Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-134
408" Í3i. országos ülés 1911 április 3-án, hétfőn. szabású beszéde gyönyörű uj perspektívát nyitott a jegyzői karnak, mikor felvetette azt az eszmét, hogy a jegyzői karnak legkitűnőbbjeinek élettapasztalatai nem volnának-e a magasabb közigazgatási szolgálat terén is érvényesíthetők. A milyen örvendetesnek tartom ezt az üdvös kezdeményezést, ép oly természetesnek találom, hogy e reform legelső előfeltétele, hogy a jegyzői kar minősitése is felemeltessék. Ilyen szempontból a legelső számbavehető lépés az lenne, hogy jegyzőjelöltjeinktől az érettségi vizsgát megkövetelnők. Ha a kör- vagy községi jegyző a községi közigazgatásnak univerzális legfontosabb közege, akkor a kör- vagy községi orvos bár csak specziális, mégis nem kevésbbé fontos és nélkülözhetetlen tényezője a községi igazgatásnak. Hogy mennyire nélkülözhetetlen, azt legjobban azon számos és kiterjedt vidékek lakói tudnák megmondani, a kik mindmáig fájdalmasan kénytelenek az orvosi segélyt nélkülözni. Már a közegészségügyi novella indokolásában fel van említve, hogy az 1908. évben 1169 körorvosi állás közül majdnem állandóan 190 volt üresedésben. Az országos jegyzői egylet utján beszerzett statisztika adatai szerint jelenleg 47 vármegyében 1290 körorvosi állás közül csak 1075 van betöltve, tehát 215 van üresedésben. Bátran következtethetünk ebből arra, hogy az egész országban még sokkal nagyobb számban vannak ilyen állások üresedésben. Az 1908: XXXVIII. t.-czikk annak idején jelentős haladást biztosított és jelentékeny irt hozott ezekre a bajokra, mikor a kör- és községi orvosok fizetését az államháztartás terhére rendezte, sőt arról is gondoskodott, hogy ott, a hol az orvosok fizetésük, korpótlékuk és esetleges magánpraxisuk jövedelméből megélni nem tudnak, az állam terhére helyi pótlékban is részesüljenek. Sajnos, a közegészségügyi novellának a helyi pótlékok szervezésére vonatkozó intézkedései mindmáig nincsenek életbeléptetve és csak papiron maradnak. Annál inkább örömmel kell üdvözölnöm, hogy a kör- és községi orvosok és bábák illetménye czimén az 1909. évi költségvetésben előirányzott összeget a jelenlegi nehéz pénzügyi viszonyok közt a kormány 132.700 koronával javasalja fölemelni. Biztos reményt meritek ebből, hogy bár a nehéz pénzügyi helyzet súlya alatt lassan, de biztosan megvalósítja a közegészségügyi novella üdvös intézkedéseit. Sajnos, ez azonban csak félrendszabály, mert ettől alig várhatjuk orvoslását azon szomorú állapotoknak, hogy ma az ifjúság túlnyomó része kizárólag a jogi pályára tódul és a nemes orvosi hivatástól idegenkedik. Ezen szomorú helyzetet ugy tudom csak megmagyarázni, hogy mig a szegényebbsorsu jogász tanulóévei alatt is képes saját erejéből fentartani magát, addig a szegény orvostanhallgató ezen lehetőségtől már tanulmányainak természete által el van zárva (Igaz ! Ugy van ! .a jobb- és a baloldalon.) és ha családja súlyos áldozatai, vagy saját emberfölötti nélkülözései árán az orvosi diplomát megszerzi, sokkal magasabb igényeket támaszt, mint az a jogász, a ki számottevő áldozatok nélkül volt képes diplomáját megszerezni. Épen ezért örömmel teszem magamévá Horváth Mihály t. képviselőtársam azon eszméjét, hogy nem tehetne-e a belügyi kormány ugy, mint a hadügyi kormány már régen teszi, hogy egyes szegénysorsu, de érdemes orvostanhallgatók részére olyan kikötéssel rendszeresítene és engedélyezne ösztöndijakat, hogy ennek fejében a belügyi kormány által kijelölt körorvosi állásokat elfoglalni, illetve megpályázni és megválasztatásuk esetén az évek bizonyos során betölteni tartoznak. Ezen intézkedés által, azt hiszem, lehető lenne rövid idő alatt az államkincstár csekély áldozatai árán megszüntetni azt az orvosi hiányt, mely ma az ország kiterjedt vidékein észlelhető. A kör- és községi orvosok szolgálati viszonyairól beszélve, meg kell még emlékeznem nyugdijuk rendezéséről is. Elismerem, hogy a körorvosi nyugdíjintézet szervezése halaszthatatlan; de nem járulhatok hozzá Horváth Mihály t. képviselőtársam azon javaslatához, hogy a kormány utasittassék ezen kérdés sürgős megoldására, mert a jelenlegi kormány ebben a tekintetben a legcsekélyebb mulasztást sem követte el és biztosan remélem, hogy minden különös utasítás nélkül is saját jószántából be fogja váltani az előde által néhány év előtt tett Ígéretet. (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Ezen és még sok más, a községi közigazgatás terén szükségesnek mutatkozó reform megteremtésének legelső feltétele az, hogy községeink részére az államháztartás ujabb megterhelése nélkül bő és uj jövedelmi források nyittassanak, mert mindaddig egészséges községi élet, erőteljes községi szervezet ki nem fejlődhetik, mig községeink túlnyomó része a mellett, hogy kizárólag az államsegélyre vannak utalva, amugyis súlyos állami és megyei terhek alatt roskadozó lakosaikra minduntalan ujabb és ujabb aránytalanul magas pótadókat kénytelenek kivetni. Hammersberg t. képviselőtársam röviden, de találóan rámutatott arra, hogy milyen tarthatatlan községi háztartásaink anyagi helyzete. Legyen szabad ezt néhány statisztikai adattal illusztrálni. Azon 50 vármegyében, a melyekre nézve az adatok rendelkezésemre állanak, összesen 9456 község van. Ebből 303-ban egyáltalában nincs pótadó, 268-ban 20%-nál kisebb a pótadó, de 3915-ben már 20 és 60% közt váltakozik, 3280-ban 60 és 100% között, 1564-ben 100 és 200% közt, mig 1908-ban a pótadó még a 200%-ot is meghaladja. Ezen adatokból, azt hiszem, világosan kitűnik, hogy községeinknek égető szükségük van uj jövedelmi forrásokra. Ha ilyeneket keresünk, figyelmünket mintegy önkénytelenül a mai államéletben privilégium odiózumként szereplő italmérési engedélyek és dohánytőzsdék vonják magukra. A tényleges állapot az, hogy a ki italmérési vagy dohányelárusitási engedélyt kap, az ezzel kisebb vagy nagyobb anyagi értéket nyer az államtól ajándékba