Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-173

232 173. országos ülés 1911 szakos kulturális nemesképzés, a mely szerint az egyik azt tartja, hogy a másik tudatlan, buta, néma és hallgatag és őt-nem érti. így magyarázom én azt a bámulatos gőgöt, a melylyel magukat kulturembereknek nevező emberek a szláv vagy román vagy rutén vagy szerb vagy más kultúrával és beszéddel szemben viseltetnek. És ez az a szempont, a melynek egész programmját abban a ezélban látom kifejezve, hogy a mi kultúránk kell hogy csak magyar legyen; t. i. hogy megfeleljen annak a szupremáeziának, a melyet mi akarunk. Társadalmi és állami életünkben egyaránt megtaláljuk az arisztokratizmusnak azt a határozottan deduktív felfogását, hogy a házat a tetőtől kezdve kell épiteni és nem induktív felfogás alapján alulról, az egyesekből, megteremteni a kultúrállam, fogalmát. A mikor tehát a t. minister ur azt mondta, hogy a kultúrának magyarnak kell lennie, ezt értette alatta, faji szellemet gondolt. (Ellenmondások.) Ezt pedig én nem tartom megfelelő magas nívónak, a melyre pedig a minister ur magas képzettségénél fogva igen könnyen felemelkedhetett volna. De látom, hogy ő is rabja azoknak a baczillusoknak, a mikről ő szólt, a melyek benne vannak a levegőben. Bizonyitja ezt az, hogy kivéve azt a 6000 K-t, a melyet hazai nemzetiségi nyelvű könyvekre fordítanak, nincs semmi más felvéve, szláv vagy román vagy más nemzetiség kulturális czéljaira. Nem mondom én azt, mert az talán már politikai momentum volna, ha azt mondanám, hogy csak a szlávoknak, csak románoknak tegyék meg; de azt mondom, hogy a magyar iskolában, magyar emberek számára, hogy ők is tudjanak románul, foglalkozzanak a román kultúrával, legalább annyit, mint a mennyit foglalkoznak a régi göröggel. De az összes többi pénzt mind tisztán magyar faji kultúrára adják, lehet, hogy ez politikai szempontból helyes, de kultúrai szempontból nem az, mert ennek alaptétele az, hogy minél többet tudjon mindenki s legfőképen, hogy : megismerje saját hazáját, annak népét, viszonyait. Hiszen ha nem ismeri, nem is szeretheti; a mi ismeretlen az értelemben, az nincs a szívben. Az első tehát a megismerés, s erre nézve ha minimális jóakarotot látnék bármelyik pártban, akkor hihetnék talán azokban a szép beszédekben és a testvéri közeledésben. De a míg ezt nem látom, nem tudom, hogyan lehetne várni politikai téren a békét. Én itt eddig csak egy tendencziát látok, azt, hogy melyik tudja becsapni a másikat. Mangra Vazul t. képviselő ur pl. pánszlávizmussal ijesztgeti a magyarokat. Ez már igazán mumus, tülekedés az állami javak körül. Ez nem kulturszempont, mert a kulturvüágban nincs pánszlávizmus, nincs pánrománizmus és nincs pánmagyarizmus, hanem csak tudás, érzelem és haladás van. Én helytelennek tartom a minister ur felfogását azonkívül még azért, mert az egész politikai nemzet hozzájárul ehhez a pénzhez, a kaltusztárcza költségéhez. június 8-án, csütörtökön. Mikor adót szednek^vagy katonát soroznak, nem kérdik az illetőtől, hogy magyar-e, vagy tót, vagy német. A Nemzeti Színházra nemcsak a magyarok fizetnek, hanem fizet az utolsó tót, román vagy ruthén ember is, de ő nem érti, nem élvezi azt. (Felkiáltások a baloldalon: Tanuljon meg magyarul !) Erre csak azt válaszolhatom, hogy hogyan tanuljon meg magyarul is az a szegény földmives ember, a kinek minden idejét az adó megkeresésére kell fordítania. Az uriosztály, a hivatalnokok, tanárok, tanítók azért járnak iskolába, ők tanuljanak. Vegyenek annyi fáradságot maguknak, érdeklődjenek, ne legyenek léhák, tanuljanak ők és ne kényszerítsék a népet arra, hogy az tanuljon három ember kedvéért, a pap, a tanító és a jegyző kedvéért. Az a pár ezer ember legyen olyan kulturális tendencziáju, legyen meg benne a törekvés, hogy tanuljon. Az intelligenczia részéről tehát nem kulturátlanságot várunk, hanem több kultúrát, több igyekezetet és törekvést kérünk, mint attól az egyszerű fölművesembertől, a kinek erre ideje sincs. Hiszen a mikor az a földművelőember elhagyja az iskola padjait, rögtön kenyeret kell keresnie, minden idejét arra kell fordítani, hogy megélhessen. A többieknek, az intelligencziának, megvan a hozzávaló eszük, idejük, agyuk, kell hogy legyen annyi kultur-éhség is bennük, hogy megtanuljanak a nép nyelvén. (Zaj a baloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! • Juriga Nándor: Épen azért nem állhat meg az a felfogás, hogy tanuljon az a nép. Hogy tanuljon 30—40—50 éves korában ? Tessék feláUitani iskolát;. tessék internátust csinálni, a hova az a tót vagy román paraszt elmehet a magyar nyelvet megtanulni; tessék eltartani addig a feleségét, gyermekeit és majd százezerszámra fognak ezek jelentkezni, fognak menni Debreczenbe, Szegedre magyar nyelvi kurzusokra nagyon szívesen. Tessék egyszóval megadni az utat és módot, ha olyan nagyon szivükön fekszik a magyar nyelv tanításának szempontja. Tessék rendezni nyolcz heti nyelvkurzusokat vagy különböző gazdasági kurzusokat és meg tetszik látni, micsoda tanulási szomj van a népben. Akkor majd nemondhatják, hogy nem akar a nép tanulni, hogyha megtennék mindezeket. Ebből a szempontból tehát én csonkának tartom az egész költségvetést és határozottan nem igazságos, mert csak egy kultúrát istápol, nem praktikus, mert magának a magyar fajnak sem ad alkalmat, hogy megismerje az összes kultúrákat, az összes nyelveket. így azután előáU az az állapot, hogy a többi nemzetiségiek sokszor kinevetik a magyar intelligens embert, ostobának tartják a tanult embert, hogy az csak egy nyelvet beszél, mig ők 2—3 nyelven beszélnek. így előáll az az állapot, hogy magukat intelligenseknek tartó embereknek fogalmuk sincs az ország kultúrájáról, mert legalább is az ország kultúrájának a felét ignorálják, ez pedig, azt hiszem, nem méltó