Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-145

136 í'io. országos ülés 19Ü május 2-án, kedden. Ellenben meg lehet állapítani az összefüggést és ezt teljes őszinteséggel megállapíthatjuk a népsűrűségi kérdésre nézve. Ugyanis azon 17 vármegyének, melyeknek szántóföldjéből legtöbbet foglal le a hitbizomány, felében, vagyis nyolczban az országos átlagon alul marad a népsűrűség és ebből a nyolczból hat a Dunántúl van. Hasonló eredményt mutat a születések csökkenése is, mert itt megint a hitbizományos vármegyék közül nyolczban az országos átlagon alul marad a születési arányszám és ebből a nyolczból hét megint a Dunántúlra esik. Ha pedig számba veszszük azt, hogy azon 12 vármegye közül, a melyekben a hitbizományilag lekötött szántóföld több, mint duplája az országos átlag, kilencz megint a Dunántúlra esik. Elfogultság lenne tehát meg nem állapítani azt, hogy hitbizományaink mai konstrukcziója és a kedvezőtlen népsűrűségi viszonyok között elsősorban a Dunántúl bizonyos összefüggés félreismerhetetlen. Ezen általános káros szocziális hatásokon kivül hangoztatni hallok olyanokat is, a melyek már inkább szűkebbkörű jelentőséggel birnak, s a hitbizományos családok beléletére vonatkoznak. Sokszor hallom, hogy a hitbizományi rendszer ellenkezik az igazságérzettel, ellenkezik a jogegyenlőséggel, mert egynek ad mindent, többinek semmit. Erről a kérdésről a reformoknál bővebben fogok megemlékezni, valamint arról a tényről is, hogy károsan hat mai merev és elavult jogi konstrukcziójában a hitbizományi intézmény a gyermekek nevelésére, az atyai tekintélyre. Meglehetős tárgyilagosan igyekeztem hitbizományi jogunk mai általános nemzeti és szocziális hatásait és hátrányát, hibáit megvilágítani azért, hogy szintén kellő tárgyilagossággal, és akár radikális, akár konzervatív jelszavak által félre nem vezetve, igyekezzem megtalálni a kellő orvosszereket is. (Halljuk I Halljuk ! balfelől.) Nemzeti szempontból a legnagyobb baj, a mint emiitettem, hitbizományainknak az az elhelyezkedése, hogy a nemzetiségi erdő vidékeket szabadon hagyták, mig a magyar és német sik vidékeket elbontották megkötött latifundiumokkal. Erre nézve közismert Beksicsnek állagkicserélési terve, a mely szerint a túlnagy hitbizományok egy része állami telepítés utján kis- és közép járadékbirtokokká alakittassék, és az így felszabadult tőkéken azután az illető család nemzetiségi vidékeken vegyen magának erdőbirtokot. Hiszen tudjuk, hogy a végeken épen erdő-uradalmaink idegen kézre, porosz és osztrák kapitalisták kezébe kerülnek, örök szégyenére a magyar nemzet rövidlátásának és nemtörődömségének. Kettős czélt szolgálnának tehát e felszabadult tőkék: sik vidékeken teret engednének a magyar és a magyar állameszméhez hű német kisbirtokosság propagácziójának, viszont nemzetiségi vidékeken gátat vetnének a nemzetiségek és az idegen kéz terjeszkedésének és gazdaságilag az erdőbirtokok megkötése által határozottan hasznos dolgot művelnének. Ez volna egyik módja az igy felszabadult tőkék elhelyezésének. A másik mód pedig az volna, hogy a megmaradó törzsbirtokon a régi hitbizományi birtok megmaradó és lekötött középpontjával kapcsolatosan vinkuláltatnának ezek az értékek állampapírokban vagy járadék- és záloglevelekben és igy megoldódnék az a baja a mostani hitbizományosoknak is, hogy sok a földjük, de kevés a tőkéjük. Ugyanis ezek a tőkék azután befektethetők lennének a megmaradt birtokba, mezőgazdasági, ipari, s az intenzív agrikulturát előmozdító inveszticziók alakjában, s igy a mai extenzív gazdálkodás helyét felváltaná egy produktív és intenzív gazdálkodás. Az állagkicserélés ma királyi jóváhagyástól függ és meglehetős nehézkes dolog, tehát ennek előmozdítása egyik főezélját kell, hegy képezze az uj hitbizományi törvénynek. Erről, teszem azt, az uj porosz hitbizományi törvény már gondoskodott. (Helyeslés balról.) Azon kérdést, hogy az egyes hitbizományi birtokok ma túlnagyok, meg lehetne még oldani ugy is, hogy az illető család kebelében előmozdítaná a törvény azok felosztását a többi ágak között is, mert hiszen ezek a feloszlott birtokok még mindig elegendők volnának arra, hogy azokon egészéges magyar család megfelelő standardon tovább megélhessen. Itt eszembe jut megint Tisza Istvánnak az a mondása, hogy elsősorban az illető család érdeke, de a nemzet és társadalom érdeke is, hogy minél több gyökeret bocsásson az illető család a társadalomba. Mai magyar jogunk a szűklátkörű bírósági praxisunk szerint is azonban ugy áll a helyzet, hogy a proczesszus inkább arrafelé folyik, a legtöbb hitbizományi alapítólevél és birói praxisunk értelmében, hogy kumuláltainak a birtokok a család egyes ágai és egyes személyei kezében, a helyett, hogy inkább megosztatnának a családi többi ágai között is. (Helyeslés balról.) Ennél a pontnál értünk el a kérdés egyik legfontosabb részéhez, a területi maximum megáüapitásához. Erre különösen Magyarországon van szükség, hol, mint kimutattam, nyolczszor akkora a hitbizományok átlagos nagysága, mint Poroszországban. Németországban ez a kérdés nagy. irodalmi vitákat keltett fel, melyeknek megvan a praktikus eredményük is, mert a legutolsó években, 1889-ben Bádenben, 1900-ban Szászországban már uj, modern hitbizományi törvények létesültek, a j^orosz törvényjavaslat pedig most fekszik a kritika előtt. Bádenben teszem azt, meg van áUapitva a maximum külön a Eittergut-okra nézve 14.000 márka évi hozamban, a mi meglehetős alacsony, és külön a mágnásbirtokokra nézve 52.000 márkában, az ottani viszonyoknak megfelelően .rendi alapon. Hasonlókép a porosz törvényjavaslatban is gondoskodás történik már egységes alapon a maximum megállapitásáról. Megfontolandó ez a kérdés nálunk, sőt nemcsak megfontolandó, de feltétlenül szükséges, hogy