Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-140

líO. országos ülés 19li április 25-én, kedden. 9 mint Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister ur, továbbá a t. többség tényleges vezére, Tisza István gróf, oly nyilatkozatokat tettek, melyekből mindenki azt a konzekvencziát vonhatta le és vonták is le igen sokan, hogy a mennyiben a készfizetések felvételét nem biztositják, a kormány áttér az önálló bank álláspontjára. A tényekben azután, e programmnak a választások után való gyakorlati keresztülvitelében, láttuk a legteljesebb leszerelést, az osztrák álláspont előtt való legteljesebb deferálást, a készfizetések tényleges felvételének ad graecas calendas elodázását. Az ilyen eljárás abszolúte nem felel meg a parlamentáris alkotmányosságnak, abszolúte nem felel meg azon feltételeknek, a melyek teljesítését bármely kormánynyal szemben az ország népe egyáltalán jogosan elvárhatja. (Ugy van ! balfelől.) Kénytelen vagyok röviden utalni azokra a tárgyalásokra is, a melyeket a t. kormány most folytat, egyáltalában röviden érinteni a véderő kérdéseit is. (Halljuk ! Halljuk !) Mielőtt azonban ezt tenném, legyen szabad az igen tisztelt kormány pénzügyi politikájára utalnom, minthogy ez szoros kapcsolatban áll magával a véderő kérdésével. (Halljuk !) A t. kormány pénzügyi politikáját röviden igy jellemezhetem : A könnyelműség legszélsőbb határáig elmenő bőkezűség mindennel szemben, a mi a katonaságot ületi; (Ugy van! balfelől.) a véderőreform tekintetében a legszélsőig, a könynyelműségig menő bőkezűség, viszont a szélsőségig menő zsugoriság az országnak belkormányzati, közigazgatási, szocziális és kulturális érdekeit illetőleg. Tanúbizonyságot tehetnek az összes ministeriumok osztályai arról, hogy minő állapotban vannak ma a pénzügyministerrel szemben, bármely üdvös, bárminő sürgős közhasznú intézményre kérnek pénzt, vagy itt a házban, vagy a pénzügyi bizottságban vagy az egyes resszort-ministerek. Az igen t. pénzügyminister ur állandóan a non possumus-szal válaszolt, ugyanakkor, a midőn a véderőnél a non possumus szó sajnos, az ő ajkairól el nem hangzik. (Ugy van! balfelől.) A pénzügyi politika tekintetében még a leghatározottabb elitélésben kell részesitenem azokat a terveket, azokat az eszméket, azokat a törekvéseket, a melyeket ugyancsak már a trónbeszédben is találtam és a melyek az azóta lefolyt viták során elhangzott kormánynyilatkozatokból egész világosan kiderülnek, s ez az, hogy az egész vonalon, minden téren a t. kormány a nép terheinek fokozására, az állam jövedelmi forrásainak emelésére törekszik, még pedig olyan formában, a mely nagyjában és egészében a kisebb exisztencziákat az egész vonalon jobban terhek, mint a nagy exisztencziákat. (Ugy van ! balfelől.) Ha méltóztatnak e tételemet tagadásba venni, utalok elsősorban a koaliczió parlamentje és kormánya által létrehozott egyenes adóreform életbeléptetésének elhalasztására. (Ugy van ! balfelől.) KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. vn. KÖTET. E reformban benne volt, habár nézetem szerint nem elég mértékben, de benne volt az általános jövedelmi adónál a progresszió elve, benne volt azon határozott visszaélésnek a megszüntetése, a mely az önálló pusztáknak a mostani törvényekben adott kedvezményben rejlik ; ebben volt az ország szocziális viszonyaira igen nagy kihatással biró az a rendelkezés, a mely a nem a magyar állam területén élő birtokosok nagyobbmérvű megadóztatását involvál] a. (Ugy van! balfelől.) Annak a reformnak e három rendelkezése határozottan nagy szocziális gondolatokat vitt át az életbe, határozottan a nagyobb vagyonoknak az erőteljesebb megterhelésével, a létminimumnak ott kontemplált adómentesítésével, a kis exisztencziáknak a segítségére sietett. Ezt a törvényt a t. kormány egyszerűen nem akarta életbe léptetni, a mi eléggé bizonyítja azon állításomat, hogy azt a szocziális elvet, a mely ma minden kormányzatot és minden törvényhozást áthat, hogy t. i. a progresszió elve a kicsinyek mentesítésével és a nagyobbak erősebb megterhelésével keresztülviendő, hogy ezt az elvet a t. urak hangoztatják ugyan programmnyilatkozataikban, cselekedeteik azonban ezzel homlokegyenest ellentétben állanak. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Es ha már az igen t. kormány pénzügyi politikájáról egész röviden nyilatkoztam, méltóztassék megengedni, hogy ez alkalommal az ország adófizető polgárainak egy komoly panaszát itt közbevetőleg fölemlítsem, (Halljuk! Halljuk!) a mely a legpregnánsabban Budapest fővárosának VII. kerületében nyer kifejezést (Halljuk! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) és a mely arra a módra vonatkozik, a melylyel a t. kormány az adókivetőbizottságok összeállítását kezek. A midőn a koaliczió kormányra jutott, találtunk egy helyzetet, hogy az egész vonalon mindenütt az adókivető-bizottságok tagjai az elmúlt kormányzat pártjának kebeléből sorakoztak. A koaliczió a maga részéről arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem dobja ki mind, a kik akkor vele szemben ellenzékiekké váltak, hanem egyszerűen — minthogy a régebbi politikai párt tendencziája szerint lettek ezek az adókivető-bizottságok összeállítva — a maga részéről ezt az állapotot annyiban szanálta, hogy más pártbeliek is felvétettek az ad ókivető-bizottságokba. Alig hogy a mostani t. kormány átvette a kormányzatot, mi történt % Az egész vonalon ismét visszatérnek azon álláspontra, hogy csupán olyan férfiak legyenek benn az adóid vető-bizottságban, a kik a t. kormány szekerét tolják. Megengedem, hogy Budapesten, a többi kerületekben, mutatónak, magnak benne hagytak egykét ellenzéki embert, ellenben a VII. kerületben, a hol pedig elég nagy tábora van a függetlenségi pártnek, — megmutatta ezt a legutóbbi választások alkalmával minden presszió daczára —• mégis az összes függetlenségi tagokat, — a kik jaedig ott, a mint meggyőződtem róla, a legnagyobb pártatlansággal kezelték törvényadta jogaikat és