Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-161

161. országos ülés 1911 májas 20-án, szombaton. 491 gára — hogy igen sok az olyan könyv- és papírkereskedés, a melyben a gyermeket ráveszik arra, hogy pornografikus képeket vegyen, vagy pedig ajándékba adják nekik, hogy a boltba csalogassák. Bár retrográd gondolatnak látszik, de a helyzetben leli magyarázatát, hogy véleményem szerint konszideráczió tárgyává kellene tenni, vájjon a könyv- és papírkereskedés ne köttessék-e konczesszióhoz és ha rájönnek ilyen visszaélésekre, az illető megfosztassék a jogától. Most az az állapot áll fenn, hogy az iskolai igazgatók kénytelenek szerződésbe lépni egyes kereskedőkkel és azt mondani nekik, hogy hozzá küldik a gyermekeket, azonban a kereskedők kötelezik magukat arra, hogy nem fognak pornografikus termékeket árusítani. Ez szomorú állapot és nagyon odiózus színben tünteti fel az igazgatót, mert közelfekvő az a gyanúsítás, hogy meg van fizetve a kereskedő által, mert hozzá küldi a gyermekeket. Ezek talán alárendelt jelentőségű részleteknek látszanak, azonban nézetem szerint elsőrangú fontosságuk van, inert ma az egész tanrendszer nem ér semmit, ha ilyen és hasonló dolgok meghiúsítják az eredményt. Szóba került több helyen, igy a sajtóban is. a miniszteriális adminisztráczió lassúsága, nehézkessége és czélszerütlen volta. Örömmel konstatálom, hogy a rninister ur rövid idő óta e téren jelentős eredményt ért el azzal a rendeletével, a melylyel előírja, hogy minden egyes népiskolára vonatkozó fejlesztési, kiegészítési, kinevezési ügy, tervezet nem elszórva, de egy aktában, egy szám alatt adandó be a mmisteriumba ; ez 30—40 ezer számmal fogja apasztani a kultuszministerium ügyforgalmát. En azonban azt hiszem, hogy ha emberséges állapotokat akarunk teremtem, okvetlenül szükséges egy uj egységes épületet emelnünk a kultuszministerium számára, mert lehetetlen, hogy el ne veszszenek ezrével az akták, a mikor az egyik házból a másikba, az egyik utczából a másikba hordják azokat. Magam is tisztviselő voltam és tudom, hogy ilyesmi megtörténik elég gyakran. Elismerem, hogy a minister ur ezért az állapotért nem felelős, és csak azt kérem, méltóztassék ezt a kérdést mint komoly szükségletet fontolóra venni. A múzeum újjáépítésének vagy deczentralizácziójának ügyét meleg figyelmébe ajánlom a minister urnak, mert tudom, hogy vannak egyes osztályai, melyek helyszűke miatt egy-két esztendő múlva már teljesen csődbe jutnak. Nagy köszönettel vettem azokat a kijelentéseket, melyeket a minister ur zenei életünk fejlesztéséről tett. Ki akarom azokat egészíteni egygyelmással, minek megszivlelését szintén nagybecsű figyelmébe ajánlom. A Nemzeti Múzeumban a XVII., XVIII. századból és a XIX. század első feléből tömérdek igen becses kiadatlan kompoziczió található, melyről csak néhány szakértő tud és a mely idővel elkallódik. (Igaz! jobbfdől.) Méltóztassék egy vagy több megbízható szakembert ennek átnézésével megbízni, ezt az anyagot az enyészettől megementeni, hozzáférhetővé tenni s esetleg egy kiadványban mint »Monumenta musicalia hungarica«-t közrebocsátani. Szives volt a t. minister megígérni, hogy gondoskodni fog arról, hogy magyar szerzők operái a lehető legjobb előadásban bemutattassanak. Ezt vagyok bátor kiegészíteni egy másik eszmével, a mely ennek korolláriuma. Ott van pl. Szabados Bélának »Bolond« czimű operája, a mely előadatott rövid idővel ezelőtt. Gyönyörű, értékes és minden izében magyar munka. A magyar népdal természete tudvalévőleg olyan, hogy nem alkalmas magasabb szimfonikus műfaj kifejlesztésére. Szabados Bélának ezen operájában a kompoziezió tehnikájának és az invencziónak oly eszközeit alkalmazza, a melyek reményt mnijtanak arra, hogy ez az az ut, a melyen a magasabb szimfonikus magyar zene útjára el lehet jutni. Itt voltak külföldi emberek, kik teljes elismeréssel nyilatkoztak a műről; meg akarták szerezni partitúráját, de azt mondták nekik, hogy nem is fog megjelenni, mert ennek nincs piacza. Én. Szabados Béla urat abszolúte nem ismerem, hanem erről hallottam, ez az oka annak, hogy felszólalok, és kérem a t. minister urat, méltóztassék államsegély utján lehetővé tenni, hogy ilyen értékes munkának partitúrái, a melyeknek egyelőre nincs vagy csak korlátoltabb piaczuk van, megjelenhessenek. Ez annál inkább fog lehetséges lenni, mert ha jól vagyok értesülve — nem állítom biztosan-—a kormány nem tudom melyik esztendőben, Lisztnek munkáit is kiadatta a lipcsei Breitkopf és Haertel czégnél 60.000 koronáért, és ez helyes áldozat is volt. A mostam áramlatok közepette, a hol mindennap születik egy uj theoria, a mely kétségbe vonja a múltnak az értékét, a hagyományok tekintélyét, azt hiszem, őrködnünk kell, hogy a történelmi, tanulmányok c kellő megbecsülésben és művelésben részesüljenek. Ott van egy társulat, a Történelmi Társulat, mely egy becse folyóiratot ad ki, a Századokat. Ezen folyóiratban sokszor egy ivén vagy fél ivén oly tanulmányok jelennek meg, melyek évekig tartó munkának, fáradozásnak és kutatásnak az eredményei, de még ezt a tanulmányt sem tudja a Történelmi Társulat vagy a folyóirat szerkesztősége díjazni, mert oly szerény körülmények közt van. Tudvalevőleg minden nyomdászi munkának az ára rendkívül emelkedett, ugy, hogy igazán nevetséges az a honorárium, a mit ezek a legkomolyabb tudósok kapnak munkájukért. Nagyon kérem a minister urat, méltóztassék lehetőleg ezt is gondjába venni és a Történelmi Társulatnak nagyobb szubvencziót adni; mert tudom, hogy ujabban talán2000 koronával szubvenczionálják, de ez elenyészően csekély összeg, ez egy csepp a tengerben. Ajánlom még a t. minister urnak, hogy a vallás- és tanulmányi alap birtokainak eladását, a melylyel igen gyakran találkozunk, ne méltóztassék elsősorban árverés utján eszközölni, hanem elsősorban a földmivelésügyi ministerhez, vagy 62* •