Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-157

157. országos ülés 1911 május 16-án, kedden. 395 1909 vagy 1910 február havában került fel a mimsteriumhoz. A fennálló szabályok szerint ez szükséges a telepengedély elnyeréséhez. Megjegyzem, egyik ministeriumnak sincs kifogása az ellen, hogy a telep felállittassék, a mint hogy nem is igen lehet. Az ügy most a belügyi, a kereskedelmi és a földmivelési ministeriumok közt tárgyalás alapját képezi. A lojalitás megkivánja annak kijelentését, hogy mulasztás tulaj donképen senki részéről nem forog fenn, minden ministeriumban, minden osztály a szokásos gyorsasággal intézi el, és ha az Úristen nagyon megkegyelmez, talán néhány hónap múlva, 1911 nyarán vagy őszén, az az ember meg fogja kapni a telepengedélyt. Tehát 1—2 esztendeig tart, mig az állami adminisztráczió retortáin keresztül, mondom, mulasztás nélkül, az ilyen ügy elintéztetik. Tisztelettel kérdem tehát, alkalmas-e a bürokratikus eljárás arra, hogy állapotainkat fejleszszük, hogy a vállalkozási kedvet az emberben növeljük ? Nem inkább hihető-e, hogy az a rettentő bürokratizmus, a mi törvényeinknek bürokratikus gondolatra való fektetése, a törvényeknek egész gondolatmenete az, hogy mindent konczentrálnak a ministerek kezében, hogy — bocsánatot kérek a kifejezésért — hogy mindenbe beleüti a mmisterium az orrát, hogy ez csak árt ? Ha ez a gondolat nem vezetné a törvényeket, akkor, merem állitani, az ilyen dolgot a megyei alispán ép oly jól tudná elintézni, mint a mimsteriuTU, mert hiszen száz esetből 99 esetben ugy is az történik, a mit a helyi hatóság a viszonyok ismerete mellett javasol. ( ügy van !) Szükséges-e, hogy ilyen ügy felkerüljön a ministeriumhoz és évekig tárgyaltassék ? Nem, ez csak arra jó, hogy azt az embert, a ki vállalkozó kedvében egy ilyen kis ipari vállalatba akarta fektetni a pénzét, elkeseritse, hogy azokat, a kik hasonlót akarnak tenni, elriassza, mert hiszen a pénzüket évekig kell hevertetniük, kénytelenek lótni-futni, szaladni, könyörögni, kérni, protekczió után járni, hogy egy ilyen, egészen természetes dolgot elérhessenek, a melyhez szó sem férhet. Nagy Ferencz : Ez nem az áUamositás, hanem a deczentrahzáczió kérdése. (Ugy van! jobbról.) Gr. Batthyány Tivadar: Igenis, t. képviselőtársam, a deczentralizáczióra akarok utalni, és ki akarom mutatni, hogy az állami adminisztráczió egymagában nem ér egy fityinget sem, hogy az állami adminisztráczió, a túlzott bürokratizmus, a mely minden állami adminisztrácziót a czentralizáczió felé terel, az ipari fejlesztésre, a kereskedelmi élet fejlesztésére nem alkalmas. Természetesen teljesen ehminálni nem lehet, de igenis, törvényeinken keresztül keü vinni, egyrészt, hogy mentül kevesebbet kotnyeleskedjenek bele a hatóságok, másodszor pedig szükséges a deczentrahzáczió az egész vonalon. Holló Lajos: A jog uralmát kell bevinni, nem pedig a pártpolitikát. Gr. Batthyány Tivadar: Azt hiszem, ellenmondás nélkül megáüapithatom, hogy Ausztria, a melylyel egy uralkodó alatt élünk, a melylyel vám- és kereskedelmi szövetségben állunk, a melyhez közéletünk ezer meg ezer általános, legfontosabb vonatkozásaiban közösségben élünk, hogy ez az Ausztria ma is — és nemcsak akkor, a mikor a Bécsben nem kedvelt koaliczió volt uralmon, de ma is, a mikor oly kormány viszi az ügyeket, a melynek kinevezését Bécsben örömmel és tapssal fogadták, hogy hát most milyen párt és kormány uralkodik Magyarországon és vezeti az ügyeket, — mondom, ez az Ausztria ma is közgazdasági téren a legellenségesebb felfogást tanúsítja és ez uralkodik nemcsak a néptömegekben, de a legellenségesebb felfogás él, összes konzekvencziáival, az adminisztráczió terén, egészen fel a kormányférfiakig. Minden téren, legyen az vasúti tarifa, legyen az iparfejlesztés, legyen az bármilyen kérdés, Ausztriában gyűlölettel, ellenséges indulattal kezelik a mi ügyeinket és igyekeznek minden téren Magyarország közgazdasági fejlesztését visszaszorítani. Ez tény és ezt különösen érezzük az osztrák vasúti politika terén. Erről az igen t. arak, kik Magyarország vasúti ügyeit intézik, sokkal többet mondhatnának el, mint én ; de mindnyájan tudjuk és látjuk, hogy Ausztriában az egész vasúti politika, az osztrák-magyar vasuttársulat, a Nordbahn és minden egyéb vasutaknak az államosítása, a vasúti díjszabásoknak a beállítása mind arra irányul, hogy Magyarországot közgazdasági téren üssék és visszaszorítsák. Vasúti politikánkkal lehet bizonyos mértékben támogatni az ország érdekeit, lehet bizonyos mértékig kiparirozni az ütéseket, melyek osztrák részről ellenünk irányulnak, de maga a vasút kellőkép megvédeni a magyar állam és a magyar közgazdaság érdekeit a viszonyokból kifolyólag nem képes. Nekünk tehát különösen kultiválnunk kell azt a teret, közgazdasági életünknek azt a részét, melyben Ausztriától sokkal nagyobb mértékben tudunk függetlenül eljárni, és ez a vizi közlekedés kérdése. (Ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Tudjuk, hogy a vizi utak kihasználása, egyrészt a tengeri hajózás, másrészt folyamaink hajózhatóvá tétele az egyetlen eszköz, mely által el tudunk jutni egyrészt Ausztrián át Németország felé és igy ki a külföldre, másrészt az Al-Dunán át a Fekete-tengerre és igy ki a külföldre. Ez az alapgondolat, azt hiszem, egyenlően megfelel mindnyájunk felfogásának és tudásának, hogy t. i. a viziut az, melylyel ma legjobban vagyunkképesek kiszolgálni a közlekedési érdekeinket. £: A viziutak kérdését természetszerűleg ketté kell osztani a tengeri hajózás és a bel vizi hajózás kérdésére. A tengeri hajózásra nem akarok behatóan kiterjeszkedni, különösen egy okból. Tudjuk, hogy a t. kormány most tárgyal tengerhajózási vállalatainkkal az uj szerződések megkötése tekintetében, tehát az ügy olyan stádiumban van, melyben nehéz volna, hogy ministerektől nyilatkozatokat kapjunk, sőt talán nem is lenne czélszerű, hogy a minister urak ebben a stádiumában a kérdés* KP