Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-160

478 160. országos ülés 1911 május 19-én, pénteken. 1868 : XXXVHI. t.-cz. ma sincs végrehajtva. Ezt nagy bűnnek tartom a nemzettel szemben. Ezen az állapoton minden rendelkezésemre álló esz­közzel segíteni óhajtok és a t. képviselőháztól is a legmesszebbmenő anyagi támogatást fogom kérni, (Élénk helyeslés a ház minden oldalán.) és kijelentem, hogy állásomat kötöm ehhez. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) A népiskolák szaporításánál törekedni fogok arra, hogy a népiskolák a lakosság kereseti vi­szonyaihoz képest és azoknak megfelelőleg sza­porittassanak. Ennek megfelelőleg akarom szapo­rítani a gazdasági ismétlőiskolákat, az iparos­iskolákat és a kereskedelmi tanfolyamokat. A gaz­dasági népoktatásról szóló törvényjavaslatot, mely, ha jól emlékszem, 1909-ben tétetett le a ház asz­talára, és bizonyos retortákon keresztülment, a gyakorlati életből vett tapasztalatokkal megja­vítva, legközelebb újból be akarom nyújtani, mert ezt fontosnak tartom. (Helyeslés.) Jelzem továbbá azt is, hogy az elemi népiskolai tanító- és tanítónő­képzésről és képesítésről, valamint a tanítóképző­intézetek feletti szakfelügyeletről a törvényjavas­lat készen áll és azt, mihelyt lehetséges, le fogom tenni a t. ház asztalára. (Helyeslés.) A mi végre a kisdedóvás nagyfontosságú kér­dését illeti, ezt tartom a nemzeti kultúra funda­mentumának. (Helyeslés.) Ezért a kisdedóvókat a jövőben a lehető legnagyobb mértékben szapo­rítani óhajtom ; óhajtom a legszélesebb alapokra fektetni és lehetőleg szerves összefüggésbe hozni a népiskolákkal. Jelezhetem már most a t. ház előtt, hogy az erre vonatkozó uj törvényjavaslat már szintén elkészült. Bocsánatot kérek, hogy oly sokáig fárasz­tottam a t. házat; (Halljuk! Halljuk!) most röviden át akarok térni tárczám egyéb kérdéseire, és mindenekelőtt a színművészet kérdéséről óhaj­tok szólni. (Halljuk ! Halljuk !) A mi a színművészeiét illeti, válaszomban, melyet az Operaház tárgyában korábban hozzám intézett interpelláczióra adtam, kijelentettem, hogy legfőbb gondom lesz a gondjaimra bizott királyi színházak művészi és etikai színvonalá­nak lehető emelése. (Helyeslés.) Azóta igyekeztem .a szakkörök, valamint a műértő közönség véle­ményével megismerkedni, hogy a dolgot minél alaposabban tanulmányozhassam. Azzal teljesen tisztában kell lennünk, hogy hazánkban ma még európai színvonalon álló operát fentartani lehetetlenség. Kelemen Samu: Volt Mahler alatt! Gr. Zichy János vallás- és közoktatásügyi minister: Nem mintha a közönségnek átlagos izlése nem állana európai magaslaton, hanem azért, mert nem állanak mindenkor rendelkezésre azok az erők, a melyekre szükségünk van. Az ok ismét zenei kultúránk sajátosságában van. A mi zenei kultúránknak ugyanis nincs olyan múltja, nincsenek olyan tradicziói, mint a nyugati államok zenei kultúrájának. Nekünk rendkívül nagy tehet­ségek állanak rendelkezésre, kiváló tehetségek, a milyenek a külföldön is aüg találhatók, de ezek ma még nélkülözik a tradiczióban rejlő iskolázott­ságot, és épen ezért nézetem szerint nemcsak megengedhető, de határozottan kívánatos is, hogy a külföldi zene kincsesházából merítsünk olykor erőket és alkotásokat. (Élénk helyeslés.) Mert nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a mű­vészet és így a zenei művészet természete inter­naczionális, ennélfogva elzárkózni a külföldtől annyit tenne, mint stagnálni és visszafejlődni, (Igaz! ügy van! jobbfelől.) a mi rossz hatással volna egyúttal Operánk nemzeti irányú fejlő­désére is. E mellett azonban az Opera nemzeti fejlődé­sére és tartalmának fejlesztésére nagy gondot óhaj­tok forditani. (Élénk helyeslés.) A magyar operai stílus lrif ejlesztése érdekében is minden lehetőt meg szeretnék tenni és gondoskodni akarok arról, hogy a magyar szerzőknek a szigorú kritikát kiálló művei a legjobb előadásban mutattassanak be, (Helyeslés.) és hogy ezeknek útja a Nyugat felé is egyengettessék. (Helyeslés.) A mi a színvonal emelését illeti, — ez a fődolog — azon leginkább ugy segíthetnénk, hogy ha az Operában és a Nemzeti Színházban minden befolyás, kivéve a művészeti befolyást, kizáratnék. (Élénk helyeslés.) Ezt szorgalmazni is akarom. Végre még csak egyet. Sok szó esett már az Operának bérbeadásáról. Ezzel a kérdéssel ebben a beállításban azok foglalkoznak legszívesebben, a kik fiskális szemüvegen át nézik az Operát és a Nemzeti Színházat. Én ezen intézeteket ilyen szemüvegen át tekinteni nem bírom és nem is fogom, (Helyeslés.) mert ilyen kulturintézetek ügyét ebből a szempontból felfogni egyáltalában merő lehetetlenség. A magam részéről tehát abszolúte kizárni szeretném az Opera bérbeadásá­nak lehetőségét. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt igazán csak ultima ratiónak tekinteném, még pedig azért, mert féltem ettől Operánk nemzeti jellegét. (Ugy van ! jobbfelől.) Most pár szóval rá akarok térni a Nemzeti Színház kérdésére. (Halljuk ! Halljuk !) A Nemzeti Színháznak újonnan való felépítését a legrövidebb idő alatt óhajtom, szorgalmazni, mert azt látom., hogy az mai beállításában sem a művészi igények­nek, sem a közönség igényeinek meg nem felel. (ügy van !) A Nemzeti Színházat ugy tekintem, mint nemzetünknek egyik legdrágább kincsét, (Ugy van !) melyben a múltnak emlékei és a jövőnek reményei összeforrnak. Én a Nemzeti Színházat a maga tradiczióinak tisztaságában, a maga művészetének épségében fenn akarom tartam még akkor is, bárhogyan alakuljon is közönsé­günknek ízlése, még pedig fenn akarom tartam a magyar nyelv tisztasága, a magyar múzsának fejlődése és az abszolút művészi értékek biztosí­tása szempontjából. (Élénk helyeslés.) A mi zenei kultúránkat illeti, azt hiszem, itt leghelyesebben járok el, ha hivatali elődöm nyomdokaiba lépek, különösen abban a tekintet-

Next

/
Thumbnails
Contents