Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-170

170. országos ülés 1911 június 1-én, csütörtökön. 163 állitmányhoz nem okvetlenül, hanem csak esetlegesen járulnak, az ige alapjelentését nem változtatják. 20. Függő bővítmények azok, melyeket az állítmány értelme kiegészítéséhez okvetlen megkíván. Ezek az igét képes (átvitt) értelművé teszik. Pl.: 21. Az állítmány a függő bővítményeket bizonyos raggal vagy névutóval kívánja. Ezt a ragot vagy névutót az állítmány vonzatának nevezik. Pl.: Bízik barátjában. A ban a rag vonzat. Yagy: Vágyódik barátja után. Az után névutó a vonzat. 22. Az igéknek és mellékneveknek lehet vonzatuk.« Nem akarom folytatni, elég ebből ennyi. A ki ezt be tudja venni, felnőtt ember is, az előtt kalapot emelek. De ha annak a kis gyereknek kell ezt megtanulni, a paraszt gyerekeknek a falusi iskolákban, akkor azt hiszem, eltévesztettük czélunkat, mert az ilyen dolgokkal annak a lelkét csak megöljük, ugy, hogy mikor az a gyerek az iskolából kikerül, a legnagyobb szerencse ránézve az, ha el tudja felejteni azokat az okoskodásokat, a miket a fejébe vett. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Épen azért mondom, hogy mikor a falusi iskolában nevelési rendszert akarunk csinálni, akkor elsőrangú szakemberekkel kell odaállani az államnak, hogy megtudja, hogyan kell tanitani azt a gyermeket, hogyan kell azokat az ismereteket beleoltani túlterhelés nélkül, a melyekre szüksége van, s a melyek őt az életben való megállásra képesitik. Az ismétlő iskolákban sem elegendő az, hogy teoretikus tudásokat tanítsunk, hanem ott élet szempontjából kell megtanítani a növendékeket arra, hogy nekik az életben mit kell csinálniuk. Nagyon is szükséges, hogy pl. a parasztember megtanulja, hogyan kell számítani az adókat, a közterheket; tisztában legyen a késedelmi kamattal, azzal, hogy hogyan kell kiállítani a kötelezvényt és más mindenféle ilyen praktikus dolgokkal. így, ha bemegy a bíróságokhoz, ismerje azokat a formákat, a melyek között neki mozognia kell, megértse, hogy mit is jelentenek azok a kifejezések, a melyekkel a bíró hozzá beszél. Tisztában kell lennie azzal, hogy mi a váltó, mi a levelezés, bizonyos mértékben mi a könyvelés. Mindezek olyan dolgok, t. ház, hogyha foglalkoznánk velük, sokkal előbbre vinnők Magyarországot, mintha bántjuk a felekezeteket, kihegyezzük és kiélesitjük a felekezeti ellentéteket. (Helyeslés.) Azt hiszem, t. ház, hogy ugyanez az álláspont kell hogy vezessen bennünket a középiskolák tekintetében is. Már a múlt alkalommal az egész költségvetés általános vitájánál oly fontosnak tartottam ezt a kérdést, hogy jóformán kizárólag ezzel foglalkoztam. Ma ismét bizonyos mértékben kívánok vele foglalkozni. Ma a középiskola túlterheli a tanulót, túlterheli annak testét-lelkét. Le kell venni róluk ezt a terhet, mert különben ideges, elcsigázott fiatalembereket kapunk, a kik azután nem képesek arra, hogy a társadalomban feladatuknak megfeleljenek. Már a formája a középiskolai életnek olyan, a mely sem a testi, sem a szellemi egészség követelményeinek nem felel meg. (Ugy van! Ugy van! bálfélöl.) Beültetik a gyereket a padba, órákhosszat kell ott ülnie, pár pereznyi megszakítással, úgyszólván mozdulatlanul. Szemére vetik, rossz néven veszik tőle, ha megmozdul a padban, ha egy szót szól szomszédjához, ha egyáltalában az élet jeleit mutatja. Egyszóval, szoborként kell a padban ülnie, a mit egy felnőtt ember egyáltalában nem tudna kiállani, ezt megkövetelik egy eleven, életre, játékra termett fiatal gyerektől, azt kívánják, hogy mozdulatlanul üljön és mutassa azon heroikus önmegtartóztatás példáját, a melyre a történelemben is csak ritkán, elvétve találunk példát. Én nagy mértékben szükségesnek és helyesnek tartom, hogy a közoktatásnak egész szervezete áttérjen arra a rendszerre, a mely bizonyos barátságos hangulatot létesít tanító és tanítvány között, a hol épen ugy, mint Sokratesz idejében, körülveszik a tanítványok a tanítót és barátságos beszélgetéssel, kölcsönös eszmecserével tudják megszerezni azokat az ismereteket, a melyekre nekik szükségük van. (Zaj. Elnök csenget.) Helyesnek és kívánatosnak tartom, hogy az órabeosztások akként eszközöltessenek, hogy minden óraközben nagyobb óraszünetek legyenek, a melyek alatt kimehessenek a tanulók, játékkal, ugratással, szaladgálással üdíthessék testüket, hogy szellemük a következő munkában jobban fogjon. Hiszen az egyoldalú táplálkozás semmiféle téren sem helyes, épen így nem helyes az sem, ha már reggel félnyolez órakor beültetem azt a diákot az iskolába, s ott kinzom egy óráig, akkor haza eresztem, esetleg délután még egy két rendkívüli órát sózok a nyakába, s ráadásul megnyomom Írásbeli feladatokkal, a miket odahaza kell végeznie. Késő estig a mig lefejthetik az a gyermek, folytonos fárasztó tanulással kell hogy töltse idejét, hogy másnap újból elülről kezdje ezt az áldatlan munkát, a mit csekély 25 esztendeig folytat egy fiatalember, a mig eljut oda, hogy 25 esztendei küzködés és tanulás után kilép az életbe, s unott alakja lesz a társadalomnak, a kit már leőrölt a tanítási rendszer, a mely ma dívik. Ezzel a kérdéssel, t. képviselőház, komolyan kell foglalkozni abban az irányban, hogy előbbre vigyük a társadalmat. A mai rendszerrel szakitanunk kell, mert lehetnek nézetek, a melyek nem kedveznek ennek az iránynak, lehetnek teoretikusok, szakemberek, a kik másként állítják fel a kérdést, de én mindig veszedelmesnek tartottam, ha ilyen kérdéseknek megbirálásánál szakemberekre bízzák a döntést abban a tekintetben, hogy milyen legyen a követendő irány 21*