Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-168

168. országos ülés 1911 május 30-án, kedden. m azt minden olyan művelődéstől, a mely az egységes magyar nemzeti művelődésnek részese nem akar lenni, a mely idegen, külföldi kapcsolatokat keres, sőt bizonyos vonatkozásokban és bizonyos rétegekben nyilt irredentista ezélzatokat szolgál. (Mozgás a középen.) Súlyos vádakat emeltem, kötelességem tehát bizonyítani is. Első vádam az, hogy bizonyos körök abszolúte nem akarnak az egységes magyar közművelődésnek tagjai lenni. Elismerem, hogy az utóbbi időkben javultak a viszonyok és történtek és történnek lépések, a melyek talán már a közeljövőben be fogják állitani ezeket a köröket is az egységes magyar közművelődés szolgálatába. De mindez a közelmúltban még nem igy volt. Itt van erre egy jelentéktelen példa : A balázsfalvi érsekség hivatalos sematizmusa, 1906-ból. Lehet, hogy azóta változtak a viszonyok, de én csak annak jellemzésére említem ezt a sematizmust, hogy mennyire idegenkednek minden magyar vonatkozástói, magyar helységneveknek magyar írásától, magyar többségű községek magyar megnevezésétől. Itt van a sematizmus a kezemben. Már a czimlapján ott szerepel Bláj : Balázsfalva. Majd láthatjuk Csik vármegyét, a melynek lakossága 92%-ban magyar, Ciuc vármegyének; Gyergyóujfalu községét, a melynek lakossága 5422 magyar és csak 549 román, csak azért, hogy a magyar írástól különbözzék : Alfalau; Békás : Bicaz ; Bélbor : Bilbor; Csikszentdomokos 4207 magyar lakossal, 250 románnal Ciuc-San-Dominic, Csikszépviz : Ciucszépviz, Kozmás, az Cosmea, Holló, az Corbu, Gyimesbükk, az Ghimes faget, Gyimesközéplak, az Lunca de Mijloc, Gyimesfelsőlak, az Lunca de sus, stb., folytathatnám a nevek egész légiójának felsorolásával e felolvasást. (Halljuk! Halljuk!) De továbbá azt a vádat emeltem, hogy idegen kapcsolatokat keresnek. Erre nézve bátor vagyok felemlíteni, hogy a romániai kulturliga dr. Bunea Ágost néhai balázsfalvi kanonok hazafias érdemeinek megörökítésére alapítványt tett, a melynek kamataiból románnyelvü theologiai munkák jutalmazandók. A jutalom kiosztásánál közre kellett volna működniök a balázsfalvi, a nagyszebeni és a bukaresti theologiai kar tanárainak is. A díj az idén került először kiosztásra, azonban az elbírálásnál a balázsfalvi érsekséget mellőzték. A balázsfalvi Unirea most panaszkodik, hogy az odavaló papnevelő intézet tanári nevelőkarát az odaítélésnél nem is hallgatták meg, pedig ezt az alapítólevél előírja. Én azt hiszem, ezek a körök előbb is meggondolhatták volna a dolgukat, mert tudhatták, hogy a romániai kulturliga akkor, a mikor hazai román intézményeinket akarja bevonni bűvkörébe, gonosz ezélzatokat szolgál. Az a kulturliga ez, a mely népies kiadványaiban — Biblioteca Popolara — többek között ilyen hangokat is hallat : »A románok kötelesek gondoskodni arról. hogy az összes románok kultúrájukban egyesüljenek, a mint ezt a liga czéljául tűzte ki. Ha elérjük ezt az összes románoknál, ekkor azután a mi aranyálmunk is betelj esül«. Itt, t. ház, a politikai egység felé vezető ut gyanánt először a művelődési egység van megjelölve, azután következik az aranyálom — az aranyábránd, a rejtett végezel, a mint ezt beszédem elején is mondottam —, a föderalizmus után DákoRománia ábrándja. Vagy például itt van a Tribuna nevezetű aradi román lap, a melyet a bukaresti román nemzeti bank évi 36.000 koronával szubvencziónál hirdetési dij gyanánt, tehát egy oly összeggel, a minőt a sokkal hatalmasabb Osztrák-magyar bank sem juttat egyik tekintélyesebb lap számára sem hirdetés czimén. De hogy irridentisztikus törekvések is léteznek, ezt bizonyítom a közelmúltban, a pár évvel ezelőtt volt bukaresti kiállításon történtekkel. Mig például a macedovlachok mindenütt hazájuk jelvényével, a félholddal jelentek meg, addig hazai románjaink sehol magyar zászlót, magyar nemzeti diszt nem alkalmaztak, mindenütt a román zászló, a román nemzetiszínű kokárda lengett, sőt a bánátiak tiszteletére rendezett banketten Tocilescu román egyetemi tanár a következő felköszöntőt mondotta : »Károly király a II. Traján ; legyen itten ereje arra, hogy Traján oszlopának részeit összeragaszsza !« És, t. ház, a magyarországi állampolgárok közül nem akadt egyetlen egy sem, a ki azt mondotta volna, hogy igenis, a Vaskapunál Traján császár, a mint tábláján olvassuk : Montibus exeisis, omnibus superatis viam fecit, de az az ut a mi hazánkba vezet, a hol a magyar király szent koronája alatt hű tagjaj akarunk lenni a magyar államnak. Nem volt egy sem, a ki azt mondotta volna, hogy Traján császár oszlopát a tudomány rekonstruálhatja, de Traján császár birodalmának, mint magyar állampolgárok, részesei lenni nem akarunk. Nemcsak hogy nem akadt egyetlen egy sem, hanem a romániai hirlajjok szerint kitörő lelkesedéssel fogadták Tocilescu szavait. Ezen a kiállításon mutatták be hazai románjaink közművelődésük fejlődésének eredményeit. Ezen pavillon etnográfiai pavillon volt és a következő büszke czimet viselte: »Pavilonul etnográfia Romanii de pesté hotare« — »Határontuli románok etnográfiai pavillonja«. Tehát nekik nem a mi hazánk határai a határuk, hanem Románia határai, mert különben mi értelme volna egy romániai kiállításon olyan pavillonnak, a mely azt a feliratot viseli, hogy a határontuli oláhok kiállítása. E pavillonban királyunk képét és magyar nemzeti szinü lobogó-diszitést sehol sem találtunk, hanem mindenütt ott tündököltek a román nemzeti szinek minden vonatkozásban. A »Peste Hotare« történelmi csoportjában szerepelt többek között egy kép szines kivitelben, mely a balázsfalvi 1848-iki gyűlést ábrázolta. A kép közepén szónoki emelvény, rajta feketesárga és román nemzetiszínű zászlók alatt kürtő13*