Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-163

12 163. országos ülés 1911 május 23-án, kedden. állapítsák meg szabályzatukat. A kongresszus össze is ült, 1868-ban megállapította a szervezeti szabályokat és azok 0 felsége által 1869-ben jóváhagyattak. Ilyenformán az izraelitákra nézve a szervezés megelőzte a törvényes bevételt. E szervezeti szabályok tehát korolláriumát képezték a törvényes reczepcziónak. Ámde e szervezeti szabályokon 1871-ben a kormány rést engedett ütni, a midőn az u. n. hitőr-egylet uj szabályzatot dolgozott ki, a melyet szintén elfogadott a vallás- és közoktatásügyi kormányzat és nemcsak azt engedte meg, hogy ezen uj szabályzat szerint is alakuljanak hitközségek, hanem azt is, hogy legyenek olyan hitközségei ennek a törvényesen bevett felekezetnek, a melyek semmiféle szabályzatot magukra nézve kötelezőnek el nem ismernek, hanem önmaguk hitközségenként alkotnak egy-egy másfél oldalas szabályzatot, azt fölterjesztik jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi ministerhez és ezen szabályzat alapján élik a maguk hitfelekezeti életét. (Zaj. Elnök csenget.) Nyugateurópai államhoz nem méltó dolog az, hogy ilyen szervezetlenségben megtűrjön egy törvényesen bevett vallásfelekezetet, mert hiszen a felekezeti önkormányzati jog respektálásának ilyen messzemenő liberalizmusa odavezethet, hogy egyszerre csak Magyarországon minden községben, a • hol izrealiták vannak, külön alkotnak szabályzatot és nem lesz hitközség, a mely az 1868. évi kongresszusi vagy az 1871. évi autonóm orthodox szabályzatot elfogadná, s majd ha az állami támogatásra kerül a sor, itt lesz egy millió lelket számláló hitfelekezet, a mely nem lesz sehol megkereshető, illetőleg annyi alakban lesz meg, a hány hitközsége Magyarországon csak létezik. Ha a kultuszminister urnak komoly szándéka az 1848: XX.' t.-czikket az izraelitákra nézve is megvalósítani, akkor ezt nem teheti meg az egységes szabályzat megkövetelése nélkül, mert az 1848: XX. t.-cz. 3. §-a azt mondja, hogy minden törvényesen bevett vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségekből" fedeztessenek, a mi egymaga olyan dolog, a mely megállapítja azt, hogy mi tulajdonképen a törvényesen bevett jellege egy felekezetnek. Hiszen ez a jelleg nem a hitélet gyakorlására való szabadságban áll, mert ily szabadság megilleti ugy a törvényesen elismert, sőt a törvényesen el nem ismert felekezeteket is az állami törvények sérelme nélkül, mert az 1895. évi XLIII. t.-cz. 31. §-a kimondja azt is, hogy a hazában élő, utazó vagy itt tartózkodó idegenek itt nyilvános istentiszteletet gyakorolhatnak, pl. az anglikán egyháznak a tagjai, a kik itt tartózkodnak, sem törvényesen bevett, sem pedig eHsmert felekezethez nem tartoznak és azért mégis nyilvános istentiszteleteket tarthatnak. Tehát a hitélet gyakorlására nem vonatkozik az a törvényesen bevett jelleg, hanem vonatkozik arra a különös állami támogatásra, a melyben az állam az ilyen felekezeteket részesiti. Miután az állami támogatás adja meg a törvényesen bevett jellegnek legfontosabb alkotó részét, ennélfogva megfontolás tárgyává kell tenni, hogy milyen hát az a felekezet, a melynek ez az állami támogatás a bevett jellegnél fogva jár? Ha olyan ez a felekezet, hogy a mikor az állami támogatást vele szemben gyakorolni kellene, nem lehet azt megtalálni, és ha esetleg feltalálja az állam, annyi alakban találja fel, a hány hitközsége ennek Magyarországon van. Kérdem, hogy észszerű, okos, vagy egyáltalában lehetséges dolog-e ilyen állapot mellett megadni azt a támogatást, a mely a törvényesen bevett vallásfelekezetnek jár? Bizony ez az állapot nagyon kérdésessé teszi a támogatás czélszerüségét. Csak egy dolgot hozok fel. (Sálijuk! Sálijuk! a baloldalon.) Megilleti ezt a felekezetet a közhatósági jelleg, mint általában minden törvényesen bevett felekezetet, hogy t. i. maga az a felekezet jogi személynek és nem köztársulatnak tekintetik, funkczionáriusaí pedig közhatósági jelleggel bírnak. Már most ezen állapot mellett, a melyben most az izraelita felekezet áll, megtörténhetik, hogy olyan egyének közfunkczionáriusok, a kiknek a közhatóságí jelleget megadni legalább is aggályos dolog. Csak egy példát hozok fel. (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Sálijuk! a balololdalon.) Elnök: Csendet kérek! Ostffy Lajos: T. képviselőház! Igen rövid leszek. Azt hiszem elég fontos a dolog arra, hogy beszéljünk róla. Ezen nyugtalansággal szemben még egyszer ismétlem, hogy én azért tulajdonitok ennek a kérdésnek fontosságot, mert az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtása esetén, a melyet a t. kultuszminister ur kilátásba helyezett, arról van itt szó, hogy a nemzeti vagyonnak egy része átadatik egy felekezetnek olyan kezekbe, a melyeket a mostani állapot szerint még csak ellenőrizni sem lehet és a mely kezeken esetleg a nemzeti vagyonnak ez a része elkallódik. Ezért vagyok bátor ezzel foglalkozni és kérni szíves türelmüket. (Sálijuk! Sálijuk! a baloldalon.) Az 1895. évi XLII. t.-cz., a mely az izraelita felekezetet reczipiálta, mindössze négy szakaszból áll. A törvény harmadik paragrafusa annyit mond, hogy lelkész, rabbi és hitközségi előljáró az izraelita felekezetnek csak olyan tagja lehet, a ki magyar állampolgár és a ki képesítését Magyarországon nyerte. Bakonyi Samu: Ugy van! Ezt nem hajtják végre! Tűrik a leggyalázatosabb állapotokat nemzeti szempontból! Ostffy Lajos: Nem szólva arról, hogy itt a szervezet szempontjából a régi status quo ante zsidóság, a mely a mai joggyakorlat szerint napról-napra szaporodhatik és utóvégre az egész zsidóság ahhoz tartozhat. De erről nem szólva