Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-159

159. országos ülés 1911 a mely ezeknek igényét legalább részben ki tudja elégíteni. Hogy rámutassak arra, hogy az előttem szóló t. képviselőtársam a cleficzitek okának keresésénél helytelen utón járt akkor, a mikor a pénztárak kezelésének helytelenségében találta az okot, emlékezetébe hozom a t. háznak, hogy micsoda végzetes tévedése volt a munkásbiztositási hivatalnak az, a mely egymagában elegendő volt a szörnyűséges nagy deficzitek előidézésére, hogy egy szép napon, ellenére a hosszú előzetes prasisnak, elrendelte a biztositókivatal, hogy a mai naptól kezdve nem szabad hét, hanem csak hat napra járulékokat szedni, (TJgy van!) a miáltal a pénztárak jövedelmük egy hetedrészét egyszerűen elvesztették. Ez okozta a deficzitet. örömmel állapítom meg egyébként, hogy a folyó évben a munkásbiztositó hivatal is belátta azt, hogy ezzel nagy hibát követett el és most már reparálta is ezt, a mennyiben hét napra szóló járulékot enged szedni, annál is inkább, mert természetesen a beteg munkást is mindennapra illeti meg az ellátás, (TJgy van !) és igen sok ipari munkás van, a ki a hetedik napon, a vasárnapi napon is, teljes szolgálatot végez, mint pl. a pinczérek stb., — nem akarom a kategóriákat felsorolni — szóval ez a legnagyobb igazságtalanság volt, elvette a pénztár jövedelmének egy hetedét, és ez Budapesten körülbelül egy milliót tesz ki. Horváth Mihály: Még mindig marad egy milliónyi deficzit! Pető Sándor: A t. képviselő ur közbeszólása folytán felszólalásomat, a melyet különben nagyon rövidre akartam szabni, kénytelen vagyok még egy kissé nyújtani, hogy a még megmaradó egy milliónyi deficzitből is igazoljak valamit. Es itt ismét a belügyi kormány mostohaságával találkozunk. T. i. a kórházi dijaknál a törvény alapján ... Elnök (csenget): Kénytelen vagyok a képviselő urat rendreutasítani; (Mozgás.) azt méltóztatott mondani, hogy a belügyi kormány ostobasága. Pető Sándor: Dehogy! Mostohaságot mondtam. (Derültség.) Egy hang (a jobboldalon) : Rossz az akusztika ! Elnök: E szerint a rendreutasitás tárgytalan. Pető Sándor: A törvény szerint a munkáspénztárak tagjaik után, a kik kórházba vannak utalva, a kórházi dijat fizetik. A belügyi kormánynak persze jól esik, hogy az ő terhére eső kórházi dijak minél kisebb összeget tegyenek ki, és ennek a révén azt a helytelen praxist honosították meg a közkórházakban, hogy a család' tagok után a törvény által megszabott ellátási időn túl terjedő időre is szedik a kórházi dijakat a pénztártól a pénztár kárára, és ez Budapesten körülbelül 300.000 K-t tesz ki. Erről különben még lesz szó. Visszatérek most oda, a honnan kiindultam. Hiszen elvi diszkussziót a pénztár kérdésére nézve ájus 18-án

} csütörtökön. 435 folytatni nem akarok, csak néhány gyakorlati esetre mutattam rá ; de mégis felszólalásom befejezéséül egy elvi kérdést intézek és pedig a kereskedelemügyi minister úrhoz, azért, mert a kérdés egyúttal a pénzügyminister urnak is szól. Nevezetesen, mikor az 1907-iki törvényt a törvényhozás megalkotta, a képviselőházban heves ostromot folytattak — és magam is azok közt voltam, a kik részt vettek ebben az ostromban — a bányatársládák ellen. Kimutattuk, hogy a bányamunkások, a kik igazán a legkeservesebb, a legnehezebb, az életet és egészséget legnagyobb mértékben koczkáztató munkát, a legveszélyesebb munkát látják el, rosszabb ellátásban részesülnek, mint a törvény alapján egyéb ipari munkások, és pedig rosszabb elbánásban részesülnek betegség és baleset esetén is, mint más ipari munkások. Akkor az ostromokat az akkori pénzügyminister ur, Wekerle Sándor, azzal hárította el, hogy belátta, hogy sok hiba van a bányatársládák elavult intézménye körül, hogy azt reformálni kell, és megígérte, hogy a legközelebbi időben a bányatársládák intézményét megreformálja és javaslattal fog a képviselőház elé lépni. Azóta négy év telt el és semmi ujat nem kaptunk, ily törvényjavaslat, tudomásom szerint legalább, el nem készült, ma is épen oly mostoha és szegény és egyéb ipari munkások mögött messze elmaradó ellátásban részesülnek a bányamunkások, mint azelőtt. Én tehát a pénzügyminister úrhoz vagyok bátor ez alkalommal azt a tiszteletteljes kérelmet intézni, hogy méltóztassék e kérdéssel foglalkozni, méltóztassék minél előbb e régen megígért reformot megvalósítani és. erre vonatkozólag törvényjavaslatot beterjeszteni. A tétélt különben elfogadom. Elnök: Kivan még valaki szólni ? Haydin Imre: T. képviselőház! (Halljuk!) Szándékom volt a munkásbiztositás kérdéséről egy hosszabb és a kérdés minden részletére kiterjedő beszédet mondani, melyre talán nem is annyira a kormányzatnak lett volna szüksége, mint inkább a nagyközönségnek, melyben, ugy látszik, igen téves felfogások vannak elterjedve a munkásbiztositást illetőleg, a mi nem csoda, mert a nagyközönség a törvénynek igazán szövevényes szövegében nem találja meg a munkásbiztositás alkatának, lényegének, czéljának és eszközeinek tiszta képét. (Igaz! TJgy van! jobbfelöl.) De megszívlelve a t. előadó ur admonicziój át, kénytelen vagyok csakis a vitában eddig felhozottakra szorítkozni. T. képviselőház ! Mindenekelőtt őszinte csodálkozásomnak kell kifejezést adnom a felett, hogy az igen t. Kossuth-pártnak vezérszónoka, Hegyi Árpád t. képviselőtársam, beszédének végén egészen váratlan fordulattal a munkásbiztositás deczentralizáeziójának álláspontjára helyezkedett (TJgy van! jobbról.) és ezzel mintegy pozdorjává törte az ő pártja nagyérdemű vezérének egyik legnagyobb alkotását, t. i. a munkásbiztositás 55*