Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-144

58 1H. országos ütés i9lí április v9-én, szombaton. fogadható el, hogy a mely nemzet magát vagyonosnak mondhatja, az nemcsak független lesz, hanem nemzeti és kulturális kérdéseit, teendőit olyan fokra emelheti, a milyenre megfeszített hazafias munkálkodással közjóiét nélkül jutni majdnem képtelen. Ezt a közismert tényt azért voltam bátor bevezetésképen előadni, hogy felvethessem azt a kérdést, hogy ennek tudatában erőinket egyesítve, rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi eszközeinket erre fordítva, a hiányos tudást pótolva, nélkülözhető minden' időnket ennek a közczélnak szolgálatába állitjuk-e ? Hát, t. ház, szerénytelenség volna tőlem erre a kérdésre igennel vagy épen nemmel válaszolni. Tény azonban az, hogy eltekintve a legutolsó időktől, közgazdasági kérdéseink, nevezetesen mezőgazdaságunk fejlesztésének kérdései még mindig nem foglalják el közéletünk mezején azt a pozicziót, habár ma már mind gyakrabban foglalkoznak ezzel a mérvadó tényezők, mondom még mindig nem foglalják el azt a vezető szerepet, mint a melyet e nagy kérdések döntő jelentőségüknél és állami elsőrendű érdeküknél fogva megkívánnak. Mint közgazdasági kérdésekkel foglalkozó mezőgazda, barátja vagyok annak, hogy a mezőgazdaság mellett vagy azzal paralell az ipar- és a kereskedelem is egyaránt érvényesülésre jusson. (Helyeslés a jobboldalon.) De, t. ház, nem vagyok barátja annak, hogy nálunk, különösen az Ausztriával fennálló közös vámterület mellett nagyiparunk mondhatnám sokszor túlhajtott erkölcsi és anyagi állami támogatásban részesüljön, mint a miben az még az utóbbi időkben is részesült. Nem helyeslem, t. ház, a nagyiparnak túlerőltetett módon való állami támogatását és hogy időnk jó részét, a melyet a közgazdasági életre fordíthatunk, ezzel a kérdéssel mintegy kimerítsük. Ha a legutolsó évek tapasztalataitól eltekintek, jogos lehet e tekintetben a panasz, mert nemrég még általános volt az a jelszó, hogy csak ipart teremtsünk. Ezt aláírom, helyes dolognak tartom, de a mint az előttem szóló képviselőtársam is felemlítette, az iparpártolás azzal indokoltatott, hogy majd az ipar révén fog a mezőgazdaság fellendülése bekövetkezni. Bocsánatot kérek azon nemzetgazdáktól, a kik ezt nálunk igy látták helyesnek, én a magam részéről megfordítva állítom fel ezt a tételt és én nem képzelhetek magamnak Magyarországon olyan szubvenczionált magyar ipart, a mely annyi előnyt biztositana a magyar mezőgazdaságnak, mint a mennyi hasznára lesz a felvirágzott magyar mezőgazdaság a nagy ipar-nak, még pedig a fejlődés- és életképes nagyiparnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebben az országban, a hol a népességnek háromnegyed része még őstermeléssel foglalkozik és a hol — a mint azt egyik túloldali t. képviselőtársam tegnap számadatokkal bőven kifejtette — még mindig olyan -visszamaradott állapot van a produkezió, a termelés tekintetében; itt ezt a nagy erőforrást kell megnyitni; ezt kell táplálni és szabályozni, mert ha ezt az erőforrást a fejlettség legmagasabb fokára juttatjuk, ezzel közgazdaságunkban elérhetünk mindent: virágzó ipart és fejlődött kereskedelmet egyaránt. (Helyeslés jobbfelől.) Kerekszámban szólva tudvalévőleg mintegy 40 millió kat. hold művelhető mezőgazdasági területünk van. Ha ennek felét veszszük, a szántóföldeket, ismét kikerekített mennyiségben 20 millió kat. holdat véve számitásalapul és hogyha holdanként csak egy métermázsával vagy mondjuk 20 koronával több értéket termelünk, ez évi 200 millió termeléstöbbletet tesz, de ez a többlettermelés kilencz tizedrészben nemzeti tiszta jövedelemtöbbletet jelent, mert e többlettermelés eléréséhez mindössze 10%, vagyis egy tizedrész költségre és kiadásra van szükség és nemzetgazdasági szempontból ez sem elveszett érték, mert ez tisztán munkabérekből áll, a mi idehaza marad. Legyen szabad ezen egyszeiűen felállított tételemet Szterényi József igen t. képviselőtársam azon tételével összehasonlítanom, a melyet ő a múlt évi indemniti tárgyalása alkalmával állított fel, midőn az ipar pártolásáról szólott, megmagyarázván, hogy a tiz évre megállapított évenkénti 5 millió korona vagyis az az 50 millió, a melyet szubvenczió czimén a nagyiparnak szolgáltattunk, évi 200 millió koronányi többtermelést jelent a nemzetnek. Hogyha ezt a két tételt szembeállítjuk, látni fogjuk a két termelés közötti nagy különbséget. Az ipartermelésnek legfeljebb egy ötöde képez tiszta nemzeti jövedelmet, ez a 200 milliónyi többtermelés tehát 40 millió évi tiszta jövedelemnek felel meg. (Halljuk I Halljuk!) Én tehát azt merem állítani, hogy olyan öt millió, a mely tiz éven át évenként a földmivelésügyi kormányzatnak bocsáttatnék rendelkezésére, ugy a mint az az ipar terén történt, négyszer annyi jövedelmet biztositana a nemzetnek a földmivelés révén, mint a mennyi a nagyipar révén hárul a nemzetre. (Ugy van ! jobbfelől.) De nemcsak ezen 5 millió K készpénz szubvenczióvar támogatták az ipart, hanem közvetett utón, állami rendelkezésekkel és más módozatokkal kétszer annyi támogatásban részesült a nagyipar, mint a mennyit a készpénzszubvenczió kitesz. (Ugy van! jobbfelől.) Nem kifogásként hozom ezt fel, t. ház, hanem csak azért, hogy összehasonlítsam ezen adatokkal azt a támogatást, a melyben földmivelésünk részesül az állam részéről és rámutassak arra, hogy igenis a nagyipar támogatása nálunk még mindig nagyobb, mint a mezőgazdaság támogatása. Szívesen és örömmel konstatálom, hogy a mai kormányzat alatt az agrárérdekek kielégítése tekintetében mintha méltányosabb felfogás jutott volna érvényre^ Távol áll tőlem a hízelgés; nem kenyerem, de nem is szokásom, azonban az igazságnak tartozom annak kijelentésénei, hogy a jelenlegi földmivelésügyi kormányzat egy év alatt többet haladt, mint a melyben előzőleg a mező-