Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-121

n ÍM. országos ülés Í911 márczius 13-án, hétfon. kaja után megélni és fiatalságunk ne rohanjon olyan tömegesen a hivatali pályákra, a melyek csak ujabb állások szervezése által tehetnék a kellő megélhetést lehetővé. Ebben a tekintetben, mondom, én teljesen egyetértek az előadó úrral; azonban már ott, a hol a költségeknek úgyszólván ugrásszerű emelkedéséről emlékszik meg, a mely tényleg megvan, itt meg kell jegyeznem, hogy bár az állam egyéb szükségletei is óriási kiadástöbbletet eredményeznek, itt mégis elsősorban a közös kiadások és főképen a hadsereg kiadásai okozzák azon ugrásszerű emelkedéseket, a melyek ujabb és ujabb terheket rónak az országra. A hadseregre mindenesetre költeni kell, azonban szerintem az a költségtöbblet, a melyet a delegácziókban részben már megszavaztak, részben pedig el lehetünk készülve, — e tekintetben tisztán áll a helyzet előttünk — hogy ily körülmények között az országgyűléstől kérni fognak és az országgyűlés meg is fog szavazni: ez nem áll arányban a mi erőnkkel, a mi adózási képességünkkel. E tekintetben már nem értek egyet Bem a t. többség, sem a t. előadó ur felfogásával, mert én a terheket még védelmi szempontból is csak az ország adózási képességéhez mérten vagyok hajlandó megszavazni. (Helyeslés balfelöl.) Hogy ezek az óriásilag emelkedő kiadások fedezhetők legyenek, természetesen a kormány gondoskodni kivan megfelelő jövedelmi forrásokról, vagyis az adóknak megfelelő felemeléséről, mert, többletjövedelmet el sem képzelhetünk akkor, ha az adót nem srófoljuk, nem emeljük, és ha több jövedelem szükséges, az csak adóemelés utján érhető el. Már most, ha nézzük azt, hogy a t. kormány mely adónemeket akarja emelni, és mely téren akarja a többletet behozni, a mely egyrészt az intelligens néposztály, a társadalom jó részének eltartására szükséges, a mind jobban és nagyobb számban szervezett állami állásoknál, másrészt a hadsereg fentartására is okvetlenül szükséges, mondom, ha nézzük, hogy ezeket a nem is épen felesleges, de mégis csak indokolatlan emelkedő kiadásokat mily adónemekből akarja pótolni, ha ezeket nézzük, igazán nem érthetek egyet a t. kormánynyal, és a mikor az adónemek kilátásba helyezett emelését nézem, ezen a téren a legnagyobb ellenzéket vagyok kénytelen képviselni. Először is a t. pénzügyminister ur beterjesztette az illetékadójavaslatot. Ennél az adónál is mindenesetre szükség van újításra, az igazságosabb elosztásra. Mindenesetre az a főczél az adóemelésnél, hogy ebből az adóból is minél több jövedelme legyen az államnak. Elismerem, hogy az illetékadó eddigi formájában épugy nem maradhat, mint más ilyen adó. Tudom, hogy az illetékadó tekintetében különösen a legnagyobb birtokoknál és például az örökösödési adó terén, nem a méltányosságnak vagy igazságnak meg-felelőeii lehetett kiróni sokszor az illetéket, és nem is azon a réven rótták ki; de szükséges ez a kiigazítás az illetékadónál, különösen az adásvevési illetékadónál, mert ezt az adót legnagyobbrészt mégis a kisbirtokosság fizeti ebben az országban. T. ház! A mint előttem szólt t. képviselőtársam mondotta, és azt hiszem, a t. előadó ur is jelezte, az illetékadót progresszív alakban, fokozatosan kívánják megvalósítani. Ebben a tekintetben egyetértek a t. előadó úrral ós előttem szólt t. képviselőtársammal is. Mindenesetre szükséges, hogy a kinek több jövedelme, nagyobb vagyona van, az jobban viselje a terheket, szükséges ez különösen jelen helyzetünkben, a; melyre nézve, ha szorosan vizsgáljuk az örökösödési kirovásokat, a progresszivitás itt is a legtöbb esetben visszafelé érvényesül, mert a nagyobb birtokok aránylag közelről sem fizettek annyi örökösödési adót, különféle okokból, mint épen a legkisebb birtokok. T. ház! Az adásvevési szerződéseknél való illetéknél azonban, ha a kormány alapnak akarja venni a föld jelenlegi értékét, azt nem tartom elfogadhatónak. Mert a föld jelenlegi értéke, vagyis az az összeg, a melyért ma a föld holdját vásárolják, nem felel meg a tulajdonképeni értéknek. A mostani gazdasági viszonyok, az a körülmény, hogy nagybirtokosaink még bérlet alakjában sem engedik a földre utalt, földből élő népet földhöz, és az a nép sokkal kevesebb földterületet bir, mint a mennyi neki a megélhetéshez szükséges, de különösen az a körülmény, hogy az a nép, csakhogy valami földet szerezhessen, egyik a másik kezéből a földet nem a rendes értéken vásárolja, hanem ad érte annyit, a mennyiért csak megkaphatja, csakhogy kis földbirtoka legyen, vagy szaporíthassa a birtokát, a melyből most a családját nem tudja eltartani, mondom, ez a körülmény okozza azt, hogy ma a földnek holdankint oly értéke van, a mely nem tudom hány perczenttel, 100 %-kaí vagy sokkal nagyobb mértékben meghaladja a földnek 20—25 év előtti értékét. Azonban ez az érték, melyet a földért fizetnek, nem felel meg a föld valóságos értékének, az a föld, ha a vételár kamatait, a földnek megmunkálási költségeit, adóját számítjuk, soha egyetlen egy esetben sem jövedelmezi ki a mai gazdálkodási rendszer mellett a vételár kamatát és a tőkének a törlesztését. Ha tehát a viszonyok ilyenek nálunk, hogy a föld értéke egy szerencsétlen birtokpolitika révén aránytalanul és helytelenül emelkedett, akkor mindenesetre igazságtalan volna az is, ha az adásvevési szerződéseknél a kormány szigorúan ragaszkodnék ahhoz, hogy az illeték ez után a magasra felcsigázott adásvevési érték után vettetnék ki. Mert a mint előbb is mondtam, épen a kisbirtokosság az, mely az adásvevési szerződések alapján az államkincstárnak ezeket az illetékeket a legnagyobb mérvben befizeti. A nagybirtok ritkán cserél gazdát. Ma-