-iki eredmények rövid összehasonlitásával. Az üzleti feleslege az államvasutaknak volt 1905-ben 91,349.000 K. A legnagyobb üzleti felesleg 1900 óta 1906-ban volt az államvasutaknál, tehát a mi időnkben, 104,770.000 K. Nem azért emlitem fel, hogy a mi időnkben, mert a mint nem kovácsolható egy atomnyi érdem sem a múlt kormány részére abból, hogy igy alakult a bevétel, mert hiszen az államvasutak forgalmát alakitani nem volt módjában, legalább ilyen rövid idő alatt nem, ép ugy nem terhelhet semmi felelősség a következő időben azért, hogy az 1909-ben 104 millióról leszállt 64,960.000 K-ra. Midőn én a maximumot kiemelem szemben a minimummal, ezt azért teszem, hogy rámutassak, hogy sem érdem, sem mulasztás sem terhünkre, sem javunkra nem róható. Azonban az a kép, a melyet bátor voltam bemutatni, nem egészen adja vissza a tiszta helyzetet, mert hiszen, ha össze akarjuk hasonlítani az 1905-ik évet az 1909-ivel, azt az üzleti feleslegtöbbletet is számításba kell venni, ugyebár, a mely évről-évre az államvasutak mérlegében előáll, mert hiszen a forgalom nem állt meg 1906-ban. Hogy teljesen tárgyilagos legyek, az a jövedelemtöbblet, melyet a mi terhünkre számitásba kell vennem 1901-től 1906-ig, átlag évi 5'6 millió emelkedést mutat az államvasutak üzemében. Ha ezt az 5*6 milliót hozzáadom a 104 millióhoz — mert csak igy kapok egészen tiszta képet — kellett volna lenni az államvasutak üzleti feleslegének 1909-ben 121 és fél milliónak, s e helyett volt 64.9 millió, a tényleges visszaesés tehát 56.6 millió. Méltóztassék már most a főbb tételeket figyelembe venni. Személyzeti kiadásokra esett — és pedig a személyzet fizetésjavitására, nem szaporítására — 22 millió korona ; az általam emiitett és kimutatott anyagdrágulásra 13 millió, jáiművek fen tartására — s itt kéiem a t. előadó ur figyelmét arra, hogy mennyire reálisan veszem a számítást — csak azt az összeget veszem többlet gyanánt, mely az 1905. évi járműállománynak fentartására esik, tehát nem tekintve az államvasutaknál azóta eszközölt nagymérvű szaporítást, vagyis a legmesszebbmenő rigorozitással járva el, a 16'8 millióból esik erre 9,250.000. Elemi károkra 4,275.000, szocziális terhekre 2,376.000 K és a pályafentartás költségeire 14,329,000 K. Vagyis
