Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-141

Hl, országos ülés 1911 április 26-án, szerdán. 37 A nagybirtoknak talán megfelel, de a kisbirtokosokra nézve teljességgel használhatatlan intézmény, a mint azt rögtön röviden ki fogom fejteni. Az az állatorvos a főbiró mellé van beosztva. Minden kerületnek, minden járásnak van egy állatorvosa. A mi a fizetésüket illeti, örömmel vettem tudomásul a költségvetésből, hogy épen a jelen költségvetés keretében jobb fizetést akar adni a földmivelési minister ur az állatorvosoknak, hiszen 68.463 K-val emeli ezt a tételt. Bár elvben ellene vagyok a hivatalszaporitásoknak, de itt szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy az állatorvosok nagyon kevesen vannak, és nem képesek elvégezni azokat a teendőket, a melyeket állategészségügyi szempontból el kell végezniök, mert az állatrendőri tevékenységben meritik ki összes erejüket, mig ellenben az állategészségügyi tevékenység teljesen háttérbe szorul. Emiitettem, hogy az állatorvos a főbiró mellé van beosztva. Most neki, mint a főbiró mellé beosztott állatrendőri közegnek, jelen kell lennie az összes apaállatok vizsgálatánál minden községben, a mi félévenként szokott megejtetni a vármegyei szabályrendelet szerint is. Jelen kell neki lennie az összes vásárokon, az állatszemléknél, hol a lovakat, hol a szarvasmarhákat, hol az istállókat kell megvizsgálnia. Mikor ezt elvégezte a körzetében lévő nagyobb uradalmak veszik igénybe és ha a kisgazda keresi őt, nem találj a, js igy nem hívhatja el beteg állatjához. Innen ered a kisgazda közönség ellenszenve az állatorvosi intézmény iránt. Nagyemlékű ministerünk, Baross Gábor, a nép előtt nem kevésbbé ellenszenves vasutügyet ugy tette népszerűvé, hogy zónásitotta a vasúti forgalmunkat. Az állatorvosi intézményt is népszerűsítenünk kellene. Mi lenne ennek a módja ? Az állatok kezeléséhez és gyógyításához nem kell valami nagy tudomány. Nagyon jól tudjuk, hogy oly helyen, a hol nincs állatorvos, az u. n. gyógykovácsok, de mások is kitűnően értékesitik tapasztalataikat. Tehát nemcsak az állatorvosi főiskolát végzett növendéknek, hanem ezeknek az embereknek is meg kellene adni a módot, hogy gyógyíthassanak, privát praxist folytathassanak. Ez olykép lenne lehetséges, hogy a földmivelésügyi minister alkalmat adna nekik, hogy egy szakbizottság előtt — természetesen ingyen — vizsgálatot tehessenek, a mely aztán praxis üzésére jogosítsa őket. A mig ez nem lesz meg, addig nem lehet reményünk arra, hogy a nép állatorvoshoz fordul, ennek pedig nagy gazdasági kár a következménye. De meg kell említenem azt is, hogy az állatorvosok diurnuma igen nagy, ugy hogy a nép e miatt sem veheti igénybe, mert pl. a 60 koronás jószágának gyógykezeltetésére nem adhat ki 20 koronát. De ezenkívül is állatorvosi törvényünknek és a közigazgatási eljárásnak van;ak határozottan káros kinövései, Tudok esetet, midőn két község zárlat alatt volt. Ugyanabb'4 a községből két különböző egyén, egy mészáros és egy kereskedő egészséges állatokat vett. Egyiket sem nézte meg az állatorvos. A mészárosnak, a ki azt az állatot a községen kivül lévő vágóhídon akarta levágni, ezt nem engedték meg, az élelmes kereskedőnek azonban, a ki az élelmes fajhoz is tartozott, neki természetesen ki lettek adva a zárlatok, azokat zsebrevágta, az állatokat kivezette egészséges területre és a mai napig sem történt semmiféle bántódása. Az a szegény mészáros, hogy a közszükségletet elláthassa és egészséges állatját levághassa, kénytelen volt a járás székhelyére menni és sok lótás-futás után végre megkapta az engedélyt, hogy nem is a községben, hanem csak a vágóhídon, levághassa az állatot. Ö természetesen nem tartozott az élelmes fajhoz, mig a másik odatartozott. Es mikor ez a mészáros kérdezte a másikat, hogy minő jogon tette azt, a mit tett, ez azt felelte : Nekem szabad, az alispán az én zsebemben van. (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon : Hol van az ?) Ha méltóztatnak érdeklődni a dolog iránt, hajlandó vagyok megmondani ezt is, azt hiszem azonban, ez a dolog lényegéhez nem tartozik. (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon: Tessék megmondani! Zaj. Itt intézzük el! Elnök csenget.) A minister ur ugyanazon beszédében, a melyre már voltam bátor reflektálni, a mi állattenyésztésünk abszolút diszparitásáról is beszélt és konstatálta, hogy diszparitásban van az ausztriai állattenyésztéssel szemben. Emiitett mintegy hat millió koronát is, a melyet az ausztriai áüattenyésztés növelésére és emelésére fordít az osztrák kormány, ö is hajlandónak nyilatkozott, hogy védelmébe vegye állattenyésztésünket, azonban én a költségvetés keretében erre a czélra csak 1,439.130 koronát látok, a 6 milliótól tehát még igen távol vagyunk, pedig mi sokkal nagyobb mértékben vagyunk agrárállam, mint Ausztria, és az állattenyésztés sokkal vitálisabb érdek nálunk, mint Ausztriában. Ezt a keveset is örömmel látom, de mégis kénytelen vagyok hangsúlyozni és konstatálni, hogy a minister ur az ő szép szándékát talán nem teljesíthette és az igéretét teljesen nem válthatta be. A legelőrendszeresités kérdését is lényegesnek jelentette ki a minister ur és ebből a czélból ő a legelők jó karba hozását, a legelőterületek kiaknázását és legelőterületek létesítését kilátásba is helyezte. 0 egy gazdasági probléma fölött tört itt a házban lándzsát, a mennyiben a legeltetés mellé állott és az istállózás ellen szólott. Két okot is hozott fel erre és ezek közül az egyik az volt, hogy gazdaközönségünknek nincs meg a szükséges istállója, nincs meg a gazdasági épülete, a másik pedig az volt, hogy nyári munka idején a téli kenyér szerzése végett a lakosság kénytelen hazulról elmenni. Van ebben valami, de nincs meg benne a teljes igazság, a mennyiben először is a gazdaközönségnek nem szükséges olyan istálló, mint valamely nagybirtokosnak, az ő istállója teljesen megfelel a szükségleteinek és ha az a kisgazda elmegy egy-két hétre, akkor sem ugy