Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-137
137. országos ülés 1911 állami feladatok terén, a melyek a belügyi igazgatás hatáskörébe tartoznak, van igen sok hiány, vannak igen nagy bajok, és hogy azokat orvosolni, azokat pótolni kellene. Eddig egyet is értünk a t. túloldali képviselő urakkal, azonban az ebből folyó magatartásuk már egészen más, annyira, hogy midőn mi igaz meggyőződéssel a bajok orvoslására, a hiányok pótlására bizonyos javaslatokat teszünk, a kormányt azok teljesítésére akarjuk hangolni és kényszeríteni, ebben nemhogy támogatnának minket az igen tisztelt túloldali képviselő urak, hanem még ellenszegülnek ezen javaslatoknak, ellenük szavaznak és lehetetlenné teszik azoknak érvényrejuttatását. A lapokban napról-napra olvassuk, hogy felszólalásainkat idő- és pénzpazarlásnak minősitik, holott mi valóban meggyőződéssel és komoly akarattal törekszünk arra, hogy ezek a bajok orvosoltasjtanak, ezek a hiányok pótoltassanak. A t. kormánypárti képviselő urakkal szemben, a kik felszólalásaikból a megfelelő konzekvencziákat nem vonják le, az újságok hallgatnak, az ő felszólalásaikat sem idő-, sem pénzpazarlásnak nem minősitik. Mindenesetre baj, hogy a lapok, melyek folytonosan hangoztatják, hogy nekik magasabb feladataik vannak és magasabb szempontból Ítélik meg a politikai helyzetet, ilyen módon foglalnak el egyoldalú álláspontot. Ámde ennél sokkal nagyobb bajai is vannak a nemzetnek. Az egész országot keresztüldulja és pusztítja a tüdővész ; ez az elidősült baj, a melyre századok óta nem gondoltak a kormányok, nem tettek semmit annak meggátlására vagy visszaszorítására, pedig abból a korból, a 16—30 éves életkorból szedi tömérdek áldozatát ez a vész, a mely kor a legreményteljesebb a nemzetre is, az egyénre is. Azok közül szedi áldozatait, a kik az életnek kezdetén vannak, a kik családi életet akarnak alapítani vagy már alapítottak, a kik komoly, önálló munkának végzésére vannak hivatva és ép itt töri le őket ez a rettenetes vész és teszi lehetetlenné a társadalomra, a családra és az egyénre nézve is a hasznos munkát. Végtelen nagy kár az államra, a társadalomra nézve, hogy ez a rettenetes baj ily akadálytalanul pusztít, ily akadálytalanul dul. Emberanyagban, de egyéb téren is óriási a veszteségünk, az iparra, a kereskedelemre, a népesedésre, egyáltalában a kultúrára nézve véghetetlen az a veszteség, a mely ezen az utón ér minket. Feladata lenne tehát a kormánynak, a nemzetnek, hogy e bajnak mindenesetre útját állja legalább annyira, a mennyire lehetséges. (Igaz! Ugy van! a szélsóbaloldalon.) Nem mondom én azt, hogy nem történik ezen a téren semmi. Lukács György t. képviselő ur kifejtette, hogy társadalmi utón történtek már bizonyos intézkedések. Tudomásom van magamnak is ezekről az intézkedésekről és teljesen hozzájárulok Lukács György t. képviselő ur fejtegetéseihez, óhajaihoz, kívánságaihoz s különösen azokhoz a preventív intézkedéáprilis 6-án, csütörtökön. 475 sekhez, melyeket ő szükségeseknek tart. Nem akarok ezekre a kérdésekre részletesen kitérni, mert az ő felszólalása úgyszólván teljesen kimerítette ezeket. A mikor azonban ilyen elidősült bajról van szó, mint a milyen a tüdővész is, akkor a társadalmi gyenge eszközökkel azon segíteni már többé nem lehet. A társadalom tevékenysége, pláne egyedüli tevékenysége ilyen bajoknál csak akkor érvényesülhet sikerrel, ha azt idejében veszszük igénybe, nevezetesen a baj keletkezésénél; akkor talán a. társadalom tevékenysége nőhet, nagyobbodhat, hatalmasabbá lehet a baj növekedésével, de a mikor ily óriási szerencsétlenség közepébe dobjuk oda a társadalmi tevékenységet, a mely csak igen szűk keretekben és korlátolt eszközökkel dolgozhat, akkor helytelenül cselekszünk. Ilyen a tüdővészszel szemben a társadalmi tevékenység is, a mely nem tudja, hogy tulajdonképen mit csináljon, hogy miképen segítsen, milyen intézményeket vagy milyen eszközöket vegyen igénybe. Hisz azok az úgynevezett néprszanatóriumok, a melyeket a társadalmi tevékenység létrehozott, nem népszanatóriumok. Fényesen vannak beállítva, óriási költséggel építve, és drága az ellátás azoknak, a kik magukat ott ápoltatni vagy felvétetni akarják. Különböző osztályok is vannak. Az ilyen berendezkedésre csak akkor kellene sort keríteni, ha a kezdő lépések, a szükségesebb intézkedések már meg volnának teremtve. Igazi népszanatóriumoknak csak azok nevezhetők, a melyeket a társadalom munkásszanatóriumoknak nevezett el. Ezekre van szükség, mert épen az alsóbb néprétegekből kerülnek ki legnagyobbrészt a betegek, a kiknek anyagi eszközök nem állanak rendelkezésükre és semmi úton-módon magukon segíteni nem képesek. Ezek részére kellene lehetővé tenni az olcsó gondoskodást, a drágább berendezések csak később jöjjenek. En a legnagyobb elismeréssel és hálával vagyok azok iránt, kik ezen a téren mégis kezdeményező lépést tesznek, a kik gondoskodnak róla vagy legalább segíteni igyekeznek azon, hogy a bajt valamikép korlátozzuk, visszaszorítsuk. Nagy elismeréssel vagyok irántuk, mondom, és ne is vegyék felszólalásomat ugy, mint hogyha tevékenységüket kárhoztatni akarnám. Nem i Távol áll tőlem minden ilyen szándék. Nagy elismeréssel adózomnekik, de én nem látom elegendőnek és czélravezetőnek azokat az eszközöket, a melyek rendelkezésükre állanak és nem látom, szerény nézetem szerint, helyesnek azt az utat és módot, a melyet épen ezen eszközök felhasználásánál követnek. Én a magam részéről, t. ház, ezt nemzeti, országos akcziónak szeretném tekinteni. Vegye az állam a kezébe ezt az ügyet. Ne 11.000 koronákat fordítson e czélra, a mint ott van a közoktatásügyi tárczában, a tüdővészesek szanatóriuma javára felvéve 11.000 korona. Lehet, hogy talán többet is fordit erre a czélra, különleges segélyek alakjában, de ez mind csak elforgácsolt erő, a társadalmi 60*