Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-144

1H. országos ülés 1911 április 29-én, szombaton. 93 MiháÜ Tivadar : A hol felmerült a nyugati czivilizált államokban ez a kérdés, mindenütt szerencsésen oldották meg. Tekintsünk tehát ezekre az államokra. Az igaz, hogy mi mindig hátul járunk. Pap Géza előadó : Nem olyan nagyon ! Mi hali Tivadar: Ebben a kérdésben nagyon. Mondom, t. ház, az erdőgazdasági érdekeket össze kell egyeztetni a legelőgazdasági érdekekkel. És itt talán megengedi a t. előadó ur, hogy elmondjam, mi inditott engem arra, hogy aggodalommal viseltessem az iránt, vájjon a mezőgazdasági kérdések helyesen lesznek-e megoldva; az, hogy ő előadói beszédében ugy tünteti fel a mezőgazdaságot, mintha mi csak az erdőből élnénk. Más kérdés ma az erdőgazdaság. Másodrangú kérdés itt a kereskedelmi szempont, csak klimatikus és egészségi szempontból beszélek róla. A mai evoluczió során, a hol annyi technikai vivmánynyal találkozunk, az erdőnek, a fának az ára ugy sem emelkedik. De különben is nem tarthatjuk tovább a mai állapotot és nem nézhetjük, hogy kimenjen a nép Amerikába, hanem meg kell engedni a legeltetést azon a területen, a melyen eddig gyakorolták. És most jövök beszédem tulajdonképeni tárgyához. Az előadó ur t. i. nagy vívmánynak tartja, hogy a földmivelésügyi kormány a kopár legelőterületeket befásitja. Hát t. ház, ugy látszik, hogy a központból már a rendeletek ki is mentek ebben az irányban és mondhatom, hogy a vidéken, különösen a perifériákon valóságos rémületet okoztak ezek a rendeletek. Ha a t. földmivelésügyi minister ur ő exczellencziája venné magának egyszer a fáradságot és megnézné magának azokat a desperált arczokat, láthatná, hogy milyen rémületet okozott ez a népnél. Ha az erdész látja, hogy a ház előtt vagy a község mögött kopár terület van, azt mondja, befásitjuk, szép ligetet csinálunk neked. A nép azt mondja : de nekem állatom, majorságom van, amire azt mondják : az a te dolgod. Azt mondják azok a szegény emberek : uram, hagyjatok békében, nem kérek én az államtól semmi segitséget, amint Bornemissza t. kévpiselőtársam is helyesen mondotta, hogy hagyjatok bókében és akkor béke lesz. Pop Cs. István : Fél a nagy áldástól! Gr. Serényi Béla földmivelésügyi minister: Hát az árviz tavaly ? IVÜlláÜ Tivadar : Azért mondom én, t. minister ur, hogy én közre akarok hatni, a mennyire lehet, hogy kiegyeztessük az ellentétet. De nagy rémületet okozott a kopár helyek befásítása, a mennyiben az illető erdészekre lett bizva annak megbirálása, hogy melyik a kopár hely. Különösen az én kerületembe szerencsétlenségünkre egy felvidéki erdész jött, a ki egész életében csak fenyőfában gyönyörködött és azt hiszi, hogy a nélkül nem is lehet megélni. Hát van ott fenyő egy pár a házak előtt, de a mikor megtudtuk, hogy ő a kopár helyeket be akarja fenyősiteni, ez valóságos rémületet idézett elő. Nagyon jól tudják azt mindenütt, hogy a mikor az erdész ráteszi a kezét & kopár területre, hogy azt be fogja fásitani, a nép többé nem rendelkezik azzal, mert kétségbe vonja, hogy 15 év alatt vagy hamarabb a fenyő- és tölgyfával való befásitás sikerülne. Ez igen kényes dolog. Tapasztalatból tudjuk. Horvátországban, Zágrábtól egészen Fiúméig vannak kopár területek, ott is voltak fenyőerdők, milliókba került, a mig az állam beültette és kérdem, van-e ott erdő % Hol vannak azok a milliók, a melyeket befektettünk ? Károsodott az ország és károsodtak az illető magánosok is, a mennyiben juhaikat, állataikat nem tudták legeltetni. Nagyon szép dolog az erdészeti intézmény és én addig a határig elmegyek, a mig a theoriát kapcsolatba tudom hozni a gyakorlati élettel. Tapasztalj uk az erdészek között is, hogy a fel fogások különbözők. Épen Szolnok-Doboka vármegyében az odavaló erdészek, a kik már régi idő óta ismerik a viszonyokat, azt mondják, hogy nem hisznek ugy a fásításban, mint az a felvidékről lejött erdész. Mondhatom is, hogy onnan nincs is annyi deputácziózás, mint az én kerületemből és igy lehet, hogy Mártonffy és a többi t. képviselőtársaim könnyebben menekülnek a nép kérései és kívánságai elől. De én kijelentem, hogy eljöttem hazulról és elhatároztam, hogy itt felszólalok a földmivelésügyi tárczánál. A népnek kérése volt, hogy tegyenek vele bármit, vigyék el „katonának, ő minden áldozatra képes, csak a legelőjét ne vegyék el, mert arra neki állattenyésztési okokból szüksége van. (Igaz ! ügy van! Helyeslés a középen.) így állván a kérdés, belátom, hogy t. földmivelésügyi minister ur igen nehéz helyzetben van, mert hiszen a t. minister urnak számolni kell egyfelől azokkal a bürokratikus felfogásokkal, a melyek a ministeriumokban dominálnak s a melyek a zöldasztal mellől akarják bef ásítani a területeket, másfelől pedig számolni kell azzal is, hogy mennyi a legelő érdeke és mennyi az erdő érdeke. A minister ur tehát igen nehéz helyzetben van, és én, ámbár nagyon szerény politikusnak tartom magamat, mégis, mint olyan, a ki leginkább közgazdasági kérdések iránt érdeklődöm, azokkal foglalkozom, bátorkodom előállni azzal a propoziczióval, hogy azokat a kopár helyeket, a melyeket a minister ur akar erdősiteni, ne fenyőfával, ne bükk- vagy tölgyfával ültesse be. . . Gr. Serényi Béla földmivelésügyi minister: Akáczfával ? Nliháli Tivadar : . . . nem is akáczfával, hanem gyümölcsfákkal. (Zaj a baloldalon.) Mert, bocsánatot kérek, igy aztán ki lehetne egyenlíteni azt az ellentétet, a mely az erdőgazdaság és a legelőgazdaság között ott megvan. Ebben a tekintetben az erdélyi viszonyok egészen specziálisak és én azt hiszem, sokkal czélravezetőbb volna, ha ezeket a kopár területeket és a közlegelőket magastörzsű gyümölcsfákkal ültetettné be az állam, ellátva azokat — mint az útszéli fák vannak — védőkorlátokkal, ugy, hogy a legeltetés azért már az első esztendőkben is lehetséges vobia.. . . ;