Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-145

U5, országos ülés 1911 május 2-án, kedden. 131 káposztával megrakva Berlinbe, Hamburgba. Valamint ott vannak egy kis községben a Bácskában — azelőtt Kupuszinának hívták, most Bács-Kortcs tótból lett magyar. Ezek Frigyes főherczegéknek a hülyéi uradalomban a legjobb bérlői és olyan óriási mennyiségű zöld­séget produkálnak, hogy az adót, a melyet mind tiz- és huszfilléresekben fizetik, külön kocsikon viszik az adóhivatalba. (Derültség és tetszés.) Hiszen ott van a sok magyar, szerb, tót, ezek között mind sok a kertész; minek vigyék el a sok pénzt a bolgárok. Siófokon a minister urnak van egy telepe, de van egy kész telep Bács­Bodrogmegyében is. Hogy ennek a történetét elmondhassam, ismét csak el kell térnem a tárgyamtól. (Halljuk I Halljuk!) Mikor én Bácsmegye főispánja voltam, ta­láltam ott egy szeretetház-alapot, a mely 250.000 forintból állt. Akkoriban a gyermekvédelmi akczió nagyban folyt és az a kérdés, a melyről Szabó János és Kun t. képviselőtársaim olyan okosan beszéltek, hogy mit csináljanak a 12—15 éves gyermekekkel, igen, szép megoldást nyerne. (Halljuk! Halljuk!) Én akkor a vármegye közönségéhez egy átiratot intéztem és kértem, hogy adják át azt az alapot a ministeriumnak olyan feltétellel, hogy az Bács-Bodrogmegyében csináljon egy konyhakertészeti és gyümölcsészeti intézetet és jiedig kizárólag az árvák számára. Akkor Széll Kálmán ő exczellencziája volt a ministerelnök. Időközben azonban ugy ő exczellencziája, mint én is eltávoztunk a he­lyünkről, senki sem gondozta ezt a dolgot és most is ott van a ministeriumban. A föld meg van véve, 300 hold a Ferencz-csatorna mentén, le van téve a takarékpénztárba 240.000 korona, Ybl Miklós építész megcsinálta a terve­ket, Angyal Dezső, a kertészeti iskola zseniális vezetője szintén elkészítette a terveket és csak az volt a baj, hogy 200 gyermekre tervezték. Ezt sokalta a minister ur. Hát ha sok, akkor ne csinálják többre, csak 50 gyermekre. En kérem a minister urat, legyen kegyes egyet­értésben a belügyministeriummal ezt a dolgot végre-valahára nyélbeütni. (Helyeslés.) Most áttérek egy elhanyagolt gazdasági ágra, a halászatra. (Halljuk! Halljuk!) A halá­szat valaha a magyaroknak ősfoglalkozása volt, és ha a történelmet végiglapozzuk, sokszor talál­kozunk azzal, hogy mennyit foglalkoztak halá­szattal. Olvastam Márki Sándornak, a Dózsa­féle 1514. évi parasztlázadás történelme rneg­irójának a munkáját, a mely elmondja, hogy Dózsa hadai 1514-ben Szeged városát azért nem merték megtámadni, mert 3000 jól felfegyverzett halász várta őket. Hol van most Szegeden 3000 halász? (Ugy van!) 300 sincsen, azok sem halászok már, hanem halkereskedők, a kik a Duna mellől hozzák a halat, mert a Tiszában a szabályozás folytán a hal, a melynek a szapo­rodásához nyugalom kell, kipusztult. (Ugy van !) Láttam, a mint a halászok kivetették a hálót és két keszeget és három dürgencset húzott ki hat ember. A halászat nagyon jó foglalkozás, mert egy hold halgazdaság többet ér, mint tiz príma klasszisa, szántóföld. En tudom, mert magamnak is van. Később — hogy a történelmi részre vissza­térjek — 1506-ban H. Ulászló Zenta városát szabad királyi várossá emelte, most is ott van a czimerében egy kecsegefej egy gyűrűben, a mely egyszersmind a város pecsétje is. Olvastam azt is, hogy később, 1708-ban, a mikor Eákóczi Ferencz hadai Szegedet ostromolták, meg­szomjúhozván, a sánczokból merítettek vizet és a süvegük tele volt hallal. Ma pedig egy három öles hálóval két keszeg-dürgencset fognak. (Ugy van!) Pedig a halászat felújítása jelentékeny mérvben való megoldása volna nemcsak a szocziális kérdés­nek, hanem az élelmezésnek is. (Ugy van !) Néz­zük pl. Németországot; ott tengeri halakban min­den kisebb városban nagy piacz van és a lakos­ság legnagyobb része halból táplálkozik. Miért ne lehetne nálunk is így ? Ott van a sok Dunaág, Tiszaág, van a Drávának és Szávának is elég mellékága, ugy hogy nálunk is ezt mind meg lehetne csinálni. (Ugy van!) Csakhogy persze ez megint nem lehetséges, mert a mint a t. előadó ur emiitette, százezer korona van a halászatra fel­véve, a mi pedig elenyészően csekély összeg . . . Rákosi Viktor : Skandalum ! (Derültség.) Latinovits Pál: . . . a melylyel nem lehet semmit sem csinálni. Nekem magamnak egy száz holdas berendezés 30.000 koronába került; először a pontytelep, azután a süllőtelep becsatornázása, különféle csónakok, varsák és hálók felépítése, mind óriási pénzbe kerül. A legkevesebb lenne a kormánytól az, hogy ingyen vagy olcsó áron ivadé­kokat oszszon ki. Gr. Serényi Béla földmivelésiigyi minister: Nem kér senki! László Mihály: Csak kérni kell, adnak. Latinovits Pál: Dehogy; különben majd meg­próbáljuk. (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! Elnök csenget). Egyébként vannak nálunk is igen szépen berende­zett haltenyészdék. És ha a ministeriumban valaki megérdemli a dicséretet, akkor igazán megérdemli Landgráf János halászati felügyelő, (Ugy van ! Ugy van ! jobbról) a ki igen lelkes ember és a ki már miihókat szerző halászatokat rendezett be az or­szágban. Vannak elvétve nálunk is szép halászati berendezések. Itt van pl. a tatatóvárosi, 80.000 korona értékben ; itt van Purgly Pál igen t. barátom által létesített nagy balatoni halászat, a melynél a részvényeket már jóformán egészen kifizették a ha­szonból ; itt van azután ónagyméltóságának, gróf Pejacsevics Tivadarnak 500 holdas halászata Szlavóniában; itt van a Ferencz-csatornában létesített halászat; ott van Inkeynek pallini uradalomban lévő halászata. Mindez igen szépen van berendezve. Azonban természetes, semmiből csak a jó Isten tudta megteremteni a világot; mi 17*

Next

/
Thumbnails
Contents