Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-163

ÍÚ3. országos ülés 19Ü május %3-án, kedden. 1 tanköteles után egy negyedöl fát tartozik fizetni a szülő vagy hozzátartozó vagy gondviselő, a tanítónak saját czéljaira és az iskolafütés czéljaira, vagy pedig némely helyen az a gyakorlat állott fenn, hogy mikor beállott a hideg téli idő, akkor minden tanköteles a maga képessége szerint vitt egy-egy hasáb fát — már kisebbetnagyobbat, a milyet elbirt, abba az iskolába; ezzel fűtötte a tanító lakását meg az iskolát. Közbevetve megjegyzem, hogy ha semmi más fonákság nem állott volna is fenn, ha nem is lett volna abnormis egyáltalán a tandijszedési rendszer, akkor is maga a tandijszedésnek ez a primitív módja megérdemelte volna, hogy az 1908:XLVL törvényczikket meghozza a törvényhozás, a mely ezt a tandijszedést eltörölje, megszüntesse, mert ez igazán oly szégyenteljes, oly primitív állapot, mikor az a tanuló gyermek egy-egy hasáb fával a hóna alatt megy az iskolába; már pedig magam tudom nagyon jól, hogy számos iskolában ez a gyakorlat fennállott. Hogy a lényegre áttérjek, akkor, midőn az ilyenféle bevételek elmaradásáért vagy csökkenéseért kérnek kárpótlást azok az iskolafentartók vagy azok a tanítók, akkor a kultuszministerium a kérelmeket ismét elutasítja, azt mondván, hogy ezek nem tandijak; ezek az iskolának dologi szükségletei. Ennek azután az lett a következménye, hogy az elmúlt tél folyamán, a mikor már ilyen alakban a tandijakat szedni nem lehetett, igen sok tanító fázott, és igen sok iskola nem volt megfelelően fűtve. Az iskolafentartó hitközség nem vásárolhatott fát, mert hiszen eddig sem volt pénztárában erre a czélra fedezet; hiszen egészen más rendszer szerint biztosították a fűtőanyag-szükségletet. Azt pedig jól tudjuk, hogy annak a tanítónak a legtöbb esetben nem igen van arra való pénze, különösen ha nagy családja van, hogy tüzelőanyagot vásároljon, nem csoda tehát, hogy tényleg sok helyen hiányt és szükséget szenvedtek e tekintetben. Azt hiszem, hogy ez az eset forgott fenn az előbb említett iskolák mindegyikénél, de azokon kivül is hozhatok fel példákat, pl. ugyancsak Vas vármegyében a szombathelyi járásban lévő acsádi róm. kath. felekezeti iskolában szintén ez a kérdés adott vitára és a kultuszministeriumhoz való ismételt felterjesztésekre okot. A tandijkárpótlás kérdése körül más anomáliák is felmerülnek. Mutatkoznak ezek azoknál az osztott népiskoláknál, a melyeknél az a rendszer, hogy az osztott iskolák egyikében a tanítót magát illetik, a másikban pedig az iskolafentartó pénztárába folynak be a tandijak. A kárpótlás iránti kérelmeket elrendelő ministeri rendelet kétfélesége és azon kérelem folytán, hogy az erre vonatkozó rendeletek külön, nagy időközben keltek, a következő helyzet áll elő: A 150000/1909. számú rendelet értelmében kérik, •— tegyük fel — a tanítók számára a kárpótlást és azt a kultuszministerium meg is adja. Akkor azután, a másik rendelet értelmében ugyanazon községben' és ugyanazon hitfelekezeti másik iskolában kérik a kárpótlást, de a másik iskola számára a kárpótlás az iskolafentartó pénztárát illeti. Ezt a ministerium elutasítja azzal, hogy hiszen ezen iskola kérelme dolgában a kultuszminister már határozott, már megadta a tandijkárpótlást és pedig ekkora és ekkora összegben, tehát további kárpótlásnak helye nincs. Megengedem, hogy ez talán csak tévedés lehet, hogy t. i. összetéveszti a kultuszministerium a két iskolát, minthogy ugyanarról a helyről és ugyanazon iskolafenntartók iskolájáról, bár két különböző osztályról van szó és megengedem, hogy csak ezen a tévedésen alapul az elutasító határozat, de tény, hogy nem egyes esetekben, hanem az iskolák nagy számánál fordul elő hasonló helyzet osztott iskolák esetében és ha ennek egyéb következménye nincs is, de az a károsodás kétségtelenül effektive bekövetkezett, hogy a múlt év szeptember elseje óta tandijat nem szednek, a kárpótlást még mai napig sem kapták meg, a tanítót pedig fizetni kell, tehát kölcsön utján kellett ezt a kötelezettséget teljesíteni és igy az az iskolafenntartó legalább is az interkaláris kamatok erejéig károsodik. Erre is hozhatok fel példát, ugyancsak Vas vármegyéből, a melynek czeldömölki járásában — ezen egy esetben talán haza is beszélek (Halljuk! Halljuk!) — a csöngei evangélikus hitfelekezetnek iskolájában mindez igy megtörtént. Emiitettem, hogy a törvény végrehajtásának egy másik anomáliája az, hogy egészen uj terheket ró olyanokra, a kik eddig a tankötelezettség teljesítése czimén semmiféle ilyen terhet nem viseltek. Áthárítja azt a kötelezettséget, a mely a törvény 3. §-a értelmében tulajdonképen az államot terhelné, — áthárítja más honpolgárokra, sőt ezen áthárítás utján néhol egyenesen az iskola létezésének alapját vonja meg. Ilyen esetek fordulnak elő egészen kicsiny helyeken első sorban, másodsorban a legnagyobb és legfontosabb helyeken is, a hol felekezeti iskolák állanak fenn. Ez az anomália a törvény betűjéhez való ragaszkodásból folyik, folyik abból, hogy a kultuszministerium a törvény betűjét hajtja végre és nem a czélzatát. A törvény betűje szerint ugyanis ott, a hol az eddig szedett tandíj 15 koronánál magasabb volt, az állam kárpótlást nem nyújthat ezen 15 koronán felül. Már most ennek végrehajtásánál azt mondja a kultuszministerium, a midőn egész kicsi helyekről van szó, a hol a tandíj volt az iskola fentartásának úgyszólván egyedüli eszköze, és a hol ezért 15 koronánál magasabb tandijakat szedtek, hogy a 15 koronánál magasabb tandijat nem kárpótolom, miután pedig ezen 15 korona kárpótlásával az iskolafentartás biztosítva nincs, ennélfogva az iskolát egyáltalában nem tartom életképesnek és azért itt semmiféle kárpótlást nem adok meg, mert ennek az isko-