Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-170
170. országos ülés 1911 június 1-én, csütörtökön. 151 überall wird maii, sobald die Juden zahlreich sind und síeli »zu fülilen« beginnen, bittere Klagen aus dem Volk, aus dem Kaufmannsstand, aus den Kreisen der Gelehrten und der dichterischen Seher gegen sie hören, und immer und überall sind es die Fürsten und der Adél, welche sie beschützen; die Fürsten, weil sie Geld zu ihren Kriegen brauchen, der Adél, weil er leichtsinnig lebt.« Másik helyen pedig a következőket mondja (olvassa): Waren alsó die Juden für uns eine verderbliclie Nachbarschaft, so fordert docb die Gerechtigkeit das Geständnis, dass sie nach der Natúr ihrer Instinkte und ihrer Gaben handelten, wobei sie zugleich ein wahrhaft bewunderungswürdiges Beispiel der Treue gegen sich selbst, gegen die eigene Hátion, gegen den Glauben der Väter gaben; die Versucher und die Verräter waren nicht sie, sondern wir. Wir selber waren die verbrecherischen Helferslielfer der Juden; das war so und das ist noch heute so; und wir selber übten Yerrat an dem was der erbärmliehste Bewohner des Ghetto heilig hielt, an der Reinheit des ererbten Blutes; auch das war selion früher so, und ist so heute mehr denn je. Einzig die christliche Kirche scheint unter den grossen Mächten im Ganzén gerecht und weise gehandelt zu habén (w r obei man natürlich von jenen Bischöfen absehen muss, die eigentlieh weltliche Fürsten waren, sowie von einzelnen Päpsten). Die Kirche hat die Juden im Zaum gehalten, sie als fremde Menschen behandelt, zugleich aber sie vor Verfolgung Geschützt. Jede anscheinend »kirchliche« Verfolgung wurzelt in Warheit in unerträglich gewordenen ökonomischen Zuständen; nirgends sieht man das deutlicher als in Spanien. Heute, wo die öffentliche Meinung so arg irregeleitet wird, indem die Juden ihre unversöhnliche Feindschaft vor allém gegen jede Erscheinung des christlichen Glaubens bethätigen, mag es gut sein, darán zu erinnen, dass die letzte Handlung der vorbereitenden Versammlung jenes ersten in unseren Zeiten zusammenberufenen Synedriums des Jahres 1807 eine spontáné Kundgebung des Dankes an die Geistlichen der verschiedenen christlichen Kirchen war, für eine durch Jahrhunderte gewährten Schutz.« Az 1807-ben tartott szinódusban a következő történt. Tudjuk, hogy Napóleon emanczipálta a zsidókat, mert azt hitte, hogy teljesen beleolvadtak a keresztény társadalomba. Miután azonban észrevette, hogy ez nem történt, ultimátumot küldött a zsidóság vezetőihez, a melyben felszólította őket, hogy haladéktalanul tegyenek meg mindent a czélból, hogy a zsidóság beolvadjon. Erre az ultimátumra választ, kapott a zsidó vezetőktől, a melyben az foglaltatik, hogy a beolvadás nem lehetséges, mert azt ők megengedik ugyan, hogy leányaik keresztényekhez menjenek férjhez, azt ellenben nem engedhetik meg, hogy zsidó ifjak keresztény lányokat vegyenek el. Azért olvastam ezt fel, hogy bebizonyítsam, hogy a magyar antiszemitizmus egy speczialitás, a mely minduntalan felhangzik. Sokat beszélünk erről mindig, szidják, verik a zsidót, de ha szétnézünk a társadalomban, megnézzük a privát embereket, kisurakat, nagyurakat, pártokat, mindenkinek megvan a maga házi-zsidaja, megvan a néppártnak is a maga parádés zsidaja: Die Paradejuden der Volkspartei. (Élénk derültség és taps.) Németországban, Angliában, Amerikában is van antiszemitizmus, de korántsem olyan, mint a magyar. Az a német Junker elmegy a gyárba, kezébe veszi a kalapácsot, megtanulja a maga iparát, hogy majdan ő maga vezethesse a saját gyárát; az angol lord, talán rőffel a kezében tanulja meg a kereskedést, hogy aztán ő vezesse a saját üzletét; az amerikai milliárdos dolgozik reggeltől estig és én itt nem applikálok, de hivatkozom arra a finom képre, a melyet múltkor állított szemeink elé finom ecsettel megfestve Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam. Sapienti sat. Ne szidjunk, ne kiabáljunk annyit, hanem utánozzuk különösen ha kell, azt a zsidó élelmességet, üzleti szellemet, a mely alapja egy állam modern gazdasági fejlődésének; utánozzuk összetartását, szép családi életüket és akkor nem lesz az olyan nagy baj és nem fog kifejlődni az antiszemitizmus. A zsidósághoz pedig van egy tisztességteljes kérésem. A czionizmusnak van egy czélja: elterelni a zsidóságot, ha felesleges számban van egy országban, mert nagyon jól tudják, hogy ott tör ki legjobban az antiszemitizmus, a hol sok zsidó van. Ahány intelligens zsidóval beszéltem, mindegyiknek egy és ugyanaz volt a véleménye: »Elég zsidó van már ebben az országban«. (Derültség. Felkiáltások oalfelnl: Megtelt!) Különösen ne jöjjön be a szegény külföldi zsidóság. (Zaj. Elnök csenget.) Ne engedje meg az intelligens zsidó társadalom, és ne engedje meg a kormány, hogy bejöjjön ide az a szegény elem, a mely idegen országból kikergetve minden vagyon nélkül jön és itt vagyont akar szerezni. A magas kormányhoz pedig az az alázatos kérelmem, hasson oda a külügyministeriumban, hogy az szólítsa fel ezeket a hatalmakat, a melyekben a XX. század szégyenére valló ilyen dolgok történnek, a melyekben vér folyik és a melyekből erőszakkal kergetik ki a zsidókat, szólítsa fel, hogy azokat, a kik ott születtek, tartsák ott, ha a kultúrában haladni akarnak. (Élénk helyeslés. Zaj. Mrwk csenget.) Ezzel bevégeztem a kultusz vitát, (Derültség.) legalább részemről. Áttérek most egy másik dologra, a kongrua kérdésére. Bocsánatot kérek, én is vagyok egy Cicero pro domo sua. Bár tulajdonképen rám nem is vonatkozik. (Föl-
