Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-172

172. országos ütés 1911 június 7-én, szerdán. 215 vallásfelekezeti felfogását, nem valami rettenetes szabadkőmives morált, hanem tisztán a neveléstan alapján álló kifogásait, ellenvetéseit, panaszait és feljajdulását sem veszik figyelembe, akkor én még tovább megyek egy lépéssel az engedékenységben. Még azt is megértem, hogy egy volt minister, a középiskolai rendtartás ellenére megengedte azt. De, t. képviselőház, hogy ezt az állam maga támogassa, pártolja vagy hogy maga az államhatalom cselekedje ezt, a maga iskoláiban, hogy az államhatalom közbelépjen a kongregácziók fejlesztésére, hogy buzdítson és irányítson erre a maga embereinek példájával, a maga vezető intézkedéseivel és támogatásával, sőt, hogy a közpénzek egy részét is oda adhassa : (Elénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) ez ellen, t. ház, tisztán szabadelvű lelkiismeretem és tisztán magyar meggyőződésem alapján, magyar hazafiságom szellemében tiltakoznom kell. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a jobboldalon.) Nemcsak Zombor vélekedik igy. Ha csak egy helyről merülne fel ez a dolog, azt hihetnők, hogy ezt egyes emberek csinálják, hogy zavarost készítsenek, a melyben halászniok lehessen. De méltóztassanak meghallgatni Tordának második feliratát az első után, a melyet már felolvastam. Simonyi-Semedam Sándor: Egy nyomdában készült az előbbivel! Várady Zsigmond : Ez sem áll. De majd ki méltóztatnak nyomatni a tordai kongregáczió által ellene készített iratot ugyanabban a nyomdában, a melyben az urak a dolgaikat kinyomtatják. Simonyi-Semedam Sándor: Még nincs a kongregácziónak nyomdája, sajnos! Kubinyi Géza: Ne is legyen! Várady Zsigmond (olvassa): »A kongregáezió a maga idegen szervezetével a legszélső felekezeti czélokat szolgálja. Ezáltal az ifjúságba, közvetve a társadalomba a felekezeti háborúság átkos szellemét beviszi. Városunk az állami gimnázium érdekében erejét felülmúló anyagi áldozatot hozott és tekintettel arra, hogy városunk történelmi múltjánál fogva is mindig büszkén tekintette magát a felekezeti béke és lelkiismereti szabadság klasszikus helyének, ennélfogva ugy a tanügy, mint az iskola és társadalmunk felekezeti békéje érdekében felír a nagyméltóságú vallás- és közoktatási ministerhez, kérve őt, hasson oda, hogy a tordai áll. gimnáziumban semmiféle felekezeti irányt szolgáló egyesület vagy bármilyen felekezetieskedés elő ne fordulj on«. (Helyeslés jobbfelől.) Torda város határozata még felhozza azt, hogy ő is tiltakozik az ellen, mintha a vallás vagy hitélet mélyítése ellen egyetlen kifogása volna. (Olvassa) : »Felszólal azért, mert épen állami tanintézetben istápolnak a többi felekezetek rovására egyoldalú felekezeti törekvéseket és ezzel elhintik az ifjúság körében a vallási gyűlölködés konkolyát és egymással szemben álló tagozatokra osztják az ifjúságot, melynek lelkébe az együttműködés, az összetartás nemes érzetét kellene beplántálni.« »Végzetes hiba, nemzeti szerencsétlenség volna a magyar ifjúság lelkébe a vallási gyűlölködést, a harczra kész felekezetieskedés átkos szellemét plántálni bele.« »Sajnálattal kell megállapítani, hogy az ily irányú törekvésnek káros következményei máris mutatkozni kezdenek és pedig ugy az iskolában, mint a társadalomban, sőt a családban is.« »Az iskolákban, melyeknek állami jellegüknél fogva fölül kellene állaniok minden egyoldalú, felekezeti törekvésen, észrevehető az a hang, hogy a r. kath. vallású tanulók (sőt a tanárok is) kedvezőbb megítélésben részesülnek és ezen megkülönböztetés miatt a más vallásúak azon hitben vannak, hogy nekiek az előhaladás azért nehezebb, mert ők nem katholikus vallásuak.« Én ezt csak azért idézem, mert hiszen ezeket a következtetéseket én is igy látom, hogy méltóztassanak látni, miszerint én nem egyéni véleményemmel, hanem valóban tapasztalati tényekkel, az ország testében felmerülő panaszokkal foglalkozom és hátra szorítom saját egyéni nézetemet. Haller István : Vájjon objektiv-e az a panasz, az a kérdés 1 (Zaj. Elnök csenget.) Várady Zsigmond: Hogy objektiv-e ez a panasz, azt könnyű megítélni akkor, ha az egész országban és nem egy-két helyről hallja az ember ezeket a panaszokat. Egész kis irattár az, a mi ez ideig a kongregácziókról adatok dolgában csak hozzám összegyűlt. (Zaj. Elnök csenget.) De időkímélés és a tárgy kényessége, annak nagy része felhasználásától eltiltanak. És nemcsak az az igaz, a mit Torda város feliratában olvastam, hogy a tanulók ily érzések közé jutottak, hanem igaz az is, hogy az egész középiskolai tanári karban elterjedt Magyarországon az a közhit, — méltóztassanak bár mondani, hogy helyes vagy helytelen, az nekem mindegy — de megvan a hit, hogy azok a tanárok, a kik a kongregácziókban szolgálatokat teljesítenek, nagyobb reményeket táplálhatnak arra, hogy pályájukon előlépnek, mint azok, a kik ezt nem teszik, vagy a kongregácziókkal szembehelyezkednek. Ezt a közhitet — remélem — nem fogja t. képviselőtársam megtagadni. Haller István : Stréberek mindenütt vannak ! Várady Zsigmond: T. ház! Most jutnék el beszédem második tárgyához: a felekezeti és az állami népoktatás összeütközéséhez, oktatásügyünk második rendkívül égető nagy sebéhez, fontos kérdéséhez. Nem akarom azonban ezzel a t. ház türelmét ezúttal igénybevenni, más alkalomra halasztóm el az egész tárgyat. Elbúcsúzom az egész kongregácziós kérdéstől is. Molnár János : örültünk a szerencsének ! Várady Zsigmond: Óhajtottam volna és óhajtanám, hogy az utolsó szó legyen ebben a t. házban az, a mit én elmondottam; de ha ez nem lehet is, és bizonyos, hogy ez nem én tőlem