Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-169

1ÍÜ9. országos ülés 19Í1 május 31-én, szerdán. Í2Í esetleg a hatodik semester végén. Már felszólalalásom előbbi részében is meglehetős világosan kifejezést adtam annak a felfogásomnak, hogy én a vizsgára való készülést teljességgel nem tekinthetem a tudás megszerzésének biztosítékául; annak értékét ilyen értelemben apprecziálni nem tudom. S épen ezért egy harmadik vizsgának beillesztésétől sem várom a fennálló hiányok orvoslását, bár elismerem, hogy a tanszabadságnak felfogása, a mely különösen a budapesti egyetemen uralkodik, tulajdonképen a nemtanulásnak a szabadságát jelenti. (Igaz! a szélsobahldalon.) Ezeken a bajokon egészen másképen kell segíteni és a segítségnek egyik igen hatalmas módja lesz a budapesti egyetemnek az egyetemek szaporítása által való deczentralizácziója. És ha ez elérhető lesz, akkor nem habozom kijelenteni, hogy én a vizsgák helyett a tanár és hallgatóság közötti szorosabb érintkezés és szellemi kontaktus biztosítása ezéljából is a felsőbb oktatás czéljai elérésének egyik legerősebb biztositékául a kollokviumoknakrendszeresebbé tételét, ha kell kényszer formájában való instituálását tekintem. (Helyeslés a szélsobaloläalon.) Ha szemügyre veszszük az egyetemek mai állapotát sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az egyetemeken a tulajdonkéj>eni tudományos műveltség megszerzése háttérbe van szorítva és az egyetemek ma tulajdonképen nem egyebek, mint diplomagyárak. Igaz, hogy a szakbeli élethivatás előkészítésére szolgáló eszköz is a felsőbb tudományok hallgatása, de legyen ez párosítva az emelkedettebb tudományos szellem kultiválásával, a mi a túlzsúfolt egyetemeken abszolúte elérhetetlen. Az uj egyetemeken szeretném, a mennyire lehetséges, a tanári hierarchiának azt a túltengését megszüntetni, a mely ma különböző czimek és fokozatok osztogatásában jelentkezik. Ne méltóztassék nekem azt felróni; nem saját szavaimmal fogok erről Ítéletet mondani, hanem ugyancsak az 1872. egyetemi vita anyagából meritek egy aperszüt, a melyet a budapesti egyetemnek egy igen kitűnő tanára, a kit én is mienkként tisztelhetek, Vécsey Tamás mondotta volt akkor, a mikor szóvá tette a rendes, rendkívüli és nem tudom én miféle tanári fokozatok közötti különbséget, idézvén egy szintén egyetemi körökből származó német mondást, a mely szerint: »Die ausserordentlichen Professoren wissen nichts Ordentliches, die ordentliehen nichts Ausserordentliches«. Ez ugyan olyan túlzás, a melyet magamévá nem tehetek, de a laikus művelt közönség mégis elgondolkodik, hogy tulajdonképen mi szükség van ilyen kategóriák felállítására, olyan férfiak közt, a kik a köztudat és a tudományos világ ítélete szerint a tudományos képzettségnek legalább is egy és ugyanazon fokán állanak, sőt sokszor a czimzetes vagy más alacsoKEPVH. NAPLÓ. 1910 1915. VIII. KÖTET. nyabb kategóriájú tanár az európai tudományos világ megitélésében magasabban áll, mint a katedrát ellátó rendes professzor. De én nem ebben látom felső oktatásunk mai rendszerének legnagyobb hibáját, hanem abban a szakadásban, a mely az élet és az iskola között tátong és a mely leginkább az egyetemi tanítás mai rendszerében fenyeget minket. Még a tanitóknak is, de annál inkább a középiskolai tanároknak, az életszükségleteit ellátó közigazgatási tisztviselőknek és lelkészeknek is, olyan képzésen kell keresztülmenniök és mindezen hivatásokra előkészítő oktatás reformját akként kell megvalósítani úgy elméleti, mint gyakorlati tekintetben, hogy az a mindnyájukra nézve szükséges közös alapműveltséget egészen más életfelfogásra alapítsa, mint azt ma látjuk. A szakképzés mellett én minden felső iskolai hallgatótól azt követelném meg, hogy alapvető tantárgya legyen a minket körülvevő természet sajátosságainak legtüzetesebb megismerése, a mely ne álljon egymástól elszigetelt, különálló tények felsorolásából, azoknak enumerácziójából, például a földrajzban, hogy itt sikföld, ott tó, amott folyó van, hanem ismertesse ez az oktatás a természet összefüggő jelenségeit, azokat a sajátos hatásokat, a melyeket a mi földünk, éghajlatunk, egész környezetünk az emberre, állatra növényzetre egyaránt tesz. Ismerje meg a felsőbb oktatásban részesülő fiatal polgár a magyarság sajátosságainak természeti gyökereit, vonhasson következtetéseket ezen ismeretek megszerzéséből a jövő gazdasági élet fejlődésének valószínű lehetőségeire, tanulja meg megjelölni a föld által elébünk vont áthághatatlan korlátokat. Egy másik alapvető ismeret megszerzésére is feltétlenül szükség van. S itt tökéletesen egyetértek Farkas Pál t. képviselőtársamnak ebbe a kérdésbe vágó tegnapi - fejtegetéseivel, a ki ugyan nem az egyetemen, hanem a középiskolákban kívánja a szocziológiának alapvonásaiban való tanítását. Talán az a középiskolai fiu erre még gyenge, de a felsőbb oktatásban részesülő jövendő vezéreitől a népnek és a nemzetnek már feltétlenül el kell várnunk, hogy ezeket az ismereteket igenis magáévá tegye. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) S kijelentem, hogy az alatt, hogy a szocziológia rendszeres tanítását követelem mindenki számára, a ki az egyetemeket látogatja, nem azt értem, hogy a társadalomtudománynak ismerete frázisokat adjon, jelszavakat kultiváljon, ködös elméletekbe tévedjen, hanem azt akarom, hogy a való élet igazi ismeretét nyújtsa, hogy a magyar társadalomnak sajátos szervezetét ismertesse meg, fejtse ki, hogy miben tér el a nyugateurópai művelt nemzetek társadalmától, miben egyezik meg azokkal; tanítsa meg a magyar társadalom gazdasági alkatának különböző megnyilvánulásait, hatoljon annak mélyére, ismertesse meg a hazai mezőgazdaságot, az ipari ter16